Tegnap este elkezdtem Gramsci Az új fejedelmét olvasni. A cím Machiavelli könyvére utal, Gramsci célja a hatalom, a jó vezető kérdésének újratárgyalása.

Még az elején tartok, de egy izgalmas gondolatot már találtam: Míg Machiavelli számára a Fejedelem egy ember, egy konkrét személy, addig Gramsci szerint a modern kor fejedelme már csak valamilyen szervezet lehet. ez a szervezet pedig a politikai párt lenne. Ebben az összefüggésben a következőt írja az egyszemélyi vezetésről:

„A mai világban konkrét egyén csak olyan közvetlen és azopnnali történelmi-politikai cselekvést személyesíthet meg mitikusan, amelyet gyors, sőt villámgyors eljárás szükségessége jellemez: a gyorsaságot csak oly nagy, közvetlen veszély teheti szükségessé, amely a szenvedélyek és a fanatizmus gyors felhevülésére  vezet, s megsemmisíti a kritikai érzéket és a maró iróniát, mindazt ami szétrombolhatja a vezér karizmatikus jellegét...De az ilyenfajta cselekvés - éppen természeténél fogva – nem lehet átfogó és szerves jellegű: majdnem mindig a restauráció és újjászervezés típusaiba tartozik, nem pedig olyan típusba, amilyen az államok és társadalmi struktúrák megalapozására jellemző.” (Gramsci: Az Új Fejedelem, Magyar Helikon, 1977 12-13. Oldal)

Szóval, az idézet alapján két érdekesség jutott az eszembe: Az egyik a politikai szervezetek nyilvánvaló szükségessége az állam irányításához, ugyanakkor a magyar esetben  - és tőlünk keletre ez talán még inkább így van -  e szervezetek személyközpontúsága. Azonban amíg a balkáni társadalom személyközpontúsága inkább egy klientúra rendszerbe ágyazódik be, addig nálunk karizmatikus vezetőként látott, láttatott vezetőket termelnek ki a pártok – vagy ilyen pártokat a vezetők – illetve a politikai oldalak.

A karizmatikus vezető és az azonnali cselekvés szükségessége kéz a kézben járnak, egyik a másikat erősíti. A karizmatikus vezetőre vészhelyzetben van szükség, különleges jogosítványokkal. Azonban cselekednie is kell, hogy önnön létjogosultságát igazolja. Gyurcsány a párt miatt belebukott ebbe, azonban a jelenlegi kormányzó erő eddig viszonylag sikeresen erőlteti a rohanás ideológiáját. Ezt a „fülkeforradalom”, a „rendszerváltás lezárása” narratívájával alapozták meg, amihez jól jött a gazdasági válság, és kapóra jön az Euró-zóna küszöbön álló válságának képe is.

Mindennek jó példáját látjuk a Lázár Jánossal készült interjúban is:

„Az európai gazdasági térben pedig most olyan bizonytalanság tapintható, hogy a lét és nemlét, az összecsuklás határán áll a kontinens gazdasága. Öngyilkosság lenne, ha korlátoznánk a kormány mozgásterét bürokratikus szabályokkal a törvényalkotásban.”

„Engem, azt gondolom, azért jelölt Orbán Viktor miniszterelnök úr frakcióvezetőnek, és azért választottak meg, hogy a „nagy öregek” döntéseit valósággá kovácsoljam„  

Tehát, válság van, aminek nem látjuk a végét.A válságból pedig nem a pártprogram és a parlament, vagy a kormány, hanem a nagy öregek vezetnek ki bennünket, a politikai gépezet csupán a bölcsek megkérdőjelezhetetlen  döntéseit hajtja végre. Mindez pedig megássa a független média, a tiszteletlen viccek, az oda nem illő jelenetek, írások, vélemények sírját.