A beszédről és az azt követő reakciókról kezdetben szinte kivétel nélkül csupán tudósítások jelentek meg. Az online médiafelületeken csupán arról írtak, hogy ki mit mondott az ügyben. Ezek az esetek nagy részében korrekt, tárgyilagos tudósítások: azaz összefoglalják mit mondott a JOBBIK-os képviselő, majd az erre érkező reakciókat ismertetik.

 

A hvg.hu például így tudósított az esetről: 

“Baráth Zsolt kedden napirend utáni felszólalásában Solymosi Eszterről emlékezett meg. A képviselő a korabeli vádakat felidézve úgy fogalmazott: a tiszaeszlári lányt "zsidók ölhették meg" 1882-ben, ám ezt az igazságszolgáltatás "igyekezett elkendőzni", így az eljáró bíró "külső nyomásra kénytelen volt" felmentő ítélet hozni.” 

 

Ezután követezik a reakció, elsőként Fónagy Jánosé:

 

"Fónagy János államtitkár a felszólalásra reagálva azt közölte: a Jobbik ezzel "oda sorolta magát, ahova sokan gondolják", hogy tartozik. Mint mondta, a tiszaeszlári vérvád felemlegetése évszázados sebeket tép fel, és a képviselőnek, továbbá mindazoknak, akik őt megtapsolták, számolniuk kell a magyar társadalom és a világ ítéletével".

 

A reakciók nagyrészt arra szorítkoznak, hogy konstatálják: A vérvád felemlegetése rettenetes, elítélendő cselekmény, hangulatkeltés, a felszólaló és a Jobbik kimutatta foga fehérét, most már senki nem mossa le róluk, hogy antiszemiták. 

 

Későbbi hírekben, tudósításokban megjelennek az üggyel kapcsolatos egyéb reakciók is: az LMP Baráth Zsoltot lemondásra felszólító javaslata, Lipták Béla nyílt levele, az Élet Menete alapítvány és a Eötvös Károly Intézet tiltakozása vagy a petíció a parlamenti antiszemitizmus és rasszizmus ellen, stb. Ezek hasonló módon nyilatkoznak, elítélik a beszédet, lemondásra szólítanak fel, sőt időközben még egy feljelentés is született.

 

Időközben néhány hosszabb vélemény is napvilágot látott. Ilyen a community.hu posztja, ami történeti kontextusba helyezi a képviselő beszédét. Ebben a szerző Istóczy Győző és az Országos Antiszemita Párt utódjaként minősíti a JOBBIK-ot. Ennek szerkezete valahogy így néz ki: kifejti mit is mondott Baráth, majd egy Istóczy idézettel társítja annak mondanivalóját a hajdanvolt Antiszemita Párthoz. Kicsit elmélázik azon is, hogy az akkori parlament derült Istóczy felszólalásain a maiban már erre sem futja. Függetlenül attól, hogy a párhuzam helyes-e vagy sem, itt sem hangzik el más érv, mint hogy a 19. század végi antiszemita politikusok hasonló szövegeket mondtak, mint Baráth Zsolt. Ergo azok is, ez is antiszemita. 

 

A tiltakozásokra a szélsőjobboldal természetesen a szokásos repertoárral válaszol:

1.  A kormánynak és az ellenzéknek nincs jobb dolga, mint ezzel a jelentéktelen beszéddel foglalkozni. Majd felsorolják az összes szokásosan említett és aktuális problémát (arra utalva ezzel, hogy a teljes politikai palettán kizárólag ők foglalkoznak ezekkel)

2. Megfelelési kényszerre hivatkoznak – azaz a kormány és a baloldal csak azért antiszemitáznak, mert ezt várja a világ. Az nem derül ki – bár másonnét sejthető – hogy a világ azért a zsidó nagytőkések kezében van. (Azaz az egyetlen ilyen kényszerektől mentes és így a nemzet érdekeit képviselő erő a JOBBIK)

3. A tiltakozók az igazság elhallgatását akarják elérni. (Ami megint csak a mélyben, a láthatatlanul zajló összeesküvések erejére utal.)

 

Mi is történik? Szinte minden esetben egy halom állítás a zsidó nagytőke és összeesküvés nemzetrontó szándékairól, a politikai elit felelősségéről és romlottságáról áll szemben azzal, hogy a nyilatkozót antiszemitának minősítik. A reakciókból hiányzik annak magyarázata, hogy vajon miért is olyan rettenetes ez a beszéd, mitől is antiszemita az, aki a tiszaeszlári esetet úgy emlegeti, ahogy Baráth Zsolt tette. Ez részben természetes, hiszen a gyors reakciónak tömörnek, világosnak kell lennie. Kevésbé természetes azonban, hogy a sajtóorgánumok nem egészítik ki ezeket a cikkeket a tiszaeszlári per rövid bemutatásával vagy olyan anyaggal, amely a JOBBIk-os képviselő állításait cáfolja meg. Hiszen erről könnyen, gyorsan lehet anyagot találni. Egy felkészültebb újságíró fél napi munkával megírja ezt, vagy készít interjút történészekkel. Ehelyett azonban a cikkek szolgálatkészen, reflektálatlanul összefoglalják a beszéd lényegét.

Így csupán a beszéd, azaz Baráth Zsolt állításai és annak érvelés nélküli minősítése jelenik meg a sajtóban. A minősítéseket egyszerű a szerint értékelni, hogy melyik politikai párt szavazóbázisához, vagy politikai táborhoz tartozik az olvasó.

  

Az érvek hiánya, a szimpla minősítés akkor tudná elérni a megfelelő hatást, ha a magyar társadalom többsége értené, miképpen antiszemita Baráth Zsolt beszéde. Noch dacu, még el is utasítaná az antiszemitizmust. A tiltakozó megmozdulások és írások mögött mintha az a feltételezés állna, hogy mindenki érti és tudja miről is van szó. Első felindulásunkban csupán felháborodásunknak adunk hangot, s nem gondoljuk át azt a tudván tudott tényt, hogy az emberi jogok, a tolerancia értékei ma igencsak gyenge lábakon állnak Magyarországon. Azaz egyáltalán nem igaz az, hogy közös értékünk lenne az antiszemitizmus és rasszizmus elítélése, egyáltalán nem állja meg a helyét, hogy az állampolgárok túlnyomó többsége blőd, demagóg antiszemitizmusként – és így egyből helyére rakva - kezelte volna a felszólalást.

 

Félreértés ne essék, nem azt akarom mondani, hogy tiltakozásra nincs szükség. A minden oldalról érkező felháborodás fontos normafenntartó-megerősítő szerepet tölthet be. A politikusokkal szembeni bizalmatlanság és a sokat emlegetett megosztottság azonban annak ellenében hat, hogy a sokoldali tiltakozás mindenki által követendő normát jelöljön ki. Hiszen a JOBBIK szavazók ezen nem gondolkodnak el - valószínűleg tényleg jelentéktelennek gondolják az ügyet - a velük szimpatizáló fideszesek a kormány tétova reakciói okának pedig a nemzetközi környezet nyomását tartják. Ráadásul az eset szokásszerű dramaturgiája is az emberi jogi gondolat terjedése ellenében hat.

A megjelenő értelmiségiek szerepe ebből a szempontból fontosabb lehetne. A normafenntartó hatást az támasztaná alá, ha az "antiszemitizmus rossz" normája megfelelő érvrendszerrel lenne megtámogatva, amit ilyen esetekben gyorsan, közérthetően foglalnának össze az újságírók.

 

Mindösszesen két vélemény jelent meg a Hírszerzőn és a hvg.hu egyik blogján Majtényi László tollából, ami némileg kilép a szokásszerű reakciók talajáról. Persze Majtényit a név kötelezi, hiszen az általa vezetett Intézet névadója védte a vádlottakat a perben. Az események kifejtése gyanánt elérhető egy interjú (regisztrált felhasználóknak) Kövér György társadalomtörténésszel aki nemrég jelentette meg könyvét Tiszaeszlárról, az Index pedig  a Wikipédia vonatkozó cikkére hivatkozik. Az ilyen belinkelés azonban azokra hathat, akik továbbmennek. A felszínes olvasóban, aki csak átfutja ezeket a cikkeket, majd rezignáltan legyint, a JOBBIK a hétköznapi beszélgetésekben is jelen lévő, banális, hibás ám a kilsékre hajazó és éppen ezért emészthető érvrendszere – és ehhez kapcsolódóan a párt neve – rögzül vagy erősödik meg, a többiek pedig a kirekesztő, elutasító, fasisztázó libsi érdemi mondanivaló nélküli szerepében ragadnak.