Az első igazi szociális élmény. A szobatársam vacsorát főzött és meghívta két éppen visszatért barátját, egy amerikai házaspárt. A menü is amerikai volt, sült csirke, zsemlemorzsában, meg párolt zöldbab, de jó volt.

Jól sikerült az este, különösképp mikor hárman maradtunk. B-vel, a kínai sráccal a szocialista dalok, D-vel, az amerikai lakótársammal pedig a mai, de főképp a 60-as-70-es évek popzenéje terén találtunk közös pontokat.

Most találkoztam az első emberrel, aki nem ismerte fel a Billy Jean-t. Kína erősebb Michael Jacksonnál.

A gasztronómiai élvezeteket némi, a piacról származó péksüti koronázta meg. Na megkóstoltam a sört, amit délután vásároltam. Kiderült, hogy alkoholmentes. Az íze meg olyan, mintha kólát egy kis kávéval öntenénk össze.

Később helyreállítottam a reputációm, amikor kínai barátunk megkínált egy helyi (vagy annak tartott) röviditallal. It is not good but you have to try it -mondta. Tényleg nem volt jó, viszont kiderült, hogy úzó-ról van szó. És igazán örült, amikor megosztottam vele a titkot, hogy ha vizet öntünk bele, akkor fehér színű lesz.   

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.