A bevásárlóközpontok csillogása – összehasonlíthatatlanul jobban űzik ezt a műfajt mint mi - és a hihetetlen választék mellett, a privát és állami alkalmazottakból áradó roppant kedvesség, az este 10-ig és 2 sörig tartó sörözések mögött mintha az alapító atyák puritán fegyelmezettsége húzódna meg. Ennek leglátványosabb manifesztuma a korábban említett SOR.

A fegyelmezettség persze sokminden másban is tetten érhető. Eleve hiányzik a hajnalig tartó partik kultúrája, de hét közben este 10-kor legkésőbb hazamegy a felelős állampolgár, diák és munkaerő. Az ilyenkor megengedett alkohol limit két pohár sör. De ritkán esik meg az is, hogy spontán leugrunk egy sörre valahova, ha lehet legalább egy, de inkább két nappal előre tervezzük meg, és azért mégiscsak inkább csütörtökre, péntekre, szombatra időzítsük.

Az közismert, hogy a határidőket betartják és eszükbe sem jut csalni a vizsgán, vagy bárhogyan kijátszani a rendszert. Az is igaznak tűnik, hogy ha ilyesmit észlelnek azt bejelentik. Erős a verseny.

Akármilyen fura, de az amerikaiak szeretik a szabályokat. 

Elég rosszul hangzik egy Közép-európainak. Persze néha életszerűtlen helyzeteket eredményez, úgy tűnik, mintha robotokkal és nem emberekkel lenne dolgunk. De bármilyen fura, részben ez az állampolgár szabadságának záloga is. A keretek viszonylag tiszták és sokszor szigorúak. De amíg ezeken belül maradnak, senki nem törődik vele mit csinálnak. A rendőr nem állítja le az autókat ha a sofőr nem csinál hülyeséget az úton, de azonnal ott van, ha például a verekedésnek akár csak az esélye is felmerül. Az adóhivatal nem csesztet amíg rendesen bevallom az adóm, és az alapállás pedig az, hogy rendesen bevallom. Az állampolgár felnőtt és tudja mit csinál, ahogy azt is tudja, hogy az állam érte is van. Úgy tűnik ebben is hisznek errefelé.    

Persze a benső fegyelmezettséget azért megtámogatják néhol külső ösztönzőkkel is, vagybiztosítékokkal: a metrónál sokszor kapu van, a buszra az első ajtón lehet felszállni vagy

 (A bírság és a kutyapiszoknak kitett apró kis szemetesek mellett ilyen táblákat nálunk is kitehetnének. Ahogy bírságolhatnának is.

A dolog pedig működik. Az amerikaiak nem háborognak, hanem résztvesznek a játékban. 

Az amerikaiakról pár hónap után a sorok jutnak az eszembe. Hosszú kígyózó sorok, a múzeum előtt, a fogadáson a kajával megrakott asztalnál, a Starbucksban, a store-ban. A sorokkal sokszor együtt járnak azok helyét kijelölő terelők, múzeumi terelőemberek, és az a természetesség ahogy mindez zajlik.  

A mi soraink ehhez képest smafu, ráadásul mi idegeskedünk, az amcsiknak ez természetes. Amikor busszal utaztam városok között, már a busz érkezése előtt fél órával hosszú (legalább 50 ember) sorokba rendeződve várták az aktuális járatot.

A Guggenheimnél a hóban az utca végéig tartott a sor.

Ha valaki érkezik, szó nélkül beáll a sor végére.

Érdekes módon ezekben a sorokban én sem idegeskedem.  Vagy mert van időm, vagy mert közben a sorok haladnak. Senki nem tolakszik eléd, nem próbál soron kívül bejutni arra hivatkozva, hogy a múzeumi takarítónő az anyósának a barátnője.

(Tudom, ide jól jönne pár kép, igyekszem lencsevégre kapni néhány igazi amerikai sort.)

Néhány hete dőlt el, hogy amerikai utamat követően Izraelbe látogatok 4,5 hónapra. Persze nem ért meglepetésként a dolog, hiszen pályáztam egy programra a Héber Egyetemen, mellé némi ösztöndíjra is, de a pontot az i-re csupán néhány hete tette a hivatalos döntés.

Mielőtt az Államokba érkeztem, úgy döntöttem nem írok blogot. Egy kisvárosban fogok élni, Amerikában sokan jártak, egy újabb unalmas élménybeszámolónak nem láttam értelmét.

Jeruzsálem viszont ”megér egy misét”, az átmenet a két ország között meg talán még inkább.

A cím és alcím talán némi magyarázatra szorul. Bár az elmúlt hónapokban nem itt éltem, az első bejegyzések New Yorkban születnek.  Azt, hogy innét az utam -  Budapesten keresztül – Izraelbe vezet, nyilván be lehet illeszteni mindenféle okosabbnál okosabb elméleti keretekbe. Ennek nem is szeretném útját állni.

Sőt. Tegyünk rá egy lapáttal. Az író szociológus, van neki szemüvege, szakálla, és politikai nézeteit tekintve mondjuk baloldali meg liberális. Mondanom sem kell, hogy zsidó.

Hogy miért épp az USA és miért épp Izrael? Nézzük, a lehetséges verziókat:

A) A zsidó vallásos élet két központja. Hova menne egy zsidó? Igaz ugyan, hogy nagy az Államok, és én innét 2 órányi repülőútra tartózkodtam időm nagy részében. Újabb kisebb hiba, hogy a vallásosok világában én csak turista vagyok.

B) Szeretnék világot látni. Oda megyek, ahova lehet. Esetleg valamiért érdekesnek tartom ezeket a helyeket. Vagy jó lehetőségeket találnék iezeken a helyeken. Ez túl egyszerű és nyilván senki nem dönt ilyen szimpla szempontok mentén.  

C) Az  Államok szerepét és világuralmi törekvéseit nyilvánvalóan nem kell bemutatnom. Azt sem, ahogy valójában mind e törekvések mögött Izrael, vagy legalábbis az Izrael lobbi áll, szintén nem kell ecsetelnem. Ebből következik, hogy jobb helyet sem találhatnék önmagam kiteljesítésére és a csatlakozásra. De legalábbis magam sem tudom, milyen titkos erők vezérelnek.  Erről nem tudok véleményt alkotni, lévén hogy magam sem tudom..  

Nos, korlátozott elmémmel mégiscsak a B opciót jelölném meg (mást nem tehetek, hisz magasabbrendű, láthatatlan, mögöttes erőkben nem hiszek), azzal a kiegészítéssel, hogy az USA esetén elsődleges célom a világlátás volt, míg Izraelt önmagáért is izgalmasnak tartom. Egy szociológusnak aranybánya összetettségével és ellentéteivel. Mellesleg arra gondoltam, jó lenne kipróbálni, milyen zsidónak lenni egy olyan országban, ahol ez természetes.  

Tehát a következő fél évben a kultúrák, országok közötti mozgás inspirálta gondolatokat vetném virtuális papírra. Nem akarok sem objektív, sem társadalomtudós szerepben tetszelegni. Gondolkodtam rajta, hogy kifejtem a baloldalit, liberálist, zsidót, mivel ezeket fontos befolyásoló tényezőknek gondolom,  de úgyis kiderül. Ha meg nem, akkor nem is volt lényeges.

Technikai megjegyzés: Terveim szerint lesznek képek is, amik egy jobb telefonnal készülnek, ebből kifolyólag nem művészi hanem csupán illusztrációs igénnyel.