Ma önkritikát gyakorlunk: Úgy döntöttünk, hogy az eddigi áldatlan viselkedésünkön változtatni kell, hiszen nem megyünk így semmire.Ezért arra gondoltunk, hogy a kritika helyett most konstruktívak leszünk és megpróbálunk segítséget nyújtani Dr. Prof. Matolcsy György Nemzetgazdasági Miniszter Úrnak és Rogán Antalnak ahhoz, hogy az Európai Unió, az IMF és általában a nemzetközi gazdaság magyarellenes erői által ránk kényszerített megszorításokat össze lehessen szedni és a jövő évi költségvetést is rendesen össze lehessen rakni Így arra invitáljuk minden olvasónkat, hogy gondolkodjon velünk: Persze nincs elég erőforrásunk alternatív költségvetést összerakni, de azon gondolkodhatunk, hogy melyek vol

tak azok a kiadások, amelyeket idén minden további nélkül meg lehetett volna spórolni. Így irányt mutathatunk nemzetünk bölcs vezéreinek, hogy mit is akar a szabadsá

gharcok turulmadárba született népe. Fájni fog, nem vitás, de áldozatot kell hoznunk a hazáért. Az sem kizárt, hogy kis odafigyeléssel még idén is spórolhatunk, ha az idei keretekből még van némi maradék.

zs.jpg

ZS (ádde)


Gondolatébresztésként tehát néhány ilyen, vitathatatlanul értelmetlen tétel:

  • Az alaptörvény népszerűsítése (és a Nemzeti Könyvtár sorozat). 300 millió Ft
  • Hirdetési kampány az IMF ellen: 200 millió Ft
  • A Századvég napi 10 milliós megbízása: AZ EKI tette közzé, hogy a kormány 2012 február 23 és május 31 között elvégzett munkájáért  a Századvégnek összesen 933.695.905 Ft-ot fizetett. Nem állítjuk, hogy a kormánynak ne lenne szüksége tanácsadásra és szakértői anyagokra (még ha nem is látszik meg a munkáján), azt azonban igen, hogy ez sok pénznek tűnik három hónap alatt rendesen elvégezhető munkáért. Rendetlen munkáért meg nyilván nem fizet közvagyonunk gondos őre. Egy nagyvonalú becsléssel, napi egymilliós munkabérrel, a hétvégéket is beleszámítva ebből a Századvég ledolgozhatott  98 millió Ft-ot. A felesleg:  835 millió Ft-nál picivel több (835.695.905 Ft)
  • A nemzeti konzultáció reklámköltsége: 1,256 milliárd Ft.
  • A Videoton stadionra fordítandó 1,5 milliárd Ft


Nos, ez eddig 4,091 milliárd.
Persze ez még korántsem elegendő, kérünk benneteket, hogy segítsetek a hasonló kiadások megtalálásában. Ha egy tételhez valamilyen linket is tudtok, osszátok meg azt is, és mi a tételeket összeadjuk
Kalandra fel, találjunk 764 milliárdot!

A bejegyzés trackback címe:

https://tengelytores.blog.hu/api/trackback/id/tr734885956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kabar 2012.11.06. 15:06:35

Várjuk az ötleteket
süti beállítások módosítása