Balog Zoltán miniszter 3 napos felsőoktatási reformja valójában egy „zseniális” trükk kigondolására volt elegendő. A feladvány ugye az volt, hogyan teremtsünk 40 majd 55 ezer államilag finanszírozott felsőoktatási helyet ugyanabból a megszavazott költségvetési keretből. Röviden a válasz: sehogy. Hosszabban: ne legyenek "keretszámok", ne legyenek ponthatárok, mindenki felvételizhessen, ám a legnépszerűbb társadalomtudományi szakokat, amelyre 2011-ben körülbelül 30.000 diák jelentkezett, nos, azokat ne támogassa az állam. A természettudományi helyeket évek óta nem tudják feltölteni, így azokkal nem is kell számolni – bölcsészekből pedig szerencsére vagy sajnálatosan nem lesznek atomtudósok egy éjszaka alatt.    Az 55 ezer helyből maradt maximum 20-25 ezer, hiszen a finanszírozott szakok oktatásilag (oktatók, gyakorlatok stb. száma) képtelenek 30 ezer diákot felszívni, annál rosszabb a keretszámoknak, mondhatnánk!

                                                 Forrás: MTI, Kovács Attila

Voilá, a fehér nyúl elő is került a kalapból, trükk volt gyerekek, a nagy mágus egyszer már megmondta: „ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok”. 

Megcsinálta, ezután vastaps az utcákon!

The Empire strikes back...a kormány visszavágó attitűdjére jellemző, míg korábban a hallgatók  többsége legalább részfinanszírozásban részesült, mostantól nemes egyszerűséggel 30.000 hallgató teljes tandíjat kap a nyakába, 0, azaz nulla adóforint támogatásban részesül, ha a rezsim szája ízétől eltérő deviáns szakmát választ . "Nem kellett a diákhitel 2, akkor fizessetek mindent saját zsebből..." 

A „D-2012-es számú” szt. tiszt szerepében  Gránásiné Bácsi Tünde igazgatónő:

„Egymás után hívták be a balatonalmádi Magyar-Angol Kéttannyelvű Gimnázium végzős diákjait, és tanáraikat az igazgatói irodába és faggatták ki arról, hogy beszélnek-e meghirdetett sztrájkról, a tanárok buzdítják-e őket arra, illetve a keretszámok szóba kerülnek-e közöttük. Mindezt felháborodott szülők osztották meg a hvg.hu-val.

Közölték, gyerekeiket behívták az igazgatónőhöz, aki a beszélgetésekről jegyzőkönyvet készített, amelyeket szerdán el kell küldenie a Veszprém Megyei Kormányhivatalba. Hogy ott mihez kezdenek a rögzített beszélgetésekkel, nem tudták megmondani. Hozzátették, be akarnak menni az igazgatónőhöz, hogy megtudják, miért volt szükség a diákok kikérdezésére, és ezzel együtt ki akarják fejezni a történtek miatti tiltakozásukat.

                                                         Forrás: wikiszótár

Egyelőre nincsenek válaszok

A Gránásiné Bácsi Tünde igazgatónőhöz bejutni akaró szülőknek nem tudni, könnyű dolguk lesz-e. A gimnázium vezetője a hvg.hu kérdéseit hallva nem cáfolta, hogy lezajlottak a beszélgetések és készültek jegyzőkönyvek, de azt kérte, küldjük el megkeresésünket, és a fenntartóval, a Veszprém Megyei Kormányhivatallal egyeztetve választ ad.

A kormányhivatal sajtófőnöke, Kálóczi Beáta szintén azt kérte, hogy e-mailben továbbítsuk kérdéseinket. Ő is tájékoztatást ígért az ügyben, de cikkünk megjelenéséig azt nem kaptuk meg. Természetesen, ha megérkezik a reagálás, közöljük.” (hvg.hu)

Magyarország,Veszprém/Balatonalmádi,  2012, december, 18. 

Egy láthatóan fáradt, megviselt és őszintén valamifajta megoldásra törekvő miniszterelnök érkezett haza kapitulálni a felsőoktatási keretszám-ügyben. Bárhogyan is nézzük, a vezető nélkül fejvesztett csirkeként rohangáló, elzárkózó slepp minden eddigi magyarázatát sutba dobta Orbán, a rá jellemző egyszemélyi döntéssel kimondta: „nem lesznek keretszámok”, a nincs tandíjtól a nem volt kormánydöntésig tartó cikkcakkos bénázást ezzel "lezárva".

Ugyanakkor azt hiszem, a kormány és a miniszterelnök még mindig nem értették meg, s ezt Kövér Lászlónak a tüntetők közötti szolidaritás értelmét kétségbe vonó szokásos cinikus nyilatkozata mutatta legjobban, hogy a fiatalok demonstrációjának módja alapvetően változtatta meg a kormány által bejátszható politikai játékteret. Orbán Viktor viselkedése továbbra is egy olyan emberére vall, aki egy visszautasíthatatlan ultimátumra válaszol az ellenfélnek szerinte (!)  megfelelő kapitulációval. Az erő nyelvén természetesen az ultimátumra a kapituláció a helyes válasz, azonban a diákok-hallgatók-oktatók követelésének lényege nem önmagában a keretszámok és további pontok teljesítése volt, hanem a döntéshozatalban való részvételen alapuló folyamat elindítása, amelyben a döntések az érintettek valódi bevonásával születnek. 

A politikai játéktér változásának egyik fontos vonása tehát, az erő, az álszent „nemzeti konzultációk” nyelvét kiegészítve/felváltva megjelent a kétoldalú,  egalitárius döntéshozatalra való tömeges igény. Úgy látszik, egy szűk, részben jelenbeli, részben jövőbeni véleményformáló réteg felébredt, sokan már egy új demokratikus „hídfoglaló  generáció” megszületését ünneplik, azonban  látnunk kell, az ország jelentős, szegénységnek és kilátástalanságnak kiszolgáltatott része még mindig téli dermedt álmát alussza.

Ugyanakkor a diákmozgalommal valóban egy fontos társadalomlélektani pillanathoz érkeztünk el, megszűnt a kétharmados erő „érinthetetlensége”, sőt a képviselőknek még a parlamentben, az országban sem kell jelen lenniük ahhoz, hogy a társadalom bizonyos pontjain megváltozzon a pálya lejtése, immár nem feléjük dőlnek a dolgok, hanem ők csúsznak lefelé az ismeretlenbe.

Valahol 2006 brutális utcai tüntetéseire is csattanós válasz a 2012-es erőszakmentes ellenzékiség, amely látszólag az utcán történt, valójában baráti körökben, osztálytermekben, intézményekben belülről spontán és szolidáris módon indult el. A kormányoldal ifjúságot szidalmazó, az oktatási rendszert és ezzel a nemzeti kultúrát „szigorúan kapitalista” alapon támadó véleményformálói meghökkenve tapasztalhatták, hogy a magyar társadalomban működik a passzív ellenállás állampolgári mozgalma, a Gandhi által „szatjagraha”-nak nevezett stratégia. A hasonlat elgondolkodtató, hiszen Gandhi az eredetileg középosztálybeli elégedetlenséget alakította országos mozgalommá az elnyomó brit rendszer ellen.

A diákok szolidaritási akciói, a keretükben kénytelen kelletlen létrejött EHÖK, HAHA, Rektori Konferencia stb. összefogása arra is rámutattak, hogy igenis léteznek olyan fontos közös ügyek, melyek jobb- és baloldaltól függetlenül tényleg összekötnek embereket. Az országos szolidaritás felhívta a figyelmet, hogy pl. a gazdák földfoglaló akciói, az MMA elleni performanszok vagy Szörényi Levente nyilatkozata mind olyan alapjogokat kérnek számon, amelyek pártállástól függetlenül mindenkit érintenek. Mintha kezdene tudatosulni, hogy a fékek és ellensúlyok jogállami garanciáinak kétharmados lebontása, az AB jogköreinek megnyirbálása, az új Alaptörvény kvázi törvények feletti „biztonsági széfként” való használata nem a nyugatos, „liberális” értelmiségiek nyavalygása, hanem a hétköznapi emberek életét érintő jogvesztések.  

A 2012-es országos diákmozgalom következésképpen nem csak a diákok tanuláshoz, értelmiségi léthez való jogáról szólt, hanem a csak erővel élő, minden autonómiát félresöprő Nemzeti Együttműködés (valójában Elnyomó) Rendszer torz társadalom-felfogásáról. Többek között a diákoknak is rá kell minderre ébredniük, mivel a Nemzeti Elnyomás Rendszerében a majdani jogászoknak kell igazolni/kivédeni az ügyészi törvénytelenséget, a majdani közgazdászoknak kezelni a bankrendszer csődjét, az újságíróknak a cenzúrát magyarázni, a jövőbeni orvosoknak közölni, miért nem kaphatnak betegeik megfelelő inzulinterápiát, a fiatal politikusoknak azért harcolni, hogy mindenki korlátozásmenten rájuk szavazhasson stb..

A britek még úgy sem tudtak győzni, hogy a tengeri uralmat, a tőkét, a hadsereget, a bürokráciát tekintve mindent birtokoltak 1915-ben. A kormány „tündérmeséje” pedig az 5000 milliárdos nemzeti vagyonátrendezés ellenére a régiótól leszakadó visszafejlődést, kötelességszegési eljárások tömkelegét,  tőkekivonást és fokozódó elbocsátási hullámot eredményezett, a szolidaritás közös alapjai létrejöttek - ideje véget vetni a fülkeforradalmi „rólunk nélkülünk” történetének.