Az autoriter és nacionalista ázsiai rezsimek emberi jogokat sárba tipró, rasszista gyilkosokat előléptető, helyi konfliktusokban (ld. a Hegyi-Karabah konfliktust) népirtásokat elkövető országok.   Sem főként energiahordozók exportjára építő féloldalas gazdaságaik, sem terrorizmussal fűszerezett közviszonyaik, sem helyi despotáik nem teszik számunkra követhető mintává őket kulturálisan, gazdaságilag vagy politikailag. 

Mielőtt elmélyednénk az áramtermelés rejtelmeiben,  érdemes figyelmünket az államra mint nagy alrendszereket működtető jelenségre fordítanunk. A közelmúlt eseményei közül talán eszünkbe jut pár közintézményt érintő „botrány”, amikor az állam a dolgok könnyebbik végét fogta meg. A folyamatosan az emberek jólétét szem előtt tartó kormány és személyesen a miniszterelnök jelentette ki, hogy cél a felsőoktatás önfinanszírozóvá, értsd hitel-alapúvá tétele, nyilván hasonló kiszervezési célt szolgál az önkormányzati, azaz állami, iskolák botrányos egyházi tulajdonba adása; a gyógyszerkiadások betegellátást veszélyeztető átterhelése a gyártókra stb.. Az állam nagy alrendszerekből való kvázi kivonulása mellett feltűnhet minden közlekedőnek a BKV és MÁV választásokon átívelő agóniája, más szóval a „non-profit rezsi” folyamatos megvalósulása: újratermelődő veszteség, pazarló, bürokratikus működés, folyamatosan csökkenő színvonalú szolgáltatások. A mai gázáron képződő profit egy részét így a veszteséges és pazarló állami vállalat is ki kell termelje bevételként. Természetesen nem amellett szeretnék érvelni, hogy az állami tulajdont ki kellene iktatni, a piacgazdaság „láthatatlan keze” pedig varázsütésre mindezt megoldaná, hanem meghatározott csak állami alapon működtethető közszolgáltatásokra kellene koncentráljon a közfinanszírozás. S emellett a piaci megoldás ugyanolyan jó, ha nem jobb más esetekben, tudvalevőleg a „profit” nem csak a manapság divatos „extraprofitot” jelenti, hanem az intézményeknek, vállalatoknak a költségvetésileg hatékony működési képességét. Tehát, ha az állam megveszi az E.ON-t, akkor legalább ugyanolyan hatékonyan kell tudnia működtetnie, mint a korábbi magántulajdonosnak, s ebbe nem csak a piaci árak, egyébként tulajdonrész nélkül is kitűnően szabályozható, színvonala a lényeges!

Ha az összképet nézzük, akkor a kormány már inkább jobboldalinak tűnik kettős értelemben. Habár számomra alapvető, hogy a közegészségügy, a közösségi közlekedés,  a felsőoktatás közös nemzeti érdekünk, s  csak és kizárólag piaci alapon lehúzhatnánk a rolót, a jobboldali állam mégis folyamatosan privatizál és/vagy továbbra is alacsony színvonalon működteti ezeket. Egy félgyarmati sorból kitörni kívánó országnak nem éppen az lenne az érdeke, hogy minél képzettebb, innovatívabb munkaerőpiacot, könnyen elérhető szolgáltatásokat, árukat hozzon létre, beleértve a hosszú ideig aktív és egészséges népességet? Ehelyett azt látjuk, hogy a kormány a nemzeti retorika leple alatt kivonul és/vagy forrásokat von ki a stratégiai, csak államilag fejleszthető nagy jóléti rendszerekből, hogy bevásárolja magát a legprofitábilisabb, piaci alapon tökéletesen működő olaj-, gáz- és mobilüzletágba… Nyilván a kép nem fekete fehér, az E.ON üzleten már a Bajnai kormány is dolgozott, a MOL-ban pedig már korábban is volt állami tulajdon, s vannak ezekhez fűződő nemzeti érdekek. Azonban a 2. Nagy Gazdasági Világválság közepén ésszerűtlen és csak lobbicsoportok érdekével magyarázható ez a fajta forrásmegosztás. Magyarul, amíg az állam a kivándorló egészségügyre csak 55 milliárdot fordít, a gyógyszertámogatás 140 milliárdos „fejlövése” mellett a hivatalosan hátul kullogó felsőoktatásból további 88  milliárdot von ki, a MÁV és a BKV százmilliárdos csődjét alig említve; addig a  kormány csak a MOL-ra  mai áron 526 milliárdot fordított, s most az E.ON-nál kb. 1 milliárd euróval, azaz kb. 280 milliárd forinttal gurigázik. Ha az egyéb „apróságok” bevásárlását is számoljuk, akkor az összeg közelebb járhat minimum az 1000 milliárd forinthoz, amit az állam kitűnően működő és „extra profitot” hozó piaci vállalatokra költ, a veszteséges társadalmi ágazatokat cserébe magára hagyva.  

Most már igazán kimondhatjuk, a nemzeti kormány igazából jobboldali indíttatásból a nemzeti burzsoáziát, lobbikat, oligarchákat – kinek hogyan tetszik – támogatja, nem szégyen ez, csak akkor ezt kellene mondani: nincs erős ország, erős nagyvállalkozói réteg nélkül. Ugyanis főképpen ezzel magyarázható, hogy a legnehezebb költségvetési időszakban közpénzt egyáltalán nem igénylő, legsikeresebb, ezért legdrágább és piacilag leghatékonyabb ágazatokba vásárolja be magát az állam. Amit, ha átvesz, mérget vehetünk rá, hogy nem tud ugyanolyan hatékonyan működtetni, ld. MÁV és társai, mint a korábbi magántulajdonosok tették. Fogadjuk el egy pillanatra, hogy az E.ON esetében tényleg ugyanolyan hatékonyan, de profit nélkül képes átvenni a gázüzletet az állam, mint a németek. Azonban az oroszokkal szemben aligha lesz olyan tárgyalási pozícióban a földgáz árát tekintve, mint az európai óriás E.ON és Németország. Ha mindez mégis sikerülne, akkor sem érthető, hogy miért érdemes ekkora összeggel egy jól működő és folyamatos hosszútávú piaci befektetéseket igénylő iparágat támogatni, amikor önmagából az egyszeri 280 milliárd forintból talán többet költhetnénk az ezévi 864,4 millió forintnál fűtéskorszerűsítésre vagy Paks több ezer milliárd forintot igénylő bővítésére, esetleg a lakosság direkt gázártámogatására is futná ebből pár évig.

A kormányfő profit-csúsztatása ott érhető tetten, hogy profitot nem csak egy termék árán lehet elérni, hanem a termelési folyamat egészén. Az E.ON vagy egy mobilszolgáltató állami kézen valójában kis hal lesz és hosszútávon alulmarad a világ legnagyobb nemzetközi magánvállalataival folytatott versenyben. Cserébe azonban a bürokrácia költségeit (vagy profitját) ki kell termelje, és ami a lényeg: a 2,9 milliárd éves nyereségű Közgép és társai, a nemzetiszínű szalaggal átkötött oligarchák számára a gáz-, olaj- vagy mobilhálózat kiépítése és fenntartása elegendő extraprofitot hoz majd az üzleti titok védelmét is élvezve. Igazi jobboldali gondolkodás ez, megnyugodhatunk, egyetértve a miniszterelnök  korábbi szavaival:

„Meg kellett volna találni azt a nyolc-tíz nagyvállalkozót, akik majd Magyarország nagytőkései lesznek… Ezeket kellett volna – nem kormányzati eszközökkel, hanem banki kapcsolatokon keresztül – támogatni. Ezekkel kellett volna személyes kontaktust kiépíteni, amelyet ők aztán jól tudtak volna használni a piacon mint versenyelőnyt. Azt a kapcsolatot, amely őket így Magyarország miniszterelnökéhez vagy annak legbelső köréhez fűzte. Igen, az ország nyolc-tíz nagytőkés gazdasági érdekszférájává vált volna meghatározott területeken... Ezzel a nyolc-tíz nagytőkéssel kellett volna kiegyezni.

Ha ennek csak a felét meg tudja tartani támogatónak akkor is, ha vesztésre áll, akkor nagyon nagy dolgot tesz. De hát egyetlen nagytőkés se tartott ki az MDF mellett a választási kampányban. Mind átállt... Ha ezek jól meg vannak erősítve… nem kellett volna átállniuk. Ezt kellett volna megtenni. A bankárok előtt világossá tenni, hogy ez a mi nyolc-tíz emberünk. Aztán már hagyni, hogy az üzlet a maga logikája szerint elrendezze a többit. Esetleg fejlesztési forrásoknál, pályázatoknál lehetett volna még segíteni, de ott is csak szolidan...”

Sajnálatosan a baloldalinak álcázott populista retorika pont arra az organikus, kkv-tól induló konzervatív-kapitalista hagyományra káros, amely a köz- és magánérdeket is képes a maga megfelelő helyén kezelni. Azonban a hajmeresztő közpénzmozgatásos maszatolás tovább fogja erősíteni az állam vagy vállalkozó egyidejű szerepének elismerése helyett az állam és oligarcha negatív megkülönböztetést, értékelést, etikát, attitűdöt stb. a posztkádári nyilvánosság közbeszédében, hiába  „a sötétben minden tehén fekete”.     

E.ON helyett  O(ligarcha).ON