Egy láthatóan fáradt, megviselt és őszintén valamifajta megoldásra törekvő miniszterelnök érkezett haza kapitulálni a felsőoktatási keretszám-ügyben. Bárhogyan is nézzük, a vezető nélkül fejvesztett csirkeként rohangáló, elzárkózó slepp minden eddigi magyarázatát sutba dobta Orbán, a rá jellemző egyszemélyi döntéssel kimondta: „nem lesznek keretszámok”, a nincs tandíjtól a nem volt kormánydöntésig tartó cikkcakkos bénázást ezzel "lezárva".

Ugyanakkor azt hiszem, a kormány és a miniszterelnök még mindig nem értették meg, s ezt Kövér Lászlónak a tüntetők közötti szolidaritás értelmét kétségbe vonó szokásos cinikus nyilatkozata mutatta legjobban, hogy a fiatalok demonstrációjának módja alapvetően változtatta meg a kormány által bejátszható politikai játékteret. Orbán Viktor viselkedése továbbra is egy olyan emberére vall, aki egy visszautasíthatatlan ultimátumra válaszol az ellenfélnek szerinte (!)  megfelelő kapitulációval. Az erő nyelvén természetesen az ultimátumra a kapituláció a helyes válasz, azonban a diákok-hallgatók-oktatók követelésének lényege nem önmagában a keretszámok és további pontok teljesítése volt, hanem a döntéshozatalban való részvételen alapuló folyamat elindítása, amelyben a döntések az érintettek valódi bevonásával születnek. 

A politikai játéktér változásának egyik fontos vonása tehát, az erő, az álszent „nemzeti konzultációk” nyelvét kiegészítve/felváltva megjelent a kétoldalú,  egalitárius döntéshozatalra való tömeges igény. Úgy látszik, egy szűk, részben jelenbeli, részben jövőbeni véleményformáló réteg felébredt, sokan már egy új demokratikus „hídfoglaló  generáció” megszületését ünneplik, azonban  látnunk kell, az ország jelentős, szegénységnek és kilátástalanságnak kiszolgáltatott része még mindig téli dermedt álmát alussza.

Ugyanakkor a diákmozgalommal valóban egy fontos társadalomlélektani pillanathoz érkeztünk el, megszűnt a kétharmados erő „érinthetetlensége”, sőt a képviselőknek még a parlamentben, az országban sem kell jelen lenniük ahhoz, hogy a társadalom bizonyos pontjain megváltozzon a pálya lejtése, immár nem feléjük dőlnek a dolgok, hanem ők csúsznak lefelé az ismeretlenbe.

Valahol 2006 brutális utcai tüntetéseire is csattanós válasz a 2012-es erőszakmentes ellenzékiség, amely látszólag az utcán történt, valójában baráti körökben, osztálytermekben, intézményekben belülről spontán és szolidáris módon indult el. A kormányoldal ifjúságot szidalmazó, az oktatási rendszert és ezzel a nemzeti kultúrát „szigorúan kapitalista” alapon támadó véleményformálói meghökkenve tapasztalhatták, hogy a magyar társadalomban működik a passzív ellenállás állampolgári mozgalma, a Gandhi által „szatjagraha”-nak nevezett stratégia. A hasonlat elgondolkodtató, hiszen Gandhi az eredetileg középosztálybeli elégedetlenséget alakította országos mozgalommá az elnyomó brit rendszer ellen.

A diákok szolidaritási akciói, a keretükben kénytelen kelletlen létrejött EHÖK, HAHA, Rektori Konferencia stb. összefogása arra is rámutattak, hogy igenis léteznek olyan fontos közös ügyek, melyek jobb- és baloldaltól függetlenül tényleg összekötnek embereket. Az országos szolidaritás felhívta a figyelmet, hogy pl. a gazdák földfoglaló akciói, az MMA elleni performanszok vagy Szörényi Levente nyilatkozata mind olyan alapjogokat kérnek számon, amelyek pártállástól függetlenül mindenkit érintenek. Mintha kezdene tudatosulni, hogy a fékek és ellensúlyok jogállami garanciáinak kétharmados lebontása, az AB jogköreinek megnyirbálása, az új Alaptörvény kvázi törvények feletti „biztonsági széfként” való használata nem a nyugatos, „liberális” értelmiségiek nyavalygása, hanem a hétköznapi emberek életét érintő jogvesztések.  

A 2012-es országos diákmozgalom következésképpen nem csak a diákok tanuláshoz, értelmiségi léthez való jogáról szólt, hanem a csak erővel élő, minden autonómiát félresöprő Nemzeti Együttműködés (valójában Elnyomó) Rendszer torz társadalom-felfogásáról. Többek között a diákoknak is rá kell minderre ébredniük, mivel a Nemzeti Elnyomás Rendszerében a majdani jogászoknak kell igazolni/kivédeni az ügyészi törvénytelenséget, a majdani közgazdászoknak kezelni a bankrendszer csődjét, az újságíróknak a cenzúrát magyarázni, a jövőbeni orvosoknak közölni, miért nem kaphatnak betegeik megfelelő inzulinterápiát, a fiatal politikusoknak azért harcolni, hogy mindenki korlátozásmenten rájuk szavazhasson stb..

A britek még úgy sem tudtak győzni, hogy a tengeri uralmat, a tőkét, a hadsereget, a bürokráciát tekintve mindent birtokoltak 1915-ben. A kormány „tündérmeséje” pedig az 5000 milliárdos nemzeti vagyonátrendezés ellenére a régiótól leszakadó visszafejlődést, kötelességszegési eljárások tömkelegét,  tőkekivonást és fokozódó elbocsátási hullámot eredményezett, a szolidaritás közös alapjai létrejöttek - ideje véget vetni a fülkeforradalmi „rólunk nélkülünk” történetének.

Ma önkritikát gyakorlunk: Úgy döntöttünk, hogy az eddigi áldatlan viselkedésünkön változtatni kell, hiszen nem megyünk így semmire.Ezért arra gondoltunk, hogy a kritika helyett most konstruktívak leszünk és megpróbálunk segítséget nyújtani Dr. Prof. Matolcsy György Nemzetgazdasági Miniszter Úrnak és Rogán Antalnak ahhoz, hogy az Európai Unió, az IMF és általában a nemzetközi gazdaság magyarellenes erői által ránk kényszerített megszorításokat össze lehessen szedni és a jövő évi költségvetést is rendesen össze lehessen rakni Így arra invitáljuk minden olvasónkat, hogy gondolkodjon velünk: Persze nincs elég erőforrásunk alternatív költségvetést összerakni, de azon gondolkodhatunk, hogy melyek vol

tak azok a kiadások, amelyeket idén minden további nélkül meg lehetett volna spórolni. Így irányt mutathatunk nemzetünk bölcs vezéreinek, hogy mit is akar a szabadsá

gharcok turulmadárba született népe. Fájni fog, nem vitás, de áldozatot kell hoznunk a hazáért. Az sem kizárt, hogy kis odafigyeléssel még idén is spórolhatunk, ha az idei keretekből még van némi maradék.

ZS (ádde)

Gondolatébresztésként tehát néhány ilyen, vitathatatlanul értelmetlen tétel:

• Az alaptörvény népszerűsítése (és a Nemzeti Könyvtár sorozat). 300 millió Ft
• Hirdetési kampány az IMF ellen: 200 millió Ft
• A Századvég napi 10 milliós megbízása: AZ EKI tette közzé, hogy a kormány 2012 február 23 és május 31 között elvégzett munkájáért  a Századvégnek összesen 933.695.905 Ft-ot fizetett. Nem állítjuk, hogy a kormánynak ne lenne szüksége tanácsadásra és szakértői anyagokra (még ha nem is látszik meg a munkáján), azt azonban igen, hogy ez sok pénznek tűnik három hónap alatt rendesen elvégezhető munkáért. Rendetlen munkáért meg nyilván nem fizet közvagyonunk gondos őre. Egy nagyvonalú becsléssel, napi egymilliós munkabérrel, a hétvégéket is beleszámítva ebből a Századvég ledolgozhatott  98 millió Ft-ot. A felesleg:  835 millió Ft-nál picivel több (835.695.905 Ft)
• A nemzeti konzultáció reklámköltsége: 1,256 milliárd Ft.
• A Videoton stadionra fordítandó 1,5 milliárd Ft

Nos, ez eddig 4,091 milliárd.
Persze ez még korántsem elegendő, kérünk benneteket, hogy segítsetek a hasonló kiadások megtalálásában. Ha egy tételhez valamilyen linket is tudtok, osszátok meg azt is, és mi a tételeket összeadjuk
Kalandra fel, találjunk 764 milliárdot!