Eredetileg nem kívántam újra foglalkozni az Alkotmányozással, hiszen szinte mindent leírtak már a folyamatról. Mégis, van talán egy-két gondolat, amiről még nem esett szó és annak fényében, hogy Húsvét hétfőn írja alá Schmitt Pál az új alaptörvényt, mégiscsak lehet jelentősége.

Orbán Viktor az újjászületéshez, bűnbocsánathoz, és így a húsvét ünnepéhez próbálja kötni az alkotmány születését, azt sugallva, hogy Magyarország számára is az újjászületés ígéretét hordozza az új alaptörvény. A „sorsszerűség és rendeltetésszerűség” érzésének hangoztatásával (ld. a Húsvéti üzenetet) azonban továbbmegy egy egyszerű hasonlatnál: transzcendensbe hajló legitimációs kísérletről van szó. Egy politikai aktus ilyen típusú megalapozása roppant veszélyeket hordoz. Azok számára is, akik ma még egyetértenek vele, hiszen az alkotmány transzcendens gyökere olyan külső legitimitással látja majd el a kétharmados törvényeket is, amely nem tűri a vitát és az eltérő értelmezéseket, még akkor sem, ha azok majd keresztény alapokon nyugszanak.  

Persze azt reméljük, hogy ez a fajta legitimációs elv nem vihető végig teljesen a 21. századi Magyarországon és inkább retorikai fogásról van szó.  Mégis, talán hozzájárulva ennek a legitimációs kísérletnek - vagy kirekesztő retorikai fordulatnak - a kezdetektől való gyengítéséhez, két gondolat erejéig azt próbálom bemutatni, hogy a Húsvét párhuzam és a keresztényi gondolat egyáltalán nem állja meg a helyét az alkotmányozás esetén.

1. A Húsvét

A keresztény alapdokumentum szerint a kereszthalál és az általa elnyert bűnbocsánat tulajdonképpen azt jelenti, hogy mindazok a jogokat és lehetőségek, amelyek korábban a zsidóság számára voltak adottak az üdvözülés, túlvilági jutalmak és az emberiség számára kiszabott terv végrehajtásában, kiterjesztetnek mindenkire. Alapvetően tehát a bűnbocsánat keresztényi gondolata kiterjesztő, befogadó szellemű és egyenlősítő, szemben az új alaptörvénnyel, amely hierarchiát hoz létre az országban élő magyarok és nem magyarok között (egyáltalán, az alaptörvény szintjére emeli ezt a megkülönböztetést), másrészt kirekesztő, hiszen kirekeszt a kulturális nemzetből, és bizonyos jogokat csupán a népesség egy része számára biztosít. Ráadásul úgy, hogy mindez a korábbi alaptörvényhez képest visszalépést jelent. Így, ha hívő keresztény lennék, kézzel lábbal tiltakoznék a párhuzam és a Húsvét az alkotmányozás transzcendens legitimációjaként való felhasználása  ellen.

2. A kereszténység és az emberi jogok

Az új alkotmánnyal szemben az az egyik legerősebb kifogás, hogy gyengíti az emberi jogi normákat. Elég a szexuális diszkrimináció hiányára, az ombudsmani rendszer gyengítésére vagy arra gondolni, hogy több helyen a „ mindenkinek joga van" formula helyett a „Magyarország törekszik” kifejezést használja. Ahogy a TASZ fogalmaz „Mi a baj az új alkotmánnyal?” című kiáltványában:

„Az emberi jogok védelmi szintje lényegesen csökken...Számos szociális jog csupán államcélként szerepel az új alkotmányban.”

Az emberi jogok elődeit természetjogoknak nevezzük. Azért, mert „természetadta jogok” amelyeknek az a tulajdonságuk, hogy mindenkit megilletnek, születésüktől kezdve és elidegeníthetetlenek. Ráadásul mindenkire egyenlően érvényesek. Az élethez például mindenkinek, társadalmi státusztól függetlenül ugyanolyan joga van.

Bár az emberi jogok gondolatát  a modern társadalmakhoz kötjük – és Kant óta a társadalomból eredeztetjük, nem pedig Istentől vagy a természettől  - őse egyáltalán nem a modern kor szülötte.

Az első természetjogoknak a Tízparancsolat bizonyos tételeit tarthatjuk. Ugyan ezek parancsolat formájában jelennek meg, de tulajdonképpen jogokat jelentenek: A Ne ölj parancsa azt is jelenti egyben, hogy másoknak joguk van az élethez, amelyet senki nem vehet el tőlük. 

A Tízparancsolat kezdetben egy törzsszövetségre, a zsidóságra vonatkozott. A zsidóság ugyanakkor megkülönböztet hetet (Noé 7 parancsolata) amely nem csupán a zsidókra, hanem mindenki másra is vonatkozik, Jézus pedig a keresztény tanítás szerint az összes parancs érvényét kiterjesztette mindenkire. Azaz Jézust akár az egyik első emberi jogi aktivistának is tekinthetjük. Természetesen a bibliai természetjogok rengeteg átalakuláson mentek át, de tagadhatatlan, hogy a mai emberi jogi gondolkodás részben ezekben gyökerezik. Ebből következően úgy látom, ezek kiteljesítése „keresztényi kötelességként” is felfogható, míg csorbításuk mellett nehéz keresztényként kiállni, még akkor is, ha néhány esetben úgy tűnik, ez egyeztethető össze a vallás alapvető értékeivel. Persze, nem vagyok teológus, még csak különösebben hozzáértő sem, de az talán megérthető belőle, miért értem nehezen azokat, a magukat hívő kereszténynek tartó polgártársainkat, és keresztény szervezeteket, akik teljes mellszélességgel az új alkotmány mellett állnak. 

Egy jóbarátom hívta fel a figyelmem a Köztársasági Elnöki Hivatal karácsonyi és újévi  üdvözletére.  A szöveg dícséretesen rövid: „Áldott, békés karácsonyt, és  sikeres, kegyelmekben gazdag új esztendőt kívánunk.„ A Hivatal honlapja ezzel jelentkezik be, úgyhogy aki élőben szeretné megtekinteni az angyalkás címerrel dekorált képeslapot, a keh.hu-n megteheti.

Nos, be kell vallanom, először a többes szám mögött nyelvtani hibát sejtettem (gondolván, hogy az isteni kegyelem egy), de kicsit utánajártam és kiderítettem, hogy kétféle kegyelem létezik a katolikus tanítás szerint.  Ezt csak azért írom, hogy lássék, nem célom a kákán is csomót keresni, sem a kereszténység, vagy mondjuk a katolikus egyház elleni burkolt támadásról nincs szó. Egyébként is, a későbbi mondanivalómhoz igazán nem illene ilyesfajta kekeckedés.

Ami igazán szemet szúrt, az a kegyelem szó maga. Illetve, hogy kegyelmekben gazdag új esztendőt kíván a Köztársasági elnök úr. Ugyanis az még rendben van, hogy karácsonyi jókívánsággal búcsúzik el legfőbb reprezentánsunk, hiszen az tulajdonképpen világi ünnepnek tekinthető. Majd’ minden, nem keresztény család is ünnepli valahogy. Akkor sem akadunk fenn ezen, ha nyugatabbra sok helyütt – és pl. budapesten is ezt láttam kiírva valahol - a hivatalos szavajárás december környékén  a kellemes, vagy boldog Ünnepeket. Ennek oka nem feltétlenül a hanuka, vagy a zsidók világuralomra való törekvése, hanem az, hogy vallási ünnepként tartják számon a karácsonyt, ami ugye magánszféra, az államnak nincs köze hozzá stb. Ez így persze nem teljesen igaz, (ld. a nagy nemzeti karácsonyfákat mindenütt) de ez az apró gesztus is fontos lehet a nem keresztény vallásúak, vagy a nem vallásosak számára.

Kegyelmekben gazdag új esztendőt kívánni csak annak lehet, aki hisz abban a bizonyos kegyelemben. Azaz persze nem, de akkor két lehetőség adódik:

a) Az illető más vallású és akkor körülbelül olyan otrombaságot követünk el, mint amikor Lamperth Mónika kezet nyújtott az ortodox zsidónak a szigeten. Jót akart ő csak arról tett tanúbizonyságot, hogy minimálisan sem ismeri azt, akihez beszél, ez pedig egy politikus esetében égő is, és hát kérdésessé is válik, hogyan lesz képes megérteni a magyar társadalom különböző csoportjainak érdekeit az, aki - vagy akinek a tanácsadói - ennyire nem ismerik azokat akikkel épp parolázni kívánnak. Vagy akit köszöntenek.

b) Az illető nem vallásos és az üzenet nem talál célba, hiszen az illető a kegyelmek iránt nem tanúsít túl sok érdeklődést.

Az Államfő azonban nem csupán otromba. Hiszen nem egy egyszerű újévi kívánságról van szó, hanem az Elnök hivatalának - tulajdonképen az Elnöknek a magyar nemzethez szóló kívánságáról. Egy ilyen, az egész nemzetnek szóló üzenetben a kegyelemre hívatkozni körülbelül azt az üzenetet hordozza: „Sikeres új esztendőt a keresztényeknek, a többiek meg le vannak tojva.” Esetleg úgy is érthetjük:  Térj meg b..meg, akkor majd szóba állok veled.”

Legalábbis én így érzem. Úgy vélem ilyenkor, hogy az Elnök szeme előtt egy nagy, keresztény Magyarország lebeg, amiben maximum fájdalommal elviseljük  - a csökkenő létszám reményében – a vallástalanokat és a nem keresztényeket. Hozzájuk nem is szólunk, tulajdonképp. Megtűrjük őket. Ez pedig e legkevésbé sem segíti a nemzethez tartozás, a bevonódás érzésének kialakulását.

Lehet, hogy túlérzékeny volnék? Lehet. De azt hiszem, hogy egyrészt ez nem számít. Másrészt a túlérzékenység a tágabb környezettel való interakcióim során alakul ki. Ha már minden mögött a kirekesztés szándékát látom – ez így erős, inkább egy nem befogadó attitűdről van szó – abban minimum a környezet is benne van. Harmadrészt, itt nem csupán érzésekről, hanem elvekről is szó van. Egy Köztársasági elnök figyeljen oda az üzeneteire, és ne favorizáljon egyetlen vallást, vagy világnézetet sem annál jobban, mint amennyire az önkéntelen, a kulturális hátterünkből adódik és amennyire a deklarált alapelveink (ld. Alkotmány) szellemisége engedi. Ez persze nem egyszerű, és folyamatos önreflexiót, esetleg önkorlátozást és toleranciát igényel.