Egy facebookos kommentfolyamban felmerült, hogy Magyarországon nincs vállalható, konzervatív szellemi bázis. Szerintem van. Csak nehéz őket megtalálni.

A legtöbben, akik konzervatívnak tartják magukat, ellenséget látnak minden olyan jelenségben, ami az általuk megszokottól eltér.

A család fontosságát hangsúlyozzák, és közben csak egyfajta családot ismernek el családnak. Aki máshogy képzeli el a családját, azt megbélyegzik.

Meg szeretnék védeni a nemzetet, a hazát. És közben a magyarok jelentős részét nem tekintik a nemzet részének.

Úgy gondolják, hogy támogatni kell a hitet és az egyházakat. De meg akarják mondani, hogy mi a helyes hit, melyik a jó vallás. És aki másban hisz, azt kiközösítik.

Na, ők azok, akikből a liberálisoknak elegük van.

Az elmúlt hónapokban több katolikus püspök is nyilatkozott politikai kérdésekről, magánemberként. Egyikük - Székely János - felsorolta, hogy milyen értékeket félt a nyugati támadásoktól. Számára fontos, hogy akár a közéletben is lehessen beszélni Istenről. Védeni szeretné a házasságot, a család intézményét és a nemzeti gondolatot is.

Ez - első ránézésre - primitív klerikális hőzöngés.

Két héttel később Székely János egy szűkebb közönség előtt részletesen kifejtette, hogy mit ért ezek alatt az értékek alatt. Az előadásról készült egy órás videófelvétel nagyon meglepő. Hiányzik belőle a kirekesztés. Fő témája a hit terjesztése, azaz a misszió.

A beszéd elején János atya gyorsan leszögezi, hogy a misszió „nem valamifajta stratégia vagy taktika. Ez nem az Egyháznak egy ügyes szervezeti módja arra, hogy terjeszkedjen, növekedjen. Nem az a célja, hogy sokan legyünk és erősek legyünk.” Szerinte egyszerűen arról van szó, hogy a keresztény ember örül a kincsnek, amit megtalált, és ezt a kincset szeretné megosztani a többiekkel.

Ezután a zsidó(!) hagyományból vett példákkal magyarázza el, hogy milyen fontos, hogy továbbadjuk a kincset, amit Isten ránk bízott. Felidézi többek között a széder este ünnepét, amikor összegyűlik a zsidó család, és a gyerekek kérdezni kezdenek. Az apa pedig elmeséli a kivonulás történetét. „Elmondja, hogy az Úr kihozott minket Egyiptom földjéről. Megszabadított. Ennek a szeretetnek köszönhetjük, hogy még vagyunk. És ebben a szövetségben élünk. Az apa évről évre, a családja előtt, a gyermekei előtt megvallja a hitét. Ez a húsvéti ünnepnek az egyik legfontosabb eleme. Milyen szép lenne, ha a mi, keresztény családjainkban valami hasonló megtörténne...”

János atya nemcsak a Krisztus előtt élt zsidókról nyilatkozik pozitívan, hanem egy kedves, személyes, izraeli élményt is elmesél egy zsidó kisfiúról és apukájáról. Kicsivel később azzal folytatja, hogy sajnos „nagyon sok magyar családnak a családi szentély közepén ott van a TV vagy valami más”.

Ezután a koreai keresztény egyház első évtizedeiről mesél, hogy hogyan adták át a hitet szülők a gyermekeiknek, miközben egyetlen pap sem volt az országban.

A példákat hallgatva más megvilágításba kerül János atya Magyarországot féltő nyilatkozata is. Ő nem gondolja azt, hogy csak az az igazi család, amelyik keresztény és magyar. Nem akarja kisajátítani Istent egyetlen nemzet vagy vallás számára. Hanem úgy látja, hogy ezek „alapvető emberi értékek”. Számára nem a másokat kirekesztő nacionalizmus a fontos, hanem az alapvető (egyetemes) emberi értékek. Ezekre építi fel a beszéd második felében a keresztény hitről szóló gondolatmenetet.

Szerintem vannak olyan személyek Magyarországon, akik, ha összefognak, akkor egy vállalható, konzervatív szellemi bázist tudnának alkotni. Ezek egyike Székely János.

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.