Magyarországon terjedőben vannak a radikális, rendszerkritikus mozgalmak, illetve az azok eszközrendszerét alkalmazó csoportok. Úgy tűnik, ezek közé tartozik a Hallgatói Hálózat is. A tegnapi tüntetésen feltűnt néhány radikális szocmunkás, és gondolom ott volt pár Occupy Budapest tag is. De persze a lényeg az ÁJK IX. előadójának ideiglenes elfoglalása volt. Sajnos(?) ez utóbbiról lemaradtam, csak a tüntetés unalmasabb részén vettem részt. Az akciót a HH szervezői sikeresnek, az ELTE E- és ÁJK HÖK feltehetően nevetségesnek és elhibázottnak ítélik majd. Számomra azonban nem ez a kérdés. Az esemény hírértéke jelentős, és vitát generál.

A HH minimum ügyes volt, ez nem vitás. Az alábbiakban azonban megpróbálom kicsit átgondolni az akció által felvetett kérdéseket. Ezek a kérdések a radikális, alternatív stb. mozgalmak esetében is relevánsak lehetnek, azonban a Hallgatói Hálózat nem tartja magát radikálisnak, és egyelőre nem a fennálló társadalmi berendezkedéssel szemben határozza meg magát, csupán annak korrekcióját hangsúlyozza. Éppen ezért a “radikális” eszközök alkalmazásának problémái fokozott hangsúllyal esnek latba.  

1. Tartalom és forma: Az első kérdés a forma és a tartalom kapcsolata. Vajon mennyiben tereli el a lényegi kérdésekről a figyelmet a rendbontó, határokat feszegető forma? Az ügyre vagy a szervezetre hívja fel a figyelmet?
2. Egy mindenkiért, mindenki egymás ellen: Számomra kérdés, hogy a teremfoglalás nem állítja-e szembe egymással az amúgy közös érdekű egyetemvezetést és hallgatói csoportokat? Vajon mennyi a HÖOK-HaHa vetélkedés szerepe a dolgok alakulásában? (Az ELTE HÖK reakciója nem csak béna volt, hanem rettentő visszatetsző is.)
3. Semmit velünk a tudtunk nélkül: Bár nem vittem magammal FM adás vételére szolgáló eszközt – nem is tudom, hogy ez segített volna-e – én bizony nem tudtam, mi fog történni az ÁJK-n.  Számomra úgy tűnt, hogy azok sem, akik körülöttem voltak. Ha ez igaz, úgy rángattak át egy rakás embert az ÁJK-ra, hogy azok nem tudták, pontosan mire is szerződnek. Ezzel nem csupán az a probléma, hogy nagy felelősséget ró a szervezőkre, hanem számomra alapvetően ellentétesnek tűnik az akció követeléseinek szellemével. A sokszor elhangzó, „Semmit rólunk, nélkülünk” jelszó feltételezi azt is, hogy a HH sem tesz semmit az általa képviselt vagy mozgósított emberek nélkül. Persze ez nehéz, hiszen egy ilyen akció megszervezése nem megy a nyilvánosságban, elveszíti a meglepetés erejét, megakadályozhatóvá válik stb. Vajon hogyan lehet megoldani ezt a problémát?      
4. Forradalmi párhuzamok: A helyzetet a HH olyan rendkívüli állapotként mutatja be, amely megengedhetővé teszi a normák felrúgását. „Ma ne menj be az órára, ez most fontosabb, mint hogy benn töltsd az időt!” hangzott el a tüntetésen többször is. Egy tüntetésen, ami az oktatás elérhetőségéért zajlik, ez visszatetsző. Ehelyett ésszerűbb lett volna az intézmények és középiskolák együttműködését kérni. Hiszen itt nem pártpolitikai kérdésekről, hanem az óriási demokratikus deficitről, a keretszámcsökkentés módjáról van szó. Ugyanígy a helyzet lehetővé teszi az ÁJK-n vagy a Corvinuson tartandó fórum bejelentésének  elmulasztását. A helyzet vonzza a forradalmi párhuzamokat, holott azok teljesen magalapozatlanok. Az egyik videón elhangzó bekiabálásban egyértelműen ’56-tal vont párhuzamot a tüntető. A dékán erre reagált, a tüntetést szervezők részéről azonban én nem láttam reakciót. A forradalmi párhuzamok valójában a határok kérdését vetik fel. Meddig mehetünk el, és milyen eszközöket alkalmazhatunk az érdekek érvényesítésében? Mennyire akadályoznak bennünket a játékszabályok ebben? Szükséges-e valamilyen alternatív játékteret, alternatív nyilvánosságot teremtenünk?
5. A forradalmi párhuzamok és a játékszabályok kérdése pedig az engem leginkább foglalkoztató kérdéshez, az erőszak kérdéséhez vezet. Nem vitás, hogy ez a megmozdulás teljes mértékben erőszakmentesnek tekinthető. Ugyanakkor az ilyen típusú mozgalmak körül számos olyan jel van, amely azt az üzenetet is hordozhatja, hogy az erőszak legitim eszköz lehet a társadalmi berendezkedés átalakítására. Egy későbbi posztban részletesebben is foglalkozom majd ezzel a kérdéssel, egyelőre a forradalmi párhuzamra, a Guy Fawkes maszkra, az arcok eltakarásának motívumára utalnék.

Nem szeretném kizárólag a kérdéseket, kritikákat hangsúlyozni. Az akció számomra nagyon pozitívnak tűnő végkicsengése a helyi csoportok megalakulására vonatkozó igény. Hiszen a legfontosabbnak azt tartom, hogy olyan valódi közösségek szülessenek, amelyek képesek az érdekartikulációra és véleménykifejezésre és bázisai lehetnek a közösségi, civil részvételnek is.