Egy jóbarátom hívta fel a figyelmem a Köztársasági Elnöki Hivatal karácsonyi és újévi  üdvözletére.  A szöveg dícséretesen rövid: „Áldott, békés karácsonyt, és  sikeres, kegyelmekben gazdag új esztendőt kívánunk.„ A Hivatal honlapja ezzel jelentkezik be, úgyhogy aki élőben szeretné megtekinteni az angyalkás címerrel dekorált képeslapot, a keh.hu-n megteheti.

Nos, be kell vallanom, először a többes szám mögött nyelvtani hibát sejtettem (gondolván, hogy az isteni kegyelem egy), de kicsit utánajártam és kiderítettem, hogy kétféle kegyelem létezik a katolikus tanítás szerint.  Ezt csak azért írom, hogy lássék, nem célom a kákán is csomót keresni, sem a kereszténység, vagy mondjuk a katolikus egyház elleni burkolt támadásról nincs szó. Egyébként is, a későbbi mondanivalómhoz igazán nem illene ilyesfajta kekeckedés.

Ami igazán szemet szúrt, az a kegyelem szó maga. Illetve, hogy kegyelmekben gazdag új esztendőt kíván a Köztársasági elnök úr. Ugyanis az még rendben van, hogy karácsonyi jókívánsággal búcsúzik el legfőbb reprezentánsunk, hiszen az tulajdonképpen világi ünnepnek tekinthető. Majd’ minden, nem keresztény család is ünnepli valahogy. Akkor sem akadunk fenn ezen, ha nyugatabbra sok helyütt – és pl. budapesten is ezt láttam kiírva valahol - a hivatalos szavajárás december környékén  a kellemes, vagy boldog Ünnepeket. Ennek oka nem feltétlenül a hanuka, vagy a zsidók világuralomra való törekvése, hanem az, hogy vallási ünnepként tartják számon a karácsonyt, ami ugye magánszféra, az államnak nincs köze hozzá stb. Ez így persze nem teljesen igaz, (ld. a nagy nemzeti karácsonyfákat mindenütt) de ez az apró gesztus is fontos lehet a nem keresztény vallásúak, vagy a nem vallásosak számára.

Kegyelmekben gazdag új esztendőt kívánni csak annak lehet, aki hisz abban a bizonyos kegyelemben. Azaz persze nem, de akkor két lehetőség adódik:

a) Az illető más vallású és akkor körülbelül olyan otrombaságot követünk el, mint amikor Lamperth Mónika kezet nyújtott az ortodox zsidónak a szigeten. Jót akart ő csak arról tett tanúbizonyságot, hogy minimálisan sem ismeri azt, akihez beszél, ez pedig egy politikus esetében égő is, és hát kérdésessé is válik, hogyan lesz képes megérteni a magyar társadalom különböző csoportjainak érdekeit az, aki - vagy akinek a tanácsadói - ennyire nem ismerik azokat akikkel épp parolázni kívánnak. Vagy akit köszöntenek.

b) Az illető nem vallásos és az üzenet nem talál célba, hiszen az illető a kegyelmek iránt nem tanúsít túl sok érdeklődést.

Az Államfő azonban nem csupán otromba. Hiszen nem egy egyszerű újévi kívánságról van szó, hanem az Elnök hivatalának - tulajdonképen az Elnöknek a magyar nemzethez szóló kívánságáról. Egy ilyen, az egész nemzetnek szóló üzenetben a kegyelemre hívatkozni körülbelül azt az üzenetet hordozza: „Sikeres új esztendőt a keresztényeknek, a többiek meg le vannak tojva.” Esetleg úgy is érthetjük:  Térj meg b..meg, akkor majd szóba állok veled.”

Legalábbis én így érzem. Úgy vélem ilyenkor, hogy az Elnök szeme előtt egy nagy, keresztény Magyarország lebeg, amiben maximum fájdalommal elviseljük  - a csökkenő létszám reményében – a vallástalanokat és a nem keresztényeket. Hozzájuk nem is szólunk, tulajdonképp. Megtűrjük őket. Ez pedig e legkevésbé sem segíti a nemzethez tartozás, a bevonódás érzésének kialakulását.

Lehet, hogy túlérzékeny volnék? Lehet. De azt hiszem, hogy egyrészt ez nem számít. Másrészt a túlérzékenység a tágabb környezettel való interakcióim során alakul ki. Ha már minden mögött a kirekesztés szándékát látom – ez így erős, inkább egy nem befogadó attitűdről van szó – abban minimum a környezet is benne van. Harmadrészt, itt nem csupán érzésekről, hanem elvekről is szó van. Egy Köztársasági elnök figyeljen oda az üzeneteire, és ne favorizáljon egyetlen vallást, vagy világnézetet sem annál jobban, mint amennyire az önkéntelen, a kulturális hátterünkből adódik és amennyire a deklarált alapelveink (ld. Alkotmány) szellemisége engedi. Ez persze nem egyszerű, és folyamatos önreflexiót, esetleg önkorlátozást és toleranciát igényel.