A Szociális Konzultáció kérdőívére illesztett vonalkód céljára adott Szíjjártós magyarázat nem túl hihető. A Népszabadság szerint a szóvivő azt nyilatkozta, hogy a kód „Segítségével megakadályozható, hogy az állampolgár nevében valaki más töltse ki a kérdőívet, és küldje vissza illetéktelenül”.

Természetesen ez a válasz úgy marhaság ahogy van. Vonalkód ide, vonalkód oda, ha más x-elget és más dobja be  a postaládába, más írja alá helyettem, az nem derül ki másképp, csak ha feljelentést teszek az első kormányküldemény után.

Még nagyobb marhaság azt feltételezni, hogy mások akarnák visszaküldeni helyettem a kérdőívet. (Bár gyanús alakok ólálkodnak a lakás körül mostanában:) A VDSZ akciója vagy az MSZP felhívása tulajdonképpen ezt a lehetőséget is magában rejti, de a konzultáció eredményét egyrészt nem fogjuk ismerni, másrészt a kérdések és a válaszlehetőségek pedig még Szíjjártó válaszánál is nagyobb marhaságok, a válaszokból semmi sem következik.

Ha valaki a kormánynak részben nem tetsző válaszokat ad, az természetesen még nem jelenti, hogy ne lenne kormányhű. Így az, hogy a kérdőívek alapján épített adatbázis a lojalitás nyilvántartását szolgálná, szerintem kicsit meredek elképzelés. Bár nem túl nehéz megoldani, hogy egy állásinterjú után egy ilyen adatbázisban utánanézzenek az illetőnek.

Mégis, szerintem a leginkább valószínűsíthető – szintén übergusztustalan és 99%-os eséllyel még a saját alaptörvényük szerint is jogszabálysértő – lehetőség, hogy a FIDESZ már most választási adatbázist épít. Ezt erősíti, hogy a 16-17 évesek, a következő választások első szavazói is kaptak a kérdőívből.

 

Update gondolat:

Az MSZP-nek ugyanerre is kellhet a dolog.  Azaz akár a kormánynak, akár az MSZP-nek küldi vissza valaki, satírozza le a nevét és vágja ki a kódot, biztos ami biztos.

süti beállítások módosítása