Az ember nem szokott sokat gondolkodni az identitásán, főként, ha azt már jó ideje „maga mögött” hagyta vagy jól-rosszul lezárta a Ceau-emigráció után. Bár nem sokszor hangsúlyozom, én alapvetően erdélyi magyar, székely erdélyi magyar származású vagyok. A Nyirő-ügy pedig a legnagyobb kárt az erdélyi magyaroknak okozza, magyarul: a magyarországi politika miatt most az erdélyiek szégyelljék magukat, én szégyelljem magamat már megint? Pedig az erdélyiekre akarják verni a balhét, az urnavivő bizottság egy-két napot utazott, az erdélyiek pedig ott maradnak továbbra is román nemzetállam határai között.  Habár a Nyirő-kötetek nálunk nem sorakoztak  a polcon régen, de attól még a Securitate lehallgatta a családot, zaklattak a határon, egy-két rokonomat agyonverték. Szóval nem kellett lobogtatni Bayer Zsoltnak vagy másnak a „mifélénk”-séget, meg volt az már oldva.

Ennek fényében a Nyirő-ügy egész egyszerűen „Erdélyt” nyírja, tolja valaki magánbűneit a közre, másokra, a ma élőkre, hogy szégyelljék magukat. Hát én nem vagyok hajlandó erre. Nyirő Józsefnek a Trianon utáni erdélyi magyar irodalomban, közéletben betöltött kultúraszervezői és irodalmi korabeli értékes szerepe, a kor értelmiségéhez fűződő szoros viszonya, a székelység jeles képviselete vitathatatlan. Akkori irodalmi műveiben sem fedezhetők fel antiszemita vagy fajvédő nézetek.

Azonban Nyirő József mint politikus, képviselő szerepvállalása számomra szociológusként és magánemberként is már másról szól. Egy olyan ember képe rajzolódik ki, aki értelmiségi közegétől, „gyökereitől”, Erdélytől fizikailag is egyre inkább távolodva politikusként korábbi tartását feledve, feladva (mint oly sokan abban a korban) egyszerűen gazemberré vált. Arról lehet vitatkozni, hogy vajon ez az új magas politikai szerepnek vagy az ismerős visszajelző közeg hiányának tudható-e be? Azonban a székelyek korábbi képviselete, az erdélyi irodalom gazdagítása sem változtat azon, hogy a politikus Nyirő a hatalmat átvevő  Szálasi parlamentjének tagjaként végsőkig mindenhez asszisztált. Legitimálta a nyilasok által elkövetett háborús bűntetteket, ártatlanok meggyilkolását, hogy a Franco-diktatúrában találjon ezután menedékre. Sőt a szép ebben az, ezek után még azt gondolják ma emberek, hogy a korábbi tartását, becsületét vesztő kriptonyilassá váló Nyirő József a székelyeket, az erdélyieket, az irodalmat képviselheti? Hogy az ő bűnét most kollektíve szét lehet kenni az erdélyi magyarságon, felelőssé tenni az erdélyieket, ennek az embernek a tetteiért? A mi nevünkben cselekedett? Mert most a „nemzeti”, „erdélyi”, „székely” érdemeire tekintettel akarják rehabilitálni ezt az emberiesség elleni bűnökben cinkos politikust. Én két dolgot nem értek a tisztára mosásban. Egyrészt hogyan lehet, hogy az erdélyi irodalom nagyjai Áprily Lajos*, Tamási Áron** stb. valahogyan csak-csak elkerülték, hogy nemzetükért kiállva ilyen tettekhez kapcsoljuk nevüket. Ennek ellenére, az ő Pantheonjukba akarjuk emelni ezt az író-politikust mint a kisebbség múltjának és jelenének képviselőjét? A másik része személyes. Mivel az én nagyszüleim  „csak részt vettek” (nagyapám megsebesült) a világháborúban, s háborús bűntettekhez nekik sem volt közük, így elmenekülniük sem  kellett külföldre. Így tehát maradtak, majd eltűrték a román kommunista-nacionalista elnyomást, fenntartották az erdélyi kisebbséget, megszenvedtek érte, mégsem „rehabilitálta” őket senki. Pedig ők voltak az igazi áldozatok, nem pedig a felelősségre vonás elől elmenekülő, nyugati vagy dél-amerikai szabadságban üzengető bűnösök. De legalább van hová hazahozni a hamvakat.

Szóval a nyilas erdélyi szereplők rehabilitálása egyáltalán nem szolgálja az elmúlt 90 évet megszenvedett közösséget, a magyar kártya mindig üt, és általában nem a többséget. A román Vasgárda és Antonescu  mai hívei pedig röhögnek a markukba, végre, itt az alkalom rehabilitáljunk pár román  nácit, és utána ugráljanak a magyarok megint… 

*1944-ben tiltakozásként a faji megkülönböztető rendelkezések ellen nyugdíjaztatta magát.

**1944 augusztusában az Erdélyi Magyar Tanács tagjaként a háborúból való kilépést szorgalmazta. 

Bayer Zsolti az európai hagyomány végét vizionálja abból, hogy az Európa naptárból kifelejtették a keresztény-keresztyén ünnepeket, ellentétben a muszlim, zsidó stb. vallási ünnepekkel. 

Ez valóban hiba. Az Európai Bizottság elnézést is kért érte, és azt ígéri megteszi a szükséges lépéseket, korrekciót.

Ugyanakkor, ha Zsoltunk elolvasta volna legalább azt, hogy a naptár hogyan készült, kiderülne, hogy a lapok alján különböző jegyzetekben  - és nem feltétlenül szisztematikusan - közölnek kulturális, történelmi stb. megjegyzéseket, Azaz nem feltétlenül úgy kell elképzelni a naptárat, hogy a Ramadan napjai nagy piros betűkkel vannak jelezve, vagy bekarikázva, hanem feltehetően megjegyzésként ott lehet a lap alján, hogy az ma kezdődik, végződik stb. (Nem láttam a naptárat, de én így értettem a leírásból. Ha alkalmam lesz rá megnézem, vagy ha valakinek van és tévedek akkor jelezze.)

Másrészt, azt írja, hogy ez már nem is tudatos cselekedet volt, nem az összeesküvés része, hanem odáig jutottunk, hogy az európai hagyományt elfelejtettük. Ebből is látszik, hogy Zsoltunk még nem nagyon csinálhatott semmit, mert akkor tudná, hogy ilyen hibák márpedig előfordulnak. Akkor is, ha a naptárkészítők 95%-a a keresztény ünnepeket üli meg. 

Egyébként pedig innét üzenem Zsoltnak: annyira felejtettük el az európai keresztény hagyományt, hogy a Karácsony, Húsvét, Vízkereszt, Advent, Pünkösd időpontját még én is tudom. Pedig én csak egy ateista, baloldali, emberi jogokat szajkózó zsidó vagyok, akinek az őseit szerinte valahol, valamikor ki kellett volna nyírni (ha jól értem korábbi írásainak némelyikét). De ha el is felejteném, nem tudom feltűnt-e neki, hogy nálunk nem a Pészach első napja, hanem Húsvét Hétfő munkaszüneti nap. Ha meg nem kell iskolába menni, az elég jó emlékeztető a diákoknak is. 

Arról nem is szólva, hogy az európai hagyománynak olyan részei is vannak, amiket ő nemhogy elfelejtett, de úgy tűnik, meg sem tanult soha. Pedig rendes, jobboldali, keresztény, ízig-vérig magyar úriemberről van szó. 

Néhányan úgy döntöttünk, hogy kérdést intézünk a Magyar Hírlaphoz Bayer Zsolt, "Ugyanaz a bűz" című írásával kapcsolatban. Nem Bayer Úr írása, indítékai, személye érdekelnek bennünket, hanem az, hogy a Magyar Hírlap szerkesztősége milyen elvek mentén szerkeszti az újságot, milyen megfontolások játszottak szerepet akkor, amikor rábólintottak az írásra. Hiszen a lap tartalmáért a szerkesztőség felel, és mi valóban arra vagyunk kíváncsiak, mit gondolnak. 

Ezért, hogy a kíváncsiságunknak hangot adjunk, többen is elküldjük a levelet a Szerkesztőségnek. Amennyiben Te is kíváncsi vagy, küldd el az alábbi levelet a levelezes@magyarhirlap.hu címre. 

Tisztelt Szerkesztőség!

Nyilván Önök is szembesültek a január 4-én, Bayer Zsolt tollából született, ,,Ugyanaz a bűz'' című cikkük keltette rendkívül erős ellenérzésekkel. Arra szeretném kérni önöket, reagáljanak a cikk keltette visszhangra, és fejtsék ki, milyen szakmai, szerkesztési elvek, érvek szóltak a cikk közlése mellett.

A kérdésemet azért Önökhöz intézem, mert az, hogy Bayer Zsolt mit ír, az ő dolga. Ha szerkesztett lapban nem tehetné, leírná egy blogban, amihez minden joga megvan. Ugyanakkor az újság tartalmáról a szerkesztőség dönt, és e döntés mögött - gondolom - szakmai, üzleti, etikai és világnézeti megfontolások állnak.

Várom válaszukat,

Üdvözlettel:

Aláírás