Nem szokásom nekem ilyeneket írni. De tegnap, mikor megtudtam, hogy nem mondtál le, ennél jóval durvább kifejezések jártak az agyamban.

Schmitt pál, én nem tüntettem tegnap. Nem azért, mert ne gondolnám, hogy neked semmi keresnivalód a Sándor-palotában. Hanem azért, mert nem vagy te olyan fontos ember, hogy elcseszd a péntek estém. Egyáltalán, schmitt pál, hogy jössz te ahhoz, hogy megpróbáld tönkre tenni a péntek estémet?

Persze, valójában elcseszted a hétvégém. Tudod, schmitt pali, bennünket tudósokat – főleg társadalomtudósokat, mondanom sem kell – az emberek már eddig is léhűtőnek, sőt, tolvajnak tartottak. Nem, nem a Te kormányod bűne ez, még csak nem is a politikusoké. De a Te kormányod nagyon is segített ennek a képnek a megerősítésében. És most már, pali, a te plágiumbotrányod miatt le nem mosom magamról, hogy egy tolvaj vagyok. Nem számít az sem, hogy a leendő doktorimban remélhetőleg felismerhető mennyiségű önálló gondolat lesz, a többi pedig ÖNÁLLÓ  MUNKÁVAL összegyűjtött, átgondolt, feldolgozott, és a szövegben is RENDESEN HIVATKOZOTT anyag lesz. Nem 21, hanem két-háromszáz vagy még több tétellel az úgynevezett bibliográfiában. Ami még ma is divatos, de erre majd rájössz, ha megír(at)tad a PhD disszertációd. 

Amúgy schmitt pál, ki nem szarja le, hogy PhD-zel? Hogy be akarod bizonyítani, megy ez Neked? Ki fogja elhinni, hogy Te írtad a dolgozatot? És ha el is hiszi neked ezt bárki, miért gondolod, hogy a múlt meg nem történtté válik? Mire megírsz és megvédesz egy PhD-t nem hogy köztársasági elnök nem leszel, de a neved is csak egy rossz emlék lesz a magyar politikában. Viszont mi, tudományos munkások még akkor is a Te önzésed, gerinctelenséged igáját nyögjük majd, próbálva megértetni a Zemberekkel, hogy a (magyar) tudós nem pályázati pénzeket elsíboló tolvaj és léhűtő, nem plagizátor, és egy doktori, nagydoktori, egyáltalán bármilyen könyv és tanulmány megírása általában komoly teljesítményt jelent. 

Felelős vagy ezért Schmitt Pál. Nem csak azért, mert plagizáltál, olyan módon és mennyiségben, hogy a véletlen hiba és a jóhiszeműség kizárható. Hiába  mondod majd, hogy a főnököd, Orbán Viktor biztatott a maradásra. Hiába hivatkozol majd bármilyen közvéleménykutatásra, ami arról biztosít, hogy a szavazóitok nagy része még mindig melletted áll. Hiába emlegeted majd az emberek szeretetét. Hiába próbálod majd másra hárítani a felelősséget, az a Tiéd.

Te nem mondtál le. 

A bejegyzés trackback címe:

https://tengelytores.blog.hu/api/trackback/id/tr564351801

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ez egy köztársasági elnök nélküli ország 2012.03.31. 18:46:57

Schmitt maradhat, de elnökként tekinteni rá? Na, az már biztosan lehetetlen. Bizony a politikai elit mindenhatóságának képe a tegnapi események után megdőlni látszik. Ami akár igaz, akár nem: határozottan jó érzés. Sokan Schmitt doktori címének visszav...

Trackback: Schmitt Pál újra vívni fog az olimpián 2012.03.31. 18:25:47

A hónapok óta a média kereszttüzében lévő Köztársasági elnök, akinek többszörösen is a becsületébe gázoltak, Obersovszky Péter után közvetlenül az Elvarázsolt Kastély riporterei útján tesz különleges bejelentést. Tegnapi írásunk nyomán, ma este fél ny...

Trackback: Van-e esélye Schmitt Pálnak egy új PhD-re? 2012.03.31. 17:28:14

Most képzeljük el ennek analógiájára, hogy azt halljuk, hogy a KE most éppen a londoni olimpiára készül vívásból, nem ér rá fogadni az angol nagykövetet! *** Tegnap Schmitt Pál a riportjában nagyon sokmindent mondott, amin szénné röhögték ma...

Trackback: Az elnöki tanácsadó 2012.03.31. 15:52:57

Borókai Gábor helyében én most nagyon megkövetném Stumpf Andrást, aki tudtán kívül előlépett elnöki tanácsadóvá, méghozzá kapásból a legbefolyásosabbá. Hogy miért?Emlékszik még valaki, hogy miképp végződött a letiltott (de  azért máshol még megtal...

Trackback: A nap, amikor a schmittnevű majdnem lemondott 2012.03.31. 15:16:13

Atyavilág! De szép is volt ez a tegnapi nap! A nap, amikor a smittnevű majdnem lemondott, de aztán mégse. Akárki meglássa, ez majd így fog bekerülni a történelemkönyvekbe. Azokba a történelemkönyvekbe, ahol már külön fejezetei vannak annak, hogy Orbán ...

Trackback: Miben bízik még Schmitt Pál? 2012.03.31. 15:13:14

Minden erkölcsi határt összerombol. És ő mit hisz? Hogy hétfőn majd arra ébred, hogy a SOTE sűrű bocsánatkérések közepette visszavonja a visszavonhatatlant? Merthogy majd Ő elnöki jogkörénél fogva “betart” a Rektornak, ha nem…? ...

Trackback: Fluck Ákos különvéleménye Schmitt Pál doktori disszertációjáról 2012.03.31. 15:12:06

Miért csak Fluck Ákos ügyvéd gondolta úgy, hogy szakmai tekintélyének és jó hírnevének a megőrzése fontosabb a számára, mint az, hogy megfeleljen a kormánypárt elvárásának, és mossa tisztára, tegye szalonképessé Schmitt Pál plagizált kisdoktori disszer...

Trackback: Mit jelent az, hogy a köztársasági elnök sérthetetlen? 2012.03.31. 15:07:41

  Nem lehet bírálni? Nem lehet felelősségre vonni? Nem lehet elmozdítani, ha nem akar lemondani magától? A kérdésre a válasz az ország Alaptörvényében és a Köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvényben található. “A mi...

Trackback: Ez a vége vagy csak most kezdődik? 2012.03.31. 14:52:39

„Senki sincs, akitől félnék vagy tartanék.” – vallotta be egyszer Schmitt Pál, és jelenleg úgy néz ki, nincs is rá oka: személye sérthetetlen.  Méghozzá Alaptörvénybe iktatva. Ezt alátámasztotta ma annak a politikusnak a nyilatkozata is, akit államfőnk...

Trackback: Kik az igazi vesztesek? 2012.03.31. 14:52:08

Kik az igazi vesztesei a tegnapi napnak? Kik érezhették úgy, arcon vágták, hülyének nézték, porig alázták, semmibe vették? A magyar tudományos élet prominens személyiségei, professzorok, egyetemi tanárok? Őket már a bizottsági jelentés letaglózta,...

Trackback: Tévedtünk, ártatlan 2012.03.31. 14:43:16

   Tévedtünk, ártatlan 2012. március 30. Elnök Úr, Pali Bácsi, engedd meg, hogy megszólítsalak! Remélem, reméljük, megbocsájtod nekünk, drága Pali bácsi, hogy volt olyan pillanat, amikor kételkedtünk benned. Most, hogy már végérvényese...

Trackback: Scmitt Pál egy szellemi és erkölcsi toprongy 2012.03.31. 12:26:25

Toprongy: Katonai és börtön szleng. Jelentése: szellemileg nevetségesen leépült emberszerűség. Teljesen és tökéletesen hülye. Tehát ennél már nincs lejjebb, felesleges is küzdeni érte.Ismeretlen netes szerző írta és már nem emlékszem hol olvastam tőle...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Apámfia 2012.03.31. 16:33:30

@Fikkentáger: megpróbáljuk elintézni, hogy egyenesen hozzád vigye, amint kész. Ne kelljen magad sokáig csigázni. Te írtál már le több, mint 15 oldalt összefüggő szövegként valaha, vagy csak itt ontod a jószándékot?

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.03.31. 16:35:30

@Apámfia: csak úgy mondtam. tegnap néztem az interjút és mikor mondta hogy 70 éves, hát elgondolkodtam. manapság már az 50-60asok nagyrésze szarabbul fest mint ő 70 évesen.

Fikkentáger 2012.03.31. 16:35:51

@Apámfia:

Az a helyzet az olimpiai bajnokokkal, hogy mivel kurvára példaképek, nem elég nekik egyszer lerakni valamit oda, de legalábbis az a minimum, hogy nem szarnak mellé az asztalra, ha már letettek rá valami szépet.

pcomment 2012.03.31. 16:35:55

@Apámfia: gondolom örülnél, ha valaki a te, több éves kutatásod alapján megírt dolgozatodat egy az egyben lenyúlná :) Kicsit fura egy gondolkozásmód ez, hogy mivel ő letett valamit az asztalra, ezért már lophat, csalhat, hazudhat. Mert hazudott, a nép szemébe hazudott, pofátlanul. DSK meg gondolom szobalányokat erőszakolhat, mert sokat tett a válságból való kilábalásért, nameg mert majdnem francia elnök lett... nanemár.

G Hardy 2012.03.31. 16:36:02

@Muad\\\'Dib:
Igazad van. Engem meglep ez a nagy erkölcsi felháborodás. Ha ezek mind betartanák az erkölcsi normákat, nem itt tartanánk.
De mindig könnyebb más szemében észrevenni a szálkát, mint a sajátban a gerendát.

Vizslah 2012.03.31. 16:36:21

@Apámfia: Ezt te tényleg komolyan gondoltad, te szerencsétlen? Göncz tizenkét éve köszönt le. Hogy a túróba jön az most ide, hogy milyen volt az elnök a kilencvenes években? Hülye vagy te? És az olimpia hogy jön ide? A bajnokoknak szabad plagizálni? Ha a ti kutyátok kölyke válik morális hullává, az csak egy idétlen hiba, mi? És közben megy a visítás a baloldali kettős mércéről. Majd a fidesz kihúzza az erkölcsi válságból az országot, mi? Aztán kenegetitek a szart ti is ugyanúgy. Szánalmas.

Az értelmiségi holdudvar és a média is kihátrált már Pali bácsi mögül, de vannak akik nem veszik észre, mikor kell abbahagyni a bullshitet.

(ettől ez még egy hülye cikk, de amit te leírtál az sokkal gázabb)

Muad\\\'Dib 2012.03.31. 16:36:40

@abaka:
Melyik hozzászólásom? Az, hogy mindenki tudja hogy jutottak bizonyos sportolók szerte a világon diplomához? Vagy az, hogy az előző rendszerben sok kis párttitkár, meg párttitkárkölyök kötelezően kapta a diplomáját?
Személy szerint nagyon remélem, hogy most majd nekiindul a nagy össznépi te is ilyen vagy gépezet, és sorban megnézegetik a politikai "elitünk" papírjait, hogy lehessen még hasonlóan jókat röhögni, mint most Schmitten...

abaka 2012.03.31. 16:36:56

@Muad\\\'Dib:

1) Ezt nem tudom, mire irtad.
2) Ezt nem tudom, mire irtad.

marosy 2012.03.31. 16:39:39

A vörös patkányok ugatnak, a karaván halad.

marosy 2012.03.31. 16:41:49

@Muad\\\'Dib: Már 20 doktori diszertációt kértek ki azon az egyetem, ahol Schmitt kapta a dokroti címét.

Muad\\\'Dib 2012.03.31. 16:42:51

@abaka:
Mea culpa, félrement...

Fikkentáger 2012.03.31. 16:43:33

@Apámfia:

Kár volt PLagibá tudományos munkásságát az enyimhez mérned. Még úgy is, hogy ez utóbbi nem különösen gazdag, de mégse üres halmaz, mint az előbbi.

Maradtál volna a jó öreg (és eccer régen már bevált) vívótudásnál..

Vizslah 2012.03.31. 16:43:40

@Muad\\\'Dib: A blog mint műfaj éppen arról szól, hogy ugyanúgy bárki írhatja, mint a kommenteket.

Ettől még a szerzőt ugyanúgy minősíti a stílusa, de nem jobban, mint téged. Ezt benézted, harmatgyenge a magyarázkodásod. legközelebb eröltess magadra egy kis kultúrát, mielőtt másokon számonkéred azt. :)

ex-dr. vuk 2012.03.31. 16:44:26

@Apámfia: palika mit tett le az asztalra? (azon kivul, hogy vegignezte a kispadrol, hogyan nyer a csapata)?
Csinalt valami rendkivulit, amirol nem tudunk? Az elmult ket evben biztosan nem, sot.

Apámfia 2012.03.31. 16:46:05

@abaka: nem tettem egyenlőségjelet a "majd ha leszel valaki" és a "megszerezted a tudós címeidet" közé. De az, hogy valaki ilyen ordenáré stílusban ugassa le az elnököt kifogásolható én csak ez ellen szólok. Lehet, hogy szólhatott volna: Uram, kérjük erősítse meg a doktori témája iránti elkötelezettségét, mert aggályok merültek föl az eredetiségét illetően. Igaz, hogy már rég nem abban a minőségében tölt be pozíciót, mint amikor írta, de mivel számot tartunk a témára, kérjük, tartson egy előadást belőle a TF-en pl.. ok, kicsit kikarikíroztam, hogy értsd. De a lényeg, hogy ezzel az erővel bárki, bármilyen minőségben kifogásolhatja az ország első emberét.

Na valahol azért meg kell húzni a bárki és nem bárki közt a vonalat. A cikkíró egy bárki.

Apámfia 2012.03.31. 16:47:27

@dr. vuk: Miért, hogy ha egy jó doktorit tesz le, akkor jobb a helyzet? Elnöknek valóbb? Nem hiszem, hogy ezen múlik.

Vizslah 2012.03.31. 16:47:31

@dr. vuk: azért valószínűleg sokkal többet tett le, mint itt bármelyikünk, elég idétlen dolog ezt tagadni.

a probléma az, hogy a jelenlegi botránynak ehhez semmi köze.

Muad\\\'Dib 2012.03.31. 16:48:31

@Vizslah:
Ebben nagyon tévedsz. Ugyanis egy index címlapra került blog egyáltalán nem ugyanaz a kategória, mint egy komment.
Ha szerinted ez ugyanaz, akkor véleményed szerint nyilván egy kategória a kocsmában a haverokkal dumálni, meg egy konferencián előadni.

whoishe 2012.03.31. 16:49:01

@kitiltottakmindenhonnan: 1984 Los Angeles. Már akkor is egy gerinctelen komcsi féreg volt. Csak most Orbán elvtárs segge van soron.

Húsleves 2012.03.31. 16:49:01

Kedves posztoló!
Hogy a szombatod sokkal jobb legyen, mint a péntek estéd, amelyet Ctrl+Schmitt Pál ilyen galádul elcseszett, próbálj a parányi agyaddal belegondolni abba, hogy kb. mekkora esélye van annak, hogy Bokros Lajos a spanyol nyelv tanulásával egyidőben doktori címet szerzett Panamán, és hogy bár erről az ottani egyetemen nem tudnak, de azért tuti igaz, hiszen Bokros Lajos miért is hazudna, ugye?
Vagy ott van például Tamás Gáspár Miklós, ő egy egyenes ember, neki se kezdett holmi iskolának, hogy legyen valami alapja "filozófus"-nak titulálni magát, de azért méltánytalannak tartotta, hogy amikor megszűnt az igény a rettegés "tudományos" alátámasztására, kivágták mint macskát szarni.
Meg még lehetne sorolni, hány embert okolhatnál azért, hogy a doktorid szart se fog érni, de az a helyzet, hogy annak egyedel te leszel az oka.

abaka 2012.03.31. 16:49:42

@Muad\\\'Dib: No problem.

Egyebkent:

"Az, hogy mindenki tudja hogy jutottak bizonyos sportolók szerte a világon diplomához? Vagy az, hogy az előző rendszerben sok kis párttitkár, meg párttitkárkölyök kötelezően kapta a diplomáját?"

Egyreszt, ok nem koztarsasagi elnokok. Masreszt, egy diploma nem egyenlo egy kisdoktori cimmel. Harmadreszt, schmitt nem csak a sportbeli teljesitmenye miatt kapott doktori cimet (ugyebar kb 20 evvel a masodik aranya utan szerezte), sokkal inkabb kesobbi, kadar rendszer-beli, kapcsolatai miatt. Negyedreszt, bar nem ertek egyet azzal, ahogy pl az USA-ban diplomakat osztogatnak a sportoloknak, a modszer azert ott sem az, hogy masok munkajat egy az egyben engedely es hivatkozas nelkul beadjak sajatkent. Otodreszt, attol, hogy masok is csinaljak, amit schmitt tett, a plagium meg nem lesz elfogadhatobb.

pucros 2012.03.31. 16:50:18

@Vizslah:
"nem értek egyet hogy a gerinc és az intelligencia között összefüggés van"

Háát... általában tényleg nincs, de van azért egy intellektuális minimumfeltétel. Mert az átlagosan intelligens ember, amikor gerincről beszél, akkor magából hajlamos kiindulni. És ez csalóka lehet.

Mert azt is lehet mondani, hogy Schmitt Pál számára is vannak alapvető elvek, amikhez tűzön-vízen át hűséges, de akkor ezek a kedvességgel, eleganciával, mosollyal tartoznak közös fogalomkörhöz, és nem is akarnak mondani semmit arról, hogy kivel barátkozunk és kivel nem, mit vállalunk el cserébe miért és mit nem (már persze azon túl, hogy a vállalások nem tiltják a kedvességet stb. ld. mint fent, mert az az alap). Kirakat-ember, remek bábtulajdonságokkal (jól mozgatható, üres fej stb). Ez egy teljesen másik értelemben vett gerinc, és ez abban az IQ-szférában teljesen releváns is.

ex-dr. vuk 2012.03.31. 16:51:13

@Apámfia: nem valobb elnoknek, de akkor talan a becsulete kevesbe tepazodik meg. azt sajnos eddig is tudtuk, hogy nem mas, mint egy bab a viktator kezeben, de azert odarakhattak volna egy kevesbe tamadhato szemelyt.

Fikkentáger 2012.03.31. 16:51:56

@Muad\\\'Dib:

Plagiba sztorijában az a körülmény, ahogy megszerezte a kisdoktorit, kábé 10% súllyal esik a latba. A többi 90%-et ő rakta bele azután, hogy az ügy kipattant.

Főleg ettől gáz most ez az ember, nem attól, amit 20 éve csinált.

Vizslah 2012.03.31. 16:52:52

@Apámfia: hát, egy picikét talán azért elnöknek valóbb lenne, ha nem plagizált volna, és nem hazudott volna.

de én már azzal is megelégednék, ha lenne valami önálló karaktere, vagy ha legalább tudna helyesen írni.

és ennek a sportsikereihez semmi köze. tiszteljük érte, de egy államelnökséghez annál azért több kell.

röhögő 2012.03.31. 16:54:10

@Muad\\\'Dib: Seggfejke! Nekem két természettudományos diplomám van, egyik se büfé szak. Az egyikben egy COCOM hatálya alá eső szoftver megoldás volt a munkám még a 80-as években. Na szóval, ha annyira lenézed a bölcsészeket, társadalom tudósokat, akkor szépen írj egy elemzést, mi bajod ezzel az írással. Ha nem tudsz egy igényes írást produkálni, akkor nyilvánvaló, hogy csak egy beképzelt, öntelt, szakbarbár műszaki vagy.

ex-dr. vuk 2012.03.31. 16:54:10

@kitiltottakmindenhonnan:
neked nagyon csunya komplexusaid vannak.
Palika csalt. Letagadta. Penteken ujra hazudott. Ez a gerinctelenseg csucsa, nem mas. Most a tobbi elnokrol nincs szo, rola van szo. A gerinctelenseg nem harc... max dac. "csakazertis". ettol csak szanalmasabb lesz a halaltusa..

Muad\\\'Dib 2012.03.31. 16:55:28

@abaka:
"...Otodreszt, attol, hogy masok is csinaljak, amit schmitt tett, a plagium meg nem lesz elfogadhatobb."
Egyetértek. Mint mindenhol leírtam, nem is ez a röhejes, hanem az, amikor bizonyos politikusok úgy szörnyülködnek, mintha nem tudnák a saját kis belterjes csapatukon belül hány olyan ember van, aki a papírjait nem megfelelő munkával szerezte...

Muad\\\'Dib 2012.03.31. 16:56:14

@röhögő:
Nyilvánvaló. Lapozzunk...

abaka 2012.03.31. 16:56:52

@Apámfia: "De az, hogy valaki ilyen ordenáré stílusban ugassa le az elnököt kifogásolható én csak ez ellen szólok."

Ne haragudj, de te nem azt mondtad, hogy "ilyen stilusban ne kritizalja", hanem, hogy "ne kritizalja, mert nem ert meg el annyit, hogy joga legyen kritizalni". Utolag kicsit nehez ezt kimagyaraznod, mikor az eredeti komment ott figyel par oldallal feljebb.

"De a lényeg, hogy ezzel az erővel bárki, bármilyen minőségben kifogásolhatja az ország első emberét. "

Ez marpedig igy van es nagyon helyesen van igy. Egy szabad es demokratikus orszagban elunk. Ha a kritika megalapozatlan, vagy meltatlan stilusu, az majd a kritizalot minositi. De joga barkinek van, hogy az orszag akarhanyadik emberet kritizalja.

Xszakasz 2012.03.31. 16:57:39

Egy frissen indult blog, egyből az első postal kint index főoldalon. Hihető magánvélemény :D

Apámfia 2012.03.31. 16:57:41

@pcomment: konkrétan le**rnám. Attól az enyém nem lesz kevesebb. Ő sem lophat csalhat, csak ez most (ezekben a hetekben) ez honnan jött elő??? Honnan a túrószacskóból rángatták elő a csúszómászó ellenfelek? És miért nem Mesterházy (ha jól tudom neki is van TF-es múltja), vagy bármelyik másik oldali politikus dolgait rángatjátok elő?

abaka 2012.03.31. 16:58:38

@Muad\\\'Dib: Hat ja. Sajnos a politikaban sosem az szamit, mi tortent, hanem, hogy mi derult ki...

röhögő 2012.03.31. 16:58:54

@Fikkentáger: Na azért ha megkapargatnánk hogy valaki aki egy külföldiek számára kiemelt szálloda vezetőségében volt az átkosban, annak volt-e kapcsolata a III/II vagy III/III ügyosztályokkal, szerintem tallálnánk valamit. Kövér biztos sokat tud erről, nem véletlenül tiltakozott Plagibá ellen.

dr kíváncsivagyok 2012.03.31. 17:00:54

@kitiltottakmindenhonnan: "A péntek esti Híradó után bemutatott interjú pillanatok alatt semmivé tette a cionliberális bomlasztók reményeit a nagyon nyugodt, logikus, de mégis kemény, harcra kész nyilatkozatával. "
Miapicsa?!?!Te fasz,..minden (értelmes) jobboldali konzervatív ember a lemondását várta....nem csak a "cionliberálisok"
Nem elég helyről tiltottak ki !

röhögő 2012.03.31. 17:01:23

@Apámfia: Azért mert Plagibá a KÖZTÁRSASÁGIELNÖK. Mert ő jeleníti meg Magyarországot. Mondjuk akkor jó választás, mutyi országnak, mutyi elnök. Ja, hoppá! Már nincs is köztársaság. :-))

Fikkentáger 2012.03.31. 17:01:28

@röhögő:

Naja, de én most csak a kisdoktori-sztoriról írtam le a véleményem.
Persze ha extrapolálsz, nem fogsz nagyot hibázni...

röhögő 2012.03.31. 17:03:23

@Kabar: "Nyilvánvalóan jól ismered, hogy születik egy tudományos munka. " - Nem ismeri, már egyszer elszólta magát, hogy mennyire utálja az értelmiséget, a diplomásokat. Ebből kitalálhatod mennyire van tisztában milyen egy tudományos munka.

Apámfia 2012.03.31. 17:03:26

@abaka: nem is akartam letagadni, azt írtam: a cikkiró még "bárki" és nem tart még ott, hogy meg tudja ítélni a kérdést, hiszen nagyobb jelentőséget tulajdonít neki, mint 30 év tudományos munka után tenné. Az, hogy ebben a stílusban teszi, csak adalék, ami helytelen.

Fikkentáger 2012.03.31. 17:04:09

@Apámfia:

Azért, mert ő van most hatalmon.

Amíg Bajnai volt például, akkor ti libáztatok. Most meg ez van.

Teccetek volna akkor panamázni, amikor Bokros volt a fűrer. Most ennek ugye kábé zéró relevanciája van.

Apámfia 2012.03.31. 17:04:33

@röhögő: miért mi van öcsém? - királyság? hoppá.. :Đ

Vizslah 2012.03.31. 17:05:01

@pucros: Szerintem meg a legegyszerűbb emberek tudnak a leginkább elvhűek maradni. Ahhoz is kell IQ, hogy megideologizálja az ember magának, hogy miért nem vonatkoznak a konkrét esetre az elvei. Sokkal több hiperintelligens köpönyegforgatót ismerek, és számtalan nagyon egyszerű embert, aki tűzön-vízen át hiteles marad.

röhögő 2012.03.31. 17:05:15

@Fikkentáger: Biztos nem. Sőt azt is kapargathatnánk, hogy egy csapatban amely rendszeresen külföldre utazott, valaki biztosan jelentett. Na ki lehetett az? Ki lett sportpályafutása után a rendszer kegyeltje?

2012.03.31. 17:05:46

Elbukott a judeobolsevik patkánylázadás.

röhögő 2012.03.31. 17:07:29

@Apámfia: Viktatúra. Hoppá! De látom már felfogtad miért Plagibá a téma. Kérdezz csak nyugodtan, szívesen kiokosítunk! :-))

abaka 2012.03.31. 17:07:56

@Apámfia: "hiszen nagyobb jelentőséget tulajdonít neki, mint 30 év tudományos munka után tenné."

Hat ezt nem tudom, honnan talaltad ki, de nagyon tevedsz. Ez olyan, mintha azt mondanad, hogy valaki, aki 30 even keresztul edzett es kuzdott, hogy elsportban elerjen valamit, az kevesbe neheztelne azokra, akik doppinggal nyernek...

Apropo, PhD-m van, negy ev munka van benne, es tudom, mirol beszelek.

Dr. Verőköltő 2012.03.31. 17:08:41

"Marad a kérdés, hogy Orbán Viktor a megfelelő tanulságot vonja-e le az ügyből, vagyis azt, hogy egy gerinctelen államfő nem az ideális választás" – olvasható a Die Presse jegyzetében.

EZ A SZÉGYEN!! NEM AZ, HOGY NEM MONDOTT LE!!

röhögő 2012.03.31. 17:09:05

@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó: Na megjött a vakondkölyök. Apádnak nem kellett volna a túrásra rejszolnia, mielőtt anyád is kimászott és most nem kellene az áskálódásod olvasnunk.

dive.hu 2012.03.31. 17:09:08

@CICMÓK: teljesen korrekt levezetés, agyatlannak kell lennie annak ,aki a csaknem 100%-ban más munkájából kimásolt irományt "új alkotás"-nak tekinti.

Egyébként ha "gyakorlatban hasznosított" az "alkotás", akkor nyilván hozzáférhető is-megérne egy félórát annak a szövegnek a kiírása és közzététele amit SP írt (vagy még nem találták meg a forrását)

"Csináltunk egy dolgozatot" mondja SP
érdekes lenne tudni kire gondolt?
riport:kb 12.20-tól

röhögő 2012.03.31. 17:11:28

@Muad\\\'Dib: Világos, ez lett volna az igényes elemzésed miért rossz ez az írás. Ennyi, hogy lapozzunk. :-))

The brain 2012.03.31. 17:12:30

Jómagam is úgy gondoltam,hogy lemondhatna.
De ezen iromány elolvasása után megváltozott a véleményem.Köszönöm!

tre' 2012.03.31. 17:13:11

@Apámfia: ki rángatta elő? csak egy percig gondolkodj! igen baszki, vityusék. hogy miért? két-három hét és megtudod. na, ez a politika.

Apámfia 2012.03.31. 17:13:24

@dr. vuk: világos, de ez a vélemény azért sokkal érthetőbb, mint egy friss Phd hallgató tollából a "mennyéabüdösfrancba, mer szart se fog miattad érni a diplomám te kocsog". Akiről biztosan nem tudjuk, hogy ki és csinált-e VALAHA bármit, amit értékelni lehetne.

röhögő 2012.03.31. 17:16:01

@Apámfia: "mennyéabüdösfrancba, mer szart se fog miattad érni a diplomám te kocsog" - azért ez a poszt kissé szofisztikáltabb, mint ahogy te felfogod.

Vizslah 2012.03.31. 17:18:07

@Muad\\\'Dib: A blog mint műfaj fényévekre van egy konferenciától, de még az online újságírástól is. Ez műfaji kérdés, ezt értsd meg. Lehet, hogy az indexesek az alpári hajlamaikat úgy élik ki, hogy kamu blogokba írnak és kirakják a címlapra, ez elég ciki, de a műfaj attól még sokkal megengedőbb.

Hogy én is mondjak egy hasonlatot, olyan amit mondasz, mintha a Kreténen számonkérnéd hogy alpáribb a Népszabadságnál, pedig ugyanaz az újságos árulja.

keptelen kepkeret 2012.03.31. 17:18:57

Diplomas titanok harca,fuu bibii nekem PHD-m van,en tudos vagyok,en atomfizikus,en jogasz es SP dogoljon meg.Kezdodik a diploma vadaszat.Engem sokkal jobban erdekelnek azok,akik intelligensek es diploma(lopas,csalad,bunozes)nelkul hoztak ossze egy birodalmat,mint mondjuk Onassis.Nem tudom mi erdekes,szorakoztato van abban,h valaki x evig hidepitest tanul,utana landol egy bankban mint tanacsado netto 300 ert.A lenyeges dolgoknak koze nincs a diplomahoz,erre 3 ev egyetem utan rajottem,viszont diploma nelkul diplomas melot csinalni,ez valami olyasmi,amihez tobb kell mint egy papir.

brumeszkosz 2012.03.31. 17:19:54

@zw007:

Igazat szóltál pajtikám!!!

dive.hu 2012.03.31. 17:21:36

@Apámfia: te és azok akik a véleményedet osztják:
valóban nem értitek miről van szó??
-ez az ember lopott-a lopásnak nincs gondatlan alakzata
-aki lop,az becstelen
-aki becstelen az ne legyen elnök

Fikkentáger 2012.03.31. 17:23:08

@röhögő:

Fogalmam sincs kire gondolhatsz...

Balczó?

Apámfia 2012.03.31. 17:23:39

@abaka: szerinted aki "doppinggal" PhD-zett, ugyanott van, ahol te? Ne röhögtess már. Hol érdekel az téged - miközben már évek óta a szakterületeden építed a tudományt és magadat - hogy a szerencsétlenek, akik vásárolták a papírt mit ügyetlenkednek? Dolgoztál együtt ilyennel? Én igen, szánalom, le is kopott.. Palibá nem a doktorijának köszönheti sikerességét, nem is ott versenyez.

KopaszMercis 2012.03.31. 17:25:08

@marosy:
Ugy erted anyadnak sak egy fajya sejtet adtam? :)

brumeszkosz 2012.03.31. 17:26:17

@KopaszMercis:
Puskásnak is míg szaladt a szekér külföldön volt, mikor beteg lett haza jött és itthon a mi adónkból kurálta magát. Hová fizette a TB- díjat míg ment a szekér???
Miért nem ott feküdt korházba ahová a járulékot fizette???

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.03.31. 17:27:20

Miért írod naggyal mindenhol, hogy Te és Neked?

panteon 2012.03.31. 17:27:41

Olyan k...va unalmas már ez a hisztizés!!!
Hogy vége a demokráciának, meg a szabadságnak, meg a függetlenségnek, meg akkor most minden Phd-s csaló...
Röhejes b...meg.
Ha lemondott volna, most egy EMBER maradna valamennyire, így egy nagy nulla köztársasági elnök.Minden menni fog tovább és majd ha jön egy másik botrány, akkor ezt mindenki el fogja felejteni, és minden megy tovább.Ennyi.
Felesleges tovább hisztizni mert szánalmas....

Vizslah 2012.03.31. 17:28:34

@Apámfia: de nem is ott versenyez, ahol sikeres. politikusként egy önálló gondolatot nem tudott felmutatni, felnyalta magát az elnöki székig, és most csodálkozik hogy milyen csúnya világ a politika. mindenki tisztelné ha maradt volna a MOB-nál. magának köszönheti. biztos jó ember, de nagyon kevés ahhoz, ahova feltúrta magát. kár volt.

Muad\\\'Dib 2012.03.31. 17:29:16

@röhögő:
Szerintem elég érthetően leírtam. Közvetlenül a személynév kisbetűvel írása után számon kérni, hogy miért gondolnak róla rosszat az emberek, minimum fura..

ex-dr. vuk 2012.03.31. 17:32:29

@Apámfia: az, hogy barki diplomaja kevesebbet er akkor lett volna igaz, ha az egyetem nem veszi el a doktoratust. Elvette, ugyhogy ez pipa. Innentol magyarorszag hitelessege a tet, ami szinten nem keves.

Vizslah 2012.03.31. 17:32:38

@röhögő: azért olyan rettentő sokkal nem szofisztikáltabb, valljuk be...

Apámfia 2012.03.31. 17:34:18

@dive.hu: ok, ne legyen elnök, ha úgy alakul, valamivel meg kell oldani a helyzetet.. de ne legyen már "lopottabüdösparasztbrühühü".

Mert milyen szent lett hirtelen ez az ország, és grállovag. Bocs, de ez nem hiteles. Előrángatták Palibát mert ilyen a másik oldal, és titeket meg fölhasználnak, hogy lopott a csúnya öreg a VIKTÁTOR bábja..

Apámfia 2012.03.31. 17:37:32

@röhögő: az első három bekezdés pontosan erről szól, szofisztikáltság ide, vagy oda.

DurvaPisti 2012.03.31. 17:39:48

Jaj már! Hagyjátok már békén szegény Pali bácsit! Ha folyton zaklatjátok, nem fogja tudni megírni a PhD munkáját és akkor soha nem derülhet, ki hogy mekkora lángész ő.
Ez lesz PhD doktori körútjának első álomása. :) -enlnézést, de ezt írógéppel írom, így nem működik a helyesírásomat ellenörző program. ;)

dive.hu 2012.03.31. 17:42:09

@Apámfia: de hát nem lehet a mentség a becstelenségre az, hogy más is becstelen!

igenis,sok becstelen ember van még rajta kívül is ,de egyik sem elnöke az országnak

mentség lenne számára,hogy tolvajok,csalók,időseket kifosztók is élnek közöttünk?

igen,ha közéjük sorolod,ott valóban eltörpül a bűne

abaka 2012.03.31. 17:44:00

@Apámfia: Attol, hogy a mindennapi munkadban esetleg nem zavarnak, mindenkepp a te eredmenyeidet kisebbiti, hogy az ilyen schmitt-fele csaloknak ugyanolyan tudomanyos fokozata van, mint neked. Mert ezekutan mondhatod barmikor, hogy PhD-d van a masiknak egybol az fog eszebe jutni, hogy vajon te is ugy loptad-e, mint schmitt.

Vizslah 2012.03.31. 17:46:04

@Apámfia: Na de akkor mi a baj, ha te is azt mondod, hogy "oké, ne legyen elnök"??

Ez a kedvencem, csomóan nyomják ezt, hogy aljasszemét baloldal mocskolódik, ja amúgy az igaz, hogy le kéne mondania, de akkor is aljasszemét baloldal.

Ez már így reflexből megy ilyenkor, vagy hogyvanez?

Bátorkeszi 2012.03.31. 17:46:20

A bunko stilus miatt ez nem tobb, mint egy bofoges. Biztos klassz lesz majd a leendo doktorija is.

GONOSZ 2012.03.31. 17:48:28

Most már elég!!

Unalmas ez a folyamatos bántás,(ráadásul én is részt veszek benne).
A mi rendíthetetlen államfőnket tessék békén hagyni! Igenis komoly teljesítmény a kicsi kis doktorija. Ahhoz képest, hogy írni is alig tud, pláne. Szegénynek három órán át tartó szóbelit kellett zavartan végigdadognia, ez nem teljesítmény?
Legközelebb tessék megkérdezni, hogy ő mit szól hozzá, ha róla írtok.
Én is most tettem utoljára!
Persze, ha lehet húzzon el.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.03.31. 17:50:42

Jó az írás, de gondolni kell arra is, hogy minden látszólagos rosszban van legalább ugyanannyi jó. Tehát az, hogy Schmitt Pál nem mondott le és az FMPSZ-KDNP sem vonta meg tőle a bizalmat, olyan szempontból jól, hogy legalább őket is magával rántja.

Mert az oktatásra legalább olyan veszélyes és szégyen az, ha ókori mítoszokat akarnak valóságként tanítani. A mártíromságnak beállított ZombiJézus öngyilkosságát erkölcsi nagyságnak feltüntetni. Ennek a torz erkölcsnek is vesznie kell.

matroid 2012.03.31. 17:54:24

nekem csak az jutott az eszembe, hogy van-e lehetoseg megnezni pali diplomamunkajat. ugyanis ket eset lehetseges (illetve hrom, de a harmadik esely szinte 0):

1. ugyanugy nem hivatkozott a forrasokra, mint a kisdoktoriban. marpedig ilyen esetben meg ha a diplomamunkajaban csak nehany oldal "masolas" volt, akkor is ervenytelen a dolgozat. -> ergo palinak meg ervenyes diplomaja sincs!
2. a diplomamunka teljesen OK, mint idezett a szabalyoknak megfeleloen. nos ebben az esetben viszont a kisdoktorinal emlitett johiszemusege kerdojelezheto meg! (ha tudta hogyan kell a diplomajanal, akkor miert nem tudta kesobb a kisdoktorinal!). -> ergo: tudatosan csalt!
3. eset: a diplomaja teljesen onallo, sehonnan sem masolt. na ennek eselye szerintem 0.0001%. ->ergo: pali egyebkent zseni!

Vizslah 2012.03.31. 17:54:41

@GONOSZ: "Legközelebb tessék megkérdezni, hogy ő mit szól hozzá, ha róla írtok."

:))) hát igen, a tegnapi interjú annyira jól sikerült, hogy minden mondatából mémet lehetne csinálni külön-külön. Én tényleg nem tudom hogy a nem-lemondást lehetett volna-e ennél ostobábban csinálni. A fél ország röhögőgörcsben fetreng, a másik fele meg lesz.rja az egészet. A harmadik fele meg Bencsik András egy személyben. :)))

tikfa'72 2012.03.31. 18:05:48

Magyarországnak nem kell csaló köztársasági elnök!

Ezt kéne mindenre válaszolni mindenre és mindenkinek.

Ez nem diákcsíny, hanem egy érett ember aljas cselekedete.

debreceni.blog 2012.03.31. 18:07:51

„És hagyták a közszolgálati tévé emberei, hogy ez a – seggbenyalós, orálisan szexes, az aktus sajátosságaiból adódóan kölcsönös kielégülést nem nyújtó, de a tévében így mégis mosolygós – duma lemenjen a magyar népnek bele az arcába.”

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1979_schmitt_sajto

Trollmagnet 2012.03.31. 18:24:51

@IGe:

" ha ókori mítoszokat akarnak valóságként tanítani. A mártíromságnak beállított ZombiJézus öngyilkosságát erkölcsi nagyságnak feltüntetni. Ennek a torz erkölcsnek is vesznie kell."

Hátbazmeg, nem csodálkozom, hogy téged kitiltottak még a Wikipédiáról is...
kis übertoleráns ateista...

menőmano 2012.03.31. 19:21:58

Hát! Ez egy totálisan, nagyon jó írás. Ebben minden benne van.
Felháboritó, és egyben szomorú valóság, hogy az "ország első embere"?? ki egy népet képviselne? sumákolva szerezte meg doktori cimét.
Hogyan lehet ennek tudatában, nyugodt lelkiismerettel rábólintani, tudomásul venni, az oktatásban lezajló változtatásokat, mikor lesz olyan fiatal, ki be sem jut a felsőoktatási intézménybe, nem fog tudni diplomát szerezni, és CSAK azért mert SZEGÉNY.
Így ebből következik, hogy tisztességes uton megszerzett doktori címe sem lehet (nem hogy sumákolva) hiába lenne hozzá esetleg akarata, tehetsége.
Szóval nagyon sok élű ez az "ügy".
Szerintem.

Baldvogel 2012.03.31. 19:31:36

"bennünket tudósokat"
"hogy a leendő doktorimban"

Egy pre-doktori tudós... Bár az alapvetéseddel egyetértek, stílusod és a nagy arcod sajnos nem szimpatikus, még ha dühöd indokolt is.

Mdavid89 · http://iranynewyork.hu 2012.03.31. 19:36:19

A fidelitasos Oroján Sándor januári posztjára ki emlékszik még? Ő volt, aki a doktori elcsalását az iskolai puskázással tette egy szintre. Nesze, a jövő fideszes politikusai! orojan.blog.hu/2012/01/19/schmitt_pal_egerben

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.03.31. 19:52:27

A bóvli nép után, csaló nép is vagyunk a világ szemében az orbáni bóvli banda miatt. A sunyi, jellemtelen, álszent, pofátlan, gőgös, hazug fideszes "nemzeti politika" révbe ért.
Orbán szerint ha csaló "embere" sérthetetlen, akkor holnap embert is ölhet következmények nélkül? Meddig tűrsz még magyar?

Vegyük kezünkben a sorsunkat, hisz a szoci bagázs után a rajtuk szocializálódott fideszes csürhe még mélyebbre taszított bennünket!

AZ ORBÁNI DIKTATÚRA MEGBUKOTT, tegyél érte, hogy eltakarodjanak!

captain morgan 2012.03.31. 19:56:17

@Apámfia: amit sp tett, az erkölcstelen. egy államfő erkölcsi etalon kell, hogy legyen az országa számára. ez nem lehet alku tárgya. én adófizetőként finanszírozom a jelenlegi megélhetését. minimum elvárhatom tőle az alapvető emberi normák betartását. kezdhetjük rögtön a 10 parancsolattal. érdekes módon már más kommentelőnek is eszébe jutott, hogy akkor vajon a diplomáját hogyan szerezte?

pcomment 2012.03.31. 20:31:47

@Apámfia: ha konkrétan lesz**nád, akkor ez sajnos azt jelenti, hogy fogalmad sincs, mennyi munka egy tudományos disszertáció elkészítése. Tudod, az embert zavarni szokta, ha meglopják, és ha téged kifejezetten nem érdekel, ha nem tartják tiszteletben a munkádat és kiollózzák, azért lásd be hogy az emberek túlnyomó része nem így van vele. És hogy miért nem Mesterházy-val foglalkoznak? Mert ő egy tizenvalahány százalékos támogatottságú párt vezetője, akiről eddig még nem merült fel a gyanú, hogy lopott volna. De ha fel is merül és el is veszíti valamely tudományos fokozatát, az sem lesz akkor égés drága országunknak, mintha maga a köztársasági elnök lenne egy egyszerű tolvaj. Vedd le a szemellenzőt és nézz körbe, tágabb úgy a világ.

pcomment 2012.03.31. 20:36:42

@Trollmagnet: az még hagyján, de mindenhova odanyomja az amúgy nulla esztétikai érzékről tanúskodó írásait reklámként. Kész vicc, hogy a Hírcsárdától kezdve egészen a Véleményvezérig minden blogbejegyzést vissza tud vezetni az ateizmusra :)

delpierro 2012.03.31. 20:50:14

@matroid: Vazze te zseni vagy. Ertelmes dolgokat nem tudtok csinalni, csak ilyen okossagokat irogatni. Nem phdzol ?

niavan 2012.03.31. 20:55:08

Nyomaszt a gondolat, hogy wc-re kell mennem.Nyomaszt mert tudom hogy ugyanazt fogom tenni a kagylóval amit, Schmitt a népével.....

Ad Dio 2012.03.31. 21:14:42

"Hiába hivatkozol majd bármilyen közvéleménykutatásra, ami arról biztosít, hogy a szavazóitok nagy része még mindig melletted áll."

Ez nem igaz.

Magyarországon 10 emberből 11 szerint kell mennie.

Menjen már.

FreeTibet 2012.03.31. 21:28:04

youtu.be/XjKQbBgWNfw
Schmitt Pál bukása. Remélem csak hétfőig lesz aktuális.

Gatinho 2012.03.31. 21:30:37

@dr. vuk:

nem végignézte, ő is vívott, de mindegy.

Spermahajder 2012.03.31. 21:34:12

@Húsleves: Ha már felhoztad TGM-t, idézek, Wikipédia:
"Bretter György tanítványa volt. A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett filozófiai diplomát 1972-ben. 1978-ig újságíró volt, majd Magyarországra települt. 1980-ig az ELTE Bölcsészkarán tanított a filozófiatörténeti tanszék tudományos munkatársaként, de „ellenzéki magatartása” miatt az állását elvesztette. 1981-ben kiutasították Romániából. Ez után az USA-ban a Yale Egyetemen volt vendégprofesszor, majd angol és francia egyetemeken tanított. A Kádár-korszak demokratikus ellenzékének egyik legismertebb tagja. 1985-ben résztvevője az ellenzéki csoportok monori találkozójának. A Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) jelöltjeként 1989-ben Budapest 14. választókerületében az ott visszahívott és lemondott képviselő, Várkonyi Péter helyén bejutott az egypárti parlamentbe. 1988-tól 1990-ig az SZDSZ ügyvivője, 1992–94 között a párt Országos Tanácsának elnöke volt. 1989-től az ELTE Jogtudományi Kara filozófiai tanszékén docens. 1990-től 1994-ig országgyűlési képviselő. 2000-ben kilépett az SZDSZ-ből. A Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének főmunkatársa. 1995-ben a Soros Alapítvány alkotói díját kapta. 2002-től az ATTAC Magyarország alelnöke. 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét (polgári tagozat) kapta „kiemelkedő tudományos és oktatói munkássága, publicisztikai és közéleti tevékenysége elismeréseként”. 2007 óta a Közép-európai Egyetem (CEU) vendégprofesszora. 2008-ban a Szociális Charta egyik alapítója. 2009-ben a Zöld Baloldal Európai Parlamenti (EP) képviselőjelöltje; ez év október 23-án Húszéves a Köztársaság Díjjal tüntették ki.[4] 2010 májusától a Zöld Baloldal elnöke."

Kabar 2012.03.31. 22:36:18

@delpierro: itt nem moderáltunk ki eddig semmit, és ezután sem tervezzük.

Húsleves 2012.04.01. 10:23:40

@Spermahajder:
Lehet, hogy a Wikipédián ezt írják a Mikiről, de amit én írtam, azt ő maga nyilatkozta.
Azokat a múltbeli érdemeket pedig, amiket te felsoroltál, egészen más színben tünteti fel az, hogy ma már egyre több ember számára nyilvánvaló, hogy amit te tévesen Kádár korszak ellenzékének nevezel, az soha nem létezett, mégpedig pontosan a TGM, Demszky meg Orbán féle tetvek miatt, akiket maguk az elvtársak hoztak létre a saját álellenzéküknek, és velük zárt ajtók mögött, úgynevezett kerekasztal tárgyalásokon rendezték el a hatalom- és vagyonátmentést.
Itt van egy link, ami kicsit terjengősen, kicsit archaikus nyelvezettel (a szerzője történész), de jól leírja milyenek voltak azok a daliás idők, amit a hozzád hasonlóknak úgy állítanak be, mintha hősies rendszerváltó idők lettek volna.
www.kibulizottorszag.net/
Azt pedig gondolom mindketten tudjuk, a kommunista országokban a "filozófia" nevű tudomány a tudományos szocializmust jelentette, a színvonalat pedig talán az jellemzi legjobban, hogy Ceusescu írástudatlan felesége volt az akadémia elnöke.
A filozófiai munkásságával kapcsolatban el kell ismerni, hogy ha a "megelőző rettegés" önálló filozófiai ággá fogja kinőni magát, akkor TGM neve valóban fogalom lesz.
fenteslent.blog.hu/2009/10/07/antifasizmus_sucks

Kabar 2012.04.02. 12:00:00

Bocs, tévedtem. a most érkezett MLM-es hirdetést kimoderáltuk.

dr. Ringlósztár 2012.04.02. 13:41:59

@marosy:
Hoppá, megtaláltam a frappáns visszavágások nemzetközi nagymesterét!
süti beállítások módosítása