Eddig úgy tudtam, a tudomány érvekkel próbál cáfolni...

Néhány napja robbant ki a botrány, hogy Jeszenszky Géza milyen marhaságokat ír egyetemi jegyzetében. Történetesen azt állítja, hogy „Azért van, hogy olyan sok roma szellemileg leépült, mert a roma kultúrában megengedett, hogy testvérek, vagy unokatestvérek házasodjanak, vagy akár anélkül szexuális életet éljenek egymással”. Mivel ezt nem is cáfolta, a jegyzet megvizsgálása nélkül is elfogadhatjuk: valóban ezt állítja. Lett is nagy felháborodás. Mire Jeszenszky azt nyilatkozta, ő nem rasszista, hanem tanulmányokra alapozva írta ezt jegyzetében. Később a Népszabadság szerint azt mondta, egy walesi és amerikai szerző tanulmányára hivatkozott.

A Hallgatói Hálózat, kutatók és oktatók időközben kiadtak egy nyilatkozatot – amit nem sikerült megtalálni a neten, csupán a 168 óra idézi: „A nagykövet szombati, MTI-nek adott nyilatkozatában, ahelyett, hogy bocsánatot kért volna a magyarországi roma közösséget sértő kijelentéséért, azt írta: több tanulmány, szociológiai felmérés támasztja alá állítását. Alulírottak nem ismerünk olyan tudományosan megalapozott bizonyítékokat, amelyek ezt támasztanák alá. A Corvinus Egyetem tudományos közösség, amely nem fogadhat el a tudomány köntösébe öltöztetett áltudományos megállapításokat, különösen olyanokat, amelyek durván megbélyegeznek egy egész népcsoportot. Ezért arra kérjük a Corvinus Egyetem vezetőségét, hogy a könyvet az egyetemi oktatásban a továbbiakban ne használják”  A petíciót neves kutatók is aláírták.

Nos, számomra ez a nyilatkozat nagyobb felháborodást okozott, mint az inkriminált mondatok. Ugyanis, a nyilatkozat nem cáfol és nem érvel, csupán a tekintélyre hivatkozik: Mi vagyunk a szakértők, mi nem ismerünk ilyet, hülyeség az egész. Ráadásul erre hivatkozva visszavonatnák a könyvet.

Ez, akármekkora baromságot is írt le Jeszenszky, nem megfelelő eljárás, minden a szakmáját korrektül gyakorolni szándékozó kutatónak el kell határolódnia tőle.

A tudományban – elvileg - nem az erő és a tekintély, hanem az érvek döntenek. Persze sokszor előfordul ennek az ellenkezője, de egy ilyen érzékeny téma esetében nagyon körültekintően kell eljárni, mert könnyen okozunk még nagyobb kárt. Ahogy szerintem a petíciót aláírók tették.

A korrekt eljárás véleményem szerint a következő lenne:

a) Teljesen higgadtan addig követelik , hogy a szerző álljon elő a hivatkozott tanulmányokkal, amíg ezt meg nem teszi.  Ugyanis senki nem ismerhet mindent, meg kell vizsgálni az ellenfél érveit. Ha ezt nem teszi meg, az érvelése hiteltelen. (A Roma Sajtóközpont egyébként utánanézett, de nem derült ki egyelőre a pontos hivatkozás, inkább némi plágiumgyanú merült fel, ami már önmagában is elég ciki)

b) Az állítás(oka)t tételesen cáfolni kell, ha lehet. Valószínűleg a hivatkozott tanulmányokat is lehet, ha előkerülnek, vagy meg lehet nézni, valóban azt állítják-e amit a szerző.  Esetünkben pár érvet pillanatok alatt lehet találni, a hisztire semmi szükség nem lett volna és valószínűleg akkor Jeszenszky is elsőre belátja, hogy tévedett. Számtalan anyag áll rendelkezésre a romák rokonsági rendszereiről, amiből kiderül, hogy nincs testvérházasság és már több sajtóanyag említette az unokatestvérek közötti házasság egyébként elterjedt rendszerét, ráadásul az egész egy módszertani képtelenség: azt sem tudjuk, hogy pontosan hány roma él Magyarországon, nemhogy azt, hogy ezek között mennyi az értelmi hátrányokkal küzdő. A cáfolat megírása tehát nem vesz igénybe hosszú napokat, egy-két órát kellett volna rászánni.  

Az eljárás emellett veszélyes precedenst teremt, hiszen ilyen alapon bármilyen könyv, cikk, jegyzet kifogásolható (akinek nem tetszik, szakértőnek nevezi magát és kijelenti, hogy nem ismer ilyen jelenséget), szörnyen kontraproduktív is. Muszáj felhívnom itt a figyelmet arra, hogy a szélsőjobbnak kiterjedt és nagyon is tudományosnak kinéző áltudományos történetírói háttér áll rendelkezésére. Ezt a játékot ők is bármikor eljátszhatják és nemcsak a híveik hiszik majd el csont nélkül amit mondanak, de az átlagpolgár sem fogja tudni, hogy "áltudósokról" van szó. A különbség pontosan a pontos érvelésre és logikai koherenciára törekvő munka lenne.

Továbbá az aláírók így elpuskázták a botrány adta lehetőséget, hogy ezt az eléggé elterjedt tévhitet gyorsan, nagy nyilvánosság előtt meg lehessen cáfolni. Ebben a formában a tiltakozás csak erősíti a szembenállást és az előítéleteket. Aki eddig a Jeszenszky által leírt nézetekhez hasonlót vallott az ettől nem tér észhez, sőt, csak újabb jelét látja majd annak, hogy egy liberális normarendszer szerint tabusított témáról van szó, amiről nem lehet szabadon beszélni: „Alulírottak nem ismernek tudományosan megalapozott állításokat, mert próbálna valaki ez ügyben kutatgatni,az hevesebb támadást kapna mint Jeszenszky, aki szerintem elég idős ahhoz,hogy tudhatná nem szabad leírni az igazat.” (ateista kommentje a 168 óra cikke alatt)

 kép: Jóslat vagy bizonyosság? (ádde)

A kérdésre több válasz is van, és mielőtt itt abbahagyná az idetévedő Szebb Jövőt Polgárőr, felhívom a figyelmét rá, hogy egyik itt közölt verzió sem csupán annyiból áll, hogy: „mert nem illik”, „vagy mert ez nem európai megoldás”. Szóval, igyekszem némi intellektuális befektetést eszközölni, így kérem a kedves olvahogy sót, hogy ő is tegye ezt. És tegyen hozzá, vagy vitassa a poszt tartalmát. De érvekkel.

Mivel kicsit hosszúra sikerült volna  a poszt, ezért két részletben teszem közzé: ma a gárda által adott válasz alapvető problémáját, majd a zéró tolerancia és a betört ablakok elméletének félreértelmezéséből fakadó problémát mutatom be, a következő posztban pedig a fizikai megfélemlítés a problémát eszkaláló következményeit, és azt, hogy miért nincs szó valódi megelőzésről.

Nagyon röviden muszáj arról írnom, hogy vajon valós problémát kezel-e a Jobbik és a Szebb Jövőt. Gyöngyöspatán a kisebbségi ombudsman szerint nem, sőt sem Hejőszalontán sem a toivábbi településeken nem tapasztalható az, amire az akciók szerveződtek. Mégis azért tartom fontosnak hogy írjak a témáról, mert nagyon vélik úgy: a bűnözés visszaszorításának – függetlenül a valós bűnözési helyzettől, az elkövetők csoportjaitól stb. – a gárdamódszerek megoldást jelenthetnek. Így az alábbiakat muníció gyanánt azoknak is szánom, akik ez ellen érvelnének és szívesen veszek bármilyen kiegészítést, korrekciót.

1.       Az alapvető probléma

Az általunk alkalmazott jogrendben egy bűncselekményre az a megfelelő szankció, hogy megkeresik az elkövetőket, és korrekt eljárás után azokat valamilyen jóvátételre kötelezik vagy valamilyen szankciót szabnak ki rájuk. A felelősségre vonás konkrét személyekre vonatkozóan, konkrét és elkövetett cselekmények nyomán történik, nem pedig feltételezett (jövőben megtörténő) esetekre és a feltételezett bűnösökre vonatkozóan. Bár sokszor tudni véljük kik az elkövetők, jól mutatja az esetleges tévedés lehetőségét, hogy a gyöngyöspatai Kecske-kő „széthordását” a falubeliek a cigányoknak, a telepiek a helyi vállalkozóknak tulajdonítják az ombudsmani jelentés szerint. Gondoljunk arra, hogy a helyi vállalkozóknak ugyanúgy érdeke a romák okolása, mint fordítva. Ezért van szükség korrekt bizonyítási eljárásra és tárgyalásra ahelyett, hogy odamennénk és jól fejbevágnánk az illetőt. Másrészt egy adott bűncselekmény elkövetéséért meghatározott szankciók járnak, amelyek az esetek nagyrészében nem járnak jogfosztással, más esetben pedig bizonyos jogok gyakorlásától lehet ideiglenesen megfosztani az elkövetőt. Nagyon fontos, hogy a bűnelkövető jogalany marad, azaz attól, hogy elkövetett valamit még ember és állampolgár. Pláne amíg nem bizonyosodott be, hogy ő az elkövető.

2.       Zéró tolerancia?

Érzésem szerint a gárdisták a zéró tolerancia elvét és a betört ablakok elméletét keverik össze rendszeresen. Tulajdonképpen egy olyan közpolitikai programról és egy társadalomtudományi elméletről van szó, amelyek azt feltételezik, hogy a legkisebb súlyú szabálysértés vagy helytelennek ítélt cselekedet vonzza – vagy elvezet -  a nagyobb súlyú cselekményekhez is, vagy a bűnözés elterjedéséhez. (utóbbiról lásd: James Q. Wilson és George L. Kelling). Nos, mindkét esetben kérdéses, hogy a feltételezett összefüggés megállja-e a helyét  – ez részben annak köszönhető, hogy rendkívül sok tényezőt kellene vizsgálni, hogy a zéró tolerancia vagy a betört ablakok önálló hatását megismerjük  - de amennyiben elfogadjuk ezek érvényességét, akkor is látjuk, hogy szebb jövőt reklámozó barátaink ezeket rosszul alkalmazzák. Egyrészt a zéró tolerancia politikája az európai jogrendet alkalmazza, azaz egy elkövetett cselekmény esetén az elkövetőt bünteti, kivételezés nélkül. A zéró tolerancia elvének alkalmazása abban az értelemben jelent megelőzést, hogy a potenciális elkövető tisztában van vele, hogy viszonylag kis súlyú szabálysértés aránytalanul magas költségeket okoz neki, viszonylag kicsi az esélye hogy megússza, és ha elkapják akkor nincs kibúvó. Ezért ennek hatékonysága legalább annyira kommunikációs kérdés, mint a valós szankciók alkalmazásának kérdése. A zéró toleranciának elsősorban a kisebb súlyú cselekmények esetében lehet visszatartó ereje (pl.: a bliccelés a metrón). A betört ablakok elmélete pedig nem csupán a gyors és kiszámítható szankciók hatásáról szól, hanem arról is, hogy a környezet állapota és az ez által sugallt normarendszer befolyásolja a viselkedésünket. Egy betört ablak vonzza a további rongálást, egy letépett virág látványa azt üzeni, hogy el lehet hordani a parkot. Ebből azonban nem csak a szankcionálás szükségessége, hanem a környezet rendben tartásának fontossága következik. Azaz a közösségnek gondoskodnia kell arról, hogy amint valamilyen rendetlenséget fedez fel azt eltakarítsa, rendet tartson a közterületeken (az elméletből fakadó policy a közterületekre érvényes!)

A masírozás, járőrözés nem aktuális, hanem feltételezett  szabálysértésért vagy bűncselekményért szankcionál, feltételezett elkövetőket, nem lehet tudni, miért milyen büntetést szab ki, nem beszélve az eljárás teljes jogszerűtlenségéről. Így nem tud teljesülni a szabályozás visszatartó ereje sem. További hiányossága, hogy különböző jogokat feltételez a különböző csoportoknak: a gárdistáknak mindent szabad, azaz az érvényes jogszabályokat áthágni is, míg egy másik csoport számára plusz kötelezettségeket ír elő. Ráadásul a a környezet rendbenntartásáról és helyreállításáról sem gondoskodtak a betyárok és társaik, sőt adott esetben az általuk rendezett randalírozás, ivás, szemetelés és a kisebb nagyobb szabálysértések és bűncselekmények a betört ablakok elmélet szerint további rendetlenkedést vonzanak.