Persze, nekem is kell a melegfelvonulásról írni. Kötelező, kihagyhatatlan. Csak épp el vagyok késve, egyre nehezebben tartom a blogoszférával a tempót, a hírek és események áradata elönt, nekem meg dolgozni kell.  Nem mintha a blogolás nem munka volna, de hát sem kenyérben, sem részvényekben  eddig nem lehet megszámolni a hasznot.

De legalább volt időm gondolkodni a dolgon.

Első reakcióm természetesen az értetlenség, a felháborodás volt.  A melegfelvonulás útvonalának el nem fogadása mögött konzervatív, jobboldali, kormány-ármányt sejtettem,  - sőt, ez az érzésem még mostanra sem múlt el teljesen, de nem ennek újrarágásával ütném el a nagyra becsült olvasó idejét.

Előre fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy sem anyázás, sem a demokratikus rend végelgyengülésének prognosztizálása nem kap szerepet ebben az írásban, sőt, még buzizni sem fogok.  

E helyett az események és a reakciók érdekelnek, mert előbukkant jó néhány dolog, ami  nem lesz újdonság ugyan, de nagyon jól láttatja kicsiny közéletünk sajátosságait.

1.       Felvonás: A Budapesti Rendőrkapitány bejelenti, hogy nem engedélyezik a melegfelvonulást

Reakciók:

A melegfelvonulást betiltották

Per definitionem nem igaz: az útvonal nem engedélyezése és a betiltás nem ugyanaz, de miért ne használjunk az olvasottságot növelő kifejezéseket. A baj az vele, hogy belelöki az embert egy olyan érzelmi állapotba, és ideológiai harcállásba, ahonnan nagyon nehéz arcvesztés nélkül kikecmeregni. De legalább háromszor vissza fog jönni elolvasni a cikket, ez tény.

Az engedély megtagadása antidemokratikus

Ez önmagában szintén nem igaz, hiszen a Rendőrségnek mérlegelési joga van. Ergo, ha tényleg nagymértékben akadályozza a közlekedést, akkor  megtagadhatja az engedélyt. A jogszabály nem mondja azt, hogy a rendőrség álláspontja nem változhat évről-évre, rendezvényről-rendezvényre, persze ha folyton változik, akkor ott valami gond van, a jogszabály vagy a jogszabály-értelmezés nem jó. A fő érv a megtiltás jogossága ellen az, hogy korábban hasonló útvonalon ment a menet, illetve más rendezvények is történnek hasonló útvonalon. Ez racionálisan valóban nehezen elfogadhatóvá teszi a döntést, bár a feltételek változhattak. A BRFK körülbelül ezzel is érvel. (Uniós elnökség)

A megtiltás mögött a politika áll.

Ez egyszerre nagyon nehezen és nagyon könnyen bizonyítható/belátható állítás.

Az általános vélekedés feltehetően az, hogy valaki (mondjuk T. I. ) leszólt a rendőröknek, hogy azért ezt nem kéne engedni, ha már mi vagyunk sarzsiban. De az is elképzelhető, hogy egyfajta önkéntes igazodás történt, azaz nem szólt senki sehova, a Rendőrfőkapitány csak „tudta”, mi a dolga. Ez mindkét esetben súlyos állítás, és azt mutatná, hogy a politikai intézményrendszer szereplői sikeresen próbálják befolyásolni a tőlük elvileg független erőszakszervezeteket. Ez nagyon ciki és nem állítanám, hogy nem volt rá elég sok példa ahhoz, hogy így gondoljuk.

Egy más értelmezésben azonban lehetetlen apolitikus döntést hozni. Mivel minden egyenjogúsági üzenetet hordozó tüntetés valamilyen csoport érdekei mentén szerveződik, és végső esetben közpolitikai üzenetet hordoz (A szabályozást vagy alkalmazását meg kell változtatni stb.), ezért nem az a kérdés, hogy az ezzel kapcsolatos döntés (köz)politikai-e vagy sem, hanem az, hogy a téma milyen érdeklődést kelt. Ráadásul a melegfelvonulásra valóban más tartalmak is rárakódtak, ezért ez szimbolikus eseményként is funkcionál.

Eddig azonban tettenérhetően semmilyen antidemokratikus dolog nem történt. Ugyanis a demokrácia nem abban jelenik meg, hogy az erőszakszervezetek/államigazgatás stb. mindig a civileknek, népnek kedve szerint dönt, hanem abban, hogy ezek a döntések nyilvánosak és vitathatóak. A közbeszédben  és valamely jogorvoslati fórumon is.

2.       Felvonás: A bíróság megsemmisíti a rendőrségi határozatot.

Ebben az esetben úgy tűnik, a jogorvoslati fórum működött. Ha a bíróság nem így dönt, akkor kérdésessé válik, hogy mit sejtünk a döntés mögött: a politikai szereplők befolyását, vagy egyszerűen azt, hogy  a bíróság belátása szerint igazat adott a rendőrségnek.

Sajnos, a rossz hír az, hogy a jelenlegi pozitív döntés sem tekinthető egyértelműen a „demokrácia és jogállamiság” győzelmének, hiszen: Egyrészt a bíróság ugyanúgy nem képes függetleníteni magát a közéleti diskurzusoktól, mint a rendőrség. Erre utal, hogy a vártnál gyorsabban döntöttek. ez azonban nem lenne baj, hiszen ez elméletileg lehetetlen. Azonban a döntés egybeesik a kormányzat érdekeivel. Ennek érdeke éppen az volt, hogy minél gyorsabban pontot tegyenek az ügy végére. Sőt, mivel a rendőrség esetében mindenki valamilyen politikai befolyást feltételez, a saját választóknak tulajdonképpen megmutatták, hogy mi a csízió. És a rendelkezésükre áll egy jól körülhatárolt, egyértelmű ügy, amire mutogatva azt lehet mondani, hogy lám, nálunk milyen erős a demokrácia.  

Azt sem tudhatjuk, hogy a bíróság döntésében milyen szerepet játszott az újabb nemzetközi botrány elkerülésének szándéka.

A demokrácia és a jogállamiság győzelme?

A Szivárvány Misszió vezetője szerint a döntés a demokrácia és a jogállamiság győzelmét jelenti. Nos, ez kb. azt jelenti, hogy ha számukra negatív döntés születik, akkor itt bizony nincs demokrácia. De vajon a demokrácia egyik alappillére nem az igazságszolgáltatás saját belátás szerinti működése? Bizony, a pakliban benne van, hogy a bíróság a a felperes számára kedvezőtlenül dönt, és ezt egy civilnek is el kell tudni fogadni. Megint olyan narratívával találkozunk, amely lehetetlenné teszi a mérlegelő gondolkodást.

Mégis, mi az alapvető gebasz?

Nyilván sokan érezzük úgy, hogy a negatív döntés nem lett volna kóser, egyszerűen nem lett volna elfogadható.

Az egész ügy nagyon jól megmutatja, hogy (még mi, nagyondemokraták is) mit gondolunk a demokrácia és a jogállam intézményrendszeréről: ez esetben nem bízunk a rendőrség független működésében: Ha valóban közvetlen politikai befolyásolás vagy igazodás történt, az űbergáz. Ha nem, de nem tudunk másra gondolni, az is.

Az egyik baj az, hogy olyan álláspontokat foglalunk el, amelyek mentén az események csak egyféleképpen, ráadásul egyféle ideológiai blokkban értelmezhetőek. Ha a bíróság kedvezően dönt, demokrácia van. Ha kedvezőtlenül, kifelé megyünk a demokráciából. Ilyen alapállások mellett az érvelő, értelmező és az események megértésére lehetőséget adó vita eleve lehetetlen.

A probléma másik gyökere meglátásom szerint újfent az állam (itt rendőrség) és a civilek/állampolgárok közötti viszonyban, a kommunikáció módjában keresendő.  A jogos felháborodást az okozta, hogy a BRFK az egyeztetés után hozott a várhatótól teljesen eltérő döntést. Ez az, ami felveti a külső befolyás gyanúját, tovább gyengíti a jogbiztonság és növeli a kiszolgáltatottság érzetét és egyértelműen az állampolgárokkal szembeni felsőbbrendű viszonyulást jelez, hiszen azoknak szükséges egyeztetniük a rendőrséggel a döntéseik véglegesítéséhez, de a Rendőrségnek nem. Miközben a dolog feltehetően megdumálhatólett volna, hiszen azt is mondhatta volna a BRFK vezér, hogy „Srácok, nem gondoltuk át eléggé, dumáljuk meg még egyszer”...

A fentiek nem csak erre az esetre, de alapvetően a magyar közállapotokra jellemzőek. A diskurzus alakításáért mi, civilek rengeteget tehetünk. Az állam és az állampolgárok viszonyának megváltoztatása sokkal nehezebb dió, hiszen ehhez olyan állami vezetőkre és politikusokra is szükség lenne, akik értik, hogy ez miért lenne fontos. Ezekből egyelőre nagy hiány mutatkozik. 

Néhány neves közéleti személyiség bojkottot indított a 13, a különadók miatt az Európai Unió brüsszeli központjához forduló nagyvállalat ellen. A bojkott megvalósításának nehézsége, és a kezdeményezők hitelessége (Pozsgay - mint őscivil?) nem igazán érdekel bennünket. Inkább azt mutatom be, hogy miért érezzük: valami nincs rendjén ezzel, amikor magukat civileknek, a kezdeményezést pedig civil akciónak nevezik.

A civil szónak sok jelentése van. Sokszor egy adott szakmához tartozók  - eredendően az erőszakszervezetek tagjai – nevezik így az adott szakmán kívülieket. Ebben az értelemben, mivel nem főállású politikusokról van szó, a kezdeményezők valóban civilnek tekinthetőek.

Azonban amikor politikai akciókról beszélünk, ez a meghatározás kevés. A lényegi elem ilyenkor nem az, hogy nem politikusokról van szó, hanem az, hogy nem a politikai, vagy gazdasági alrendszer, illetve annak szereplői által kijelölt célok és főleg ún. legitimációs mechanizmusok mentén, hanem a demokratikus részvétel, a diszkurzív kommunikáció, alapjogok, bizonyos csoportok érdekeinek, bizonyos értékek képviselete  érdekében cselekednek.

Egy – szükségképpen leegyszerűsítő – példa:

Az MSZP által november 27-én a Papp László Sportarénában tartott dzsemborin olyan témák merültek fel, amelyeket ugyanebben az időszakban civil csoportok is képviseltek. Civil e-ettől az MSZP? Nem. Ennek pedig az az oka, hogy a politikai alrendszer szabályai szerint játszik. Azaz elsősorban nem a témák fontossága, vagy adott csoportok akarata érdekli, hanem az, hogy a következő választáson minél több szavazatot gyűjtsön. Ehhez pedig adott témák képviselete csupán eszköz és nem önmagában vett cél. A képviselt érdekek vagy értékek felcserélhetőek. A cél a szavazatmaximálás, a cél pedig szentesíti az eszközt, és ebben csak a közmegegyezés, a demokratikus fékek, civil mozgalmak, a nyilvánosság, kulturális beidegződések vetnek - vagy nem vetnek - gátat.

Nos, ahhoz hogy eldönthessük, a bojkottunk civil kezdeményzeés-e, először nézzük meg, mi a konfliktusban szereplők célja.

a)     A kormány célja kettős: Az államháztartási hiány csökkentése, vagy az államadósság csökkentése-szinten tartása.

Mindezt úgy megtenni, hogy a nép továbbra is szeresse őt. Ehhez stratégiai kommunikációs formaként a „szabadságharcos” retorikát választotta. A kormány sikerességét tehát a támogatottság megőrzése és a rövidtávú költségvetési célok teljesítése jelenti.

Lehetne más célokat is felsorolni, mint mondjuk az államadósság hosszú távú csökkentése, a fejlesztés, versenyképesség fenntartása de ebben a konfliktusban ezek nem jelennek meg.

b)     A gazdasági alrendszer különadóval sújtott szereplői  - mint ahogy a többiek is – elsősorban a megfelelő, vagy minél nagyobb profit elérésére törekednek. Sikerességüket tehát a profit mértéke határozza meg.  Ennek érdekében beruháznak és fejlesztenek is, illetve próbálnak jó kapcsolatokat kialakítani a nekik helyet adó társadalommal. És persze minél több fogyasztásra rávenni annak tagjait.

A különadók hatása:

Nos, a különadók nyilvánvalóan a profit csökkenését okozzák, ezt pedig valahogyan ellensúlyozni kell. Ez történhet leépítéssel, a szolgáltatások drágulásával, és a fejlesztések, bankok esetén a hitelezések/kockázatvállalás visszafogásával. A jelenlegi hírek szerint ez utóbbi történik, azaz nem közvetlenül fizetünk mi fogyasztók, hanem mondjuk nem lesz optikai szálas internet még egy darabig.  Ennek hosszabb távú hatása persze a nemzetközi versenyképesség csökkenése lehet, vagy a beruházási kedv (belföldi-külföldi egyaránt) csökkenése.

Ezeket a hatásokat ellensúlyozhatja az államadósság csökkenése, magasabb belső fogyasztás lehetősége, az államháztartás stabilitása.

Lehet-e az egyik cél jobb, mint a másik?

Önmagában egyik sem jobb, vagy rosszabb. Mindkettő megvalósítása kerül valamibe és adott esetben ez az ár vállalható lehet. Civil szemmel mindkét alrendszer úgy működik, hogy a céljaik elérése érdekében súlyos károkat okozhatnak. A politikai családokat téphet szét táborait építve, a multik egészségtelen, ellenőrizetlen kaját adhatnak el, vagy kinyírhatják a kistermelőket és lokális boltokat. Mindkettő törekedhet a fogyasztó/szavazó elbutítására és mértéktelen manipulálására.

Ugyanakkor az ellátás megszervezése, innovációk létrehozása, koordináció, érdekegyeztetés szempontjából szükség is van rájuk. Azaz a civil szempont az, hogy miközben ezeket a funkciókat ellátják, ne okozzanak kárt a civilek által vallott értékek (párbeszéd, kölcsönös megértésre törekvés, alapjogi eszmék, minél teljesebb információ-hozzáférés, részvétel) megvalósulásában és ne korlátozzák az állampolgár szabadságát. Egyszerűen: a politika és a gazdaság a célok,a civil az értékek felől közelít.

Így a politikai akciókban civil az, akinek a célja ezen értékek minél teljesebb megvalósulása és nem a hatalom megszerzése, megtartása. Számon kérheti például:

Az információ-hozzáférést: Tudnunk kell arról, milyen hatások várhatóak. Követelhetjük tehát, hogy készüljenek hatástanulmányok, ezeket tegyék közzé.

A részvételt: Kérdezzenek meg bennünket, melyik célt tartjuk fontosabbnak. Legyen társadalmi párbeszéd, egyeztetés. Számos módszer van erre: ott az OÉT, civilek, lehet fórumokat szervezni, közvéleménykutatni stb. stb. 

Civilként csatlakozhatok-e a multik, vagy a kormány követeléseihez?

Csatlakozhatok akkor, ha valamely demokratikus eljárási elv sérül, hiszen önmagában minden cél legitim lehet.

Önmagában azonban amellett lobbizni, tüntetni bojkottálni, hogy a cégek hadd termelhessenek még több profitot, vagy a kormány újabb adókat vethessen ki, nem más, mint az adott alrendszer nem-civil céljainak szajkózása, a civil társadalom legitimációs mechanizmusainak figyelembevétele nélkül: egyszerű politikai vagy gazdasági akció. Úgy is mondhatnánk, e tekintélyek a polgári kormányzat céljainak megvalósítása érdekében vetik latba a befolyásukat. Ez akkor is igaz, ha indokolt és igazságos adóztatásról beszélnek, vagy erkölcsről némely nyilatkozatukban. A felhívás egyetlen olyan elemet sem tartalmaz, amely megindokolná, racionálisan megérvelné, hogy milyen módon, miért képvisel bármilyen csoportot jobban a kormány elképzelése, mint a cégek igényei, hol és miképpen sérti a cégek tiltakozása az érdekeinket, vagy a demokratikus legitimációs elveket.  

Persze ez nem tilos. Csak nevezzük nevén a gyereket és ne járassuk le a civil eszmét.