Az örmény hadsereget készültségbe helyezték, a magyar követséget megtámadták. Akár tudott a kormány, a külügyminisztérium a rasszista gyilkos további sorsáról, akár nem, egy fontos következtetés mindenképpen adódik ebből a történetből: a keleti nyitás geopolitikailag eleve kudarcra van ítélve. 

Az előző bejegyzésben foglalkoztam azzal, hogy miért nem lehet, vagy nem célravezető gárdamódszereket alkalmazni egy kisebb-nagyobb bűncselekményekkel erősebben fertőzött területen. A mai bejegyzés a félelemkeltés következményeivel foglalkozik, a teljesség igénye nélkül. Mivel a kurrens probléma etnikai csoportok közötti konfliktusként jelenik meg, elsősorban arra fókuszálok, hogy mi történik az érintett csoportokkal. 

Az önjelölt rendfenntartók jelenlétéből adódó félelem hatékonynak tűnhet rövidtávon. A bűnözés, főképp a kényszer szülte kisebb bűncselekmények felszámolásában azonban hosszú távon nem segít. Egyrészt minden következmény megszűnik, amint a „rendfenntartók” elvonulnak. Az erőszakmonopólium államra ruházásával és a privátszféra kialakulásával a közösség közvetlen kontrollja meggyengül, a tömegtársadalom méretei miatt pedig nem kormányozható a hatalom állandó, közvetlen jelenlétével. Így a bűnözéstől valójában a bensővé tett normák tartanak vissza, nem a szankciótól való félelem. A jog ilyen elvont normákat jelent, a hatékony megoldást e normák a közösség egésze általi elfogadása jelentheti. Ennek persze egyik alapfeltétele, hogy a jogszabály elvi üzenete és annak alkalmazása között ne legyen túl nagy feszültség (ez Magyarországon ma úgy tűnik nem teljesül, ami részben a milíciák megjelenését toleráló közhangulat oka is lehet.)

A paramiltiárisok megjelenésének – vagy bármilyen félelemkeltésen és kirekesztésen alapuló módszernek – következménye a csoporthatárok egyre erősebbé válása, és a csoportok bezárkózása. A „mi” tudat mindkét oldalon egyre erősödik, a kapcsolatok a csoportok között eltűnnek. Ez ahhoz is vezet, hogy a szembenálló csoportok egyre homogénebbnek látják egymást, a saját csoport identitásának a másik csoporthoz való ellenséges viszonyulás egyre hangsúlyosabb elemévé válik. Ezzel a folyamattal jár együtt az is, hogy egyre kevésbé tartják tiszteletben a másikat. Azaz az esetleges károkozásokat már nem csak szociális szempontok, hanem a másik alacsonyabbrendűnek tartása is gerjeszti, ami  természetesen ahhoz vezet, hogy a gárdisták is egyre megalapozottabbnak találják előítéleteiket, egyre erősödik a „kemény” fellépés iránti igény, ami csak jobban összezárja az így megalkotott roma csoportot, amely még kevésbé fogja tiszteletben tartani az ellenséget és annak vagyonát. Az egész folyamat beindulását segíti a különböző társadalmi csoportok közötti erőforrásbéli egyenlőtlenségek etnikai alapú értelmezése, vagy megokolása. Amint a folyamat beindul az erőforrások feletti kontrollt gyakorló csoportok egyre kevésbé osztja meg a forrásokat a gyengébb csoporttal, hiszen annak tagjait nem tartja jogosultnak arra (csak elisszák, eljátsszák, az uzsoráshoz megy, nem akarnak dolgozni, lusták stb.) Így egyre erősebb a megélhetési kényszer is. A spirál beindul, a konfliktus eszkalálódik, ami szélsőséges esetben kisebb nagyobb összecsapásokhoz, a másik elkergetésének, megsemmisítésének igényéhez vezethet.

A „megrendszabályozandó”populáció elmenekülésével sincs megoldva a probléma, sőt valójában a probléma növekedéséhez és a konfliktus további kiterjesztéséhez vezethet

A) Amennyiben a probléma valós, az elvándorlás annak exportálását jelenti más településekre.

B) Az elvándorlók elveszítik kapcsolataik egy részét, gyengül a rokonok jelenettte gyenge,de mégis valamelyest őket megtartó szociális háló  - ld. a szegény romákból kisebb eséllyel lesz hajléktalan, mint a nem roma szegényekből a kiterjedt rokonság segítsége miatt – ami oda vezethet, hogy kénytelenek lesznek kisebb-nagyobb szabálysértésekkel, bűncselekményekkel tarkított túlélési stratégiákat alkalmazni.  Gondoljunk arra, hogy sokszor az újonnan betelepülő családokra panaszkodnak a helyiek.

C) A pogrom jelentette tapasztalat azt okozza, hogy  a települést elhagyók maguk is az őket kitaszító közösségen kívül, azzal szemben határozzák meg magukat, ezzel pszichológiai bázist is teremtve  - vagy megerősítve azt - a másik közösség ellen elkövetett bűncselekmények okozta kognitív disszonancia eliminálására, és a saját magukról alkotott pozitív kép fenntartására. (A másikkal a kitaszítóval szemben nem bűn, sőt jogos a bűnelkövetés.)

Mindez pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy az eluralkodó közhangulat által előkészített településeken könnyedén ott is konfliktusok alakuljanak ki, ahol korábban nem volt ilyen. A vészhelyzet elhárítására pedig megérkezik valamilyen gárda...