Egy láthatóan fáradt, megviselt és őszintén valamifajta megoldásra törekvő miniszterelnök érkezett haza kapitulálni a felsőoktatási keretszám-ügyben. Bárhogyan is nézzük, a vezető nélkül fejvesztett csirkeként rohangáló, elzárkózó slepp minden eddigi magyarázatát sutba dobta Orbán, a rá jellemző egyszemélyi döntéssel kimondta: „nem lesznek keretszámok”, a nincs tandíjtól a nem volt kormánydöntésig tartó cikkcakkos bénázást ezzel "lezárva".

Ugyanakkor azt hiszem, a kormány és a miniszterelnök még mindig nem értették meg, s ezt Kövér Lászlónak a tüntetők közötti szolidaritás értelmét kétségbe vonó szokásos cinikus nyilatkozata mutatta legjobban, hogy a fiatalok demonstrációjának módja alapvetően változtatta meg a kormány által bejátszható politikai játékteret. Orbán Viktor viselkedése továbbra is egy olyan emberére vall, aki egy visszautasíthatatlan ultimátumra válaszol az ellenfélnek szerinte (!)  megfelelő kapitulációval. Az erő nyelvén természetesen az ultimátumra a kapituláció a helyes válasz, azonban a diákok-hallgatók-oktatók követelésének lényege nem önmagában a keretszámok és további pontok teljesítése volt, hanem a döntéshozatalban való részvételen alapuló folyamat elindítása, amelyben a döntések az érintettek valódi bevonásával születnek. 

A politikai játéktér változásának egyik fontos vonása tehát, az erő, az álszent „nemzeti konzultációk” nyelvét kiegészítve/felváltva megjelent a kétoldalú,  egalitárius döntéshozatalra való tömeges igény. Úgy látszik, egy szűk, részben jelenbeli, részben jövőbeni véleményformáló réteg felébredt, sokan már egy új demokratikus „hídfoglaló  generáció” megszületését ünneplik, azonban  látnunk kell, az ország jelentős, szegénységnek és kilátástalanságnak kiszolgáltatott része még mindig téli dermedt álmát alussza.

Ugyanakkor a diákmozgalommal valóban egy fontos társadalomlélektani pillanathoz érkeztünk el, megszűnt a kétharmados erő „érinthetetlensége”, sőt a képviselőknek még a parlamentben, az országban sem kell jelen lenniük ahhoz, hogy a társadalom bizonyos pontjain megváltozzon a pálya lejtése, immár nem feléjük dőlnek a dolgok, hanem ők csúsznak lefelé az ismeretlenbe.

Valahol 2006 brutális utcai tüntetéseire is csattanós válasz a 2012-es erőszakmentes ellenzékiség, amely látszólag az utcán történt, valójában baráti körökben, osztálytermekben, intézményekben belülről spontán és szolidáris módon indult el. A kormányoldal ifjúságot szidalmazó, az oktatási rendszert és ezzel a nemzeti kultúrát „szigorúan kapitalista” alapon támadó véleményformálói meghökkenve tapasztalhatták, hogy a magyar társadalomban működik a passzív ellenállás állampolgári mozgalma, a Gandhi által „szatjagraha”-nak nevezett stratégia. A hasonlat elgondolkodtató, hiszen Gandhi az eredetileg középosztálybeli elégedetlenséget alakította országos mozgalommá az elnyomó brit rendszer ellen.

A diákok szolidaritási akciói, a keretükben kénytelen kelletlen létrejött EHÖK, HAHA, Rektori Konferencia stb. összefogása arra is rámutattak, hogy igenis léteznek olyan fontos közös ügyek, melyek jobb- és baloldaltól függetlenül tényleg összekötnek embereket. Az országos szolidaritás felhívta a figyelmet, hogy pl. a gazdák földfoglaló akciói, az MMA elleni performanszok vagy Szörényi Levente nyilatkozata mind olyan alapjogokat kérnek számon, amelyek pártállástól függetlenül mindenkit érintenek. Mintha kezdene tudatosulni, hogy a fékek és ellensúlyok jogállami garanciáinak kétharmados lebontása, az AB jogköreinek megnyirbálása, az új Alaptörvény kvázi törvények feletti „biztonsági széfként” való használata nem a nyugatos, „liberális” értelmiségiek nyavalygása, hanem a hétköznapi emberek életét érintő jogvesztések.  

A 2012-es országos diákmozgalom következésképpen nem csak a diákok tanuláshoz, értelmiségi léthez való jogáról szólt, hanem a csak erővel élő, minden autonómiát félresöprő Nemzeti Együttműködés (valójában Elnyomó) Rendszer torz társadalom-felfogásáról. Többek között a diákoknak is rá kell minderre ébredniük, mivel a Nemzeti Elnyomás Rendszerében a majdani jogászoknak kell igazolni/kivédeni az ügyészi törvénytelenséget, a majdani közgazdászoknak kezelni a bankrendszer csődjét, az újságíróknak a cenzúrát magyarázni, a jövőbeni orvosoknak közölni, miért nem kaphatnak betegeik megfelelő inzulinterápiát, a fiatal politikusoknak azért harcolni, hogy mindenki korlátozásmenten rájuk szavazhasson stb..

A britek még úgy sem tudtak győzni, hogy a tengeri uralmat, a tőkét, a hadsereget, a bürokráciát tekintve mindent birtokoltak 1915-ben. A kormány „tündérmeséje” pedig az 5000 milliárdos nemzeti vagyonátrendezés ellenére a régiótól leszakadó visszafejlődést, kötelességszegési eljárások tömkelegét,  tőkekivonást és fokozódó elbocsátási hullámot eredményezett, a szolidaritás közös alapjai létrejöttek - ideje véget vetni a fülkeforradalmi „rólunk nélkülünk” történetének.

A bejegyzés trackback címe:

https://tengelytores.blog.hu/api/trackback/id/tr774970804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mertektarto 2012.12.18. 14:42:03

Igen, van értelme tiltakozni. Van értelme annak, hogy megpróbáljunk beleszólni a minket érintő vagy csak szimplán felháborító ügyekbe. Szerintem nem ez az első eset, hogy a második Orbán-kormány enged a társadalmi nyomásnak. Ilyen volt a kihátrálás Schmitt Pál mögül, vagy a családon belüli erőszakról szóló törvény kérdése. Néhány felháborító jogszabályt pedig az Alkotmánybíróság semmisített meg.

Az indiai párhuzamot viszont nem érzem megalapozottnak. Több szempontból sem. Attól, hogy egy demonstráció nem erőszakos, attól, hogy a résztvevők nem támadnak rá senkire, vagy nem gyújtanak fel autókat, ők még nem erőszakmentesek a szó gandhiánus értelmében. Talán vannak néhányan a diáktüntetések szervezői között, akik ismerik és tisztelik Gandhi vagy éppen Martin Luther King munkásságát. De az események során kevés szó esik az erőszakmentesség értelméről, fontosságáról. A résztvevők többsége egyáltalán nem hallott azokról az eszmékről, amelyek Gandhit és követőit vezették. Gandhi sokkal tovább ment annál, mint hogy szimplán kerülte a fizikai erőszak alkalmazását. Miközben kiállt az igazságért, a legmesszebbmenőkig tiszteletben tartotta az ellenfeleit. Ezzel a szemlélettel nehezen férne össze az a sok gúny, sértés vagy pláne gyűlölet, ami a mostani, magyarországi tüntetők részéről éri Hoffman Rózsát és Orbán Viktort. Mélyen meggyökeresedett szokás, hogy mi ilyen gyűlölködve - vagy legalább gúnyolódva - szoktunk tüntetni. Nem hiszem, hogy ez egyhamar megváltozik. De amíg megmarad, addig kevés közünk lesz Gandhihoz.

A másik nagy különbséget az ,,elnyomó'' hatalom természetében látom. Nagy-Britannia, akárhogy is vesszük, egy idegen, katonai hatalom volt Indiában. És egyes képviselői időnként kegyetlen, véres módon szereztek érvényt ennek a hatalomnak (filmrészlet (csak erős idegzetűeknek): www.youtube.com/watch?v=0hgRLqBZuMQ és a történelmi tények: en.wikipedia.org/wiki/Jallianwala_Bagh_massacre). A mostani magyar kormány autoriter stílusát, a demokratikus intézményrendszer megnyirbálását, a média központosítását, az új jogszabályok társadalmi és parlamenti vitájának kiiktatását és a sok más intézkedést talán lehet valamilyen értelemben elnyomásnak nevezni, de mindez nem vethető össze egy olyan helyzettel, ahol az elnyomás fegyvertelen tömegek legyilkolását is jelentheti.

metakrit 2012.12.18. 16:34:00

@mertektarto:

Igen volt eddig is voltak változtatások társadalmi nyomás hatására, de nagy (al) rendszerátalakító kérdésekben még sosem engedett a kormány. Én ezt az ellenállást szimbolikusan sokkal fontosabbnak látom, amely a kétharmados erőnek képez társadalmi ellensúlyt - ráadásul partneri szerepben, ahol a döntések végső formája és időzítése nem kizárólag a kormány-oldalon múlik.

Igazad van, a brit-indiai helyzet és a mai magyarországi nem feleltethető meg egymásnak. Én sem gondolom egyformának, ám fontos analógia, egyszerre elemzési eszköz és politikai ideológia. A most tüntetők nem hivatkoznak Gandhira, de a tüntetéseknek kimondatlanul is van egy erőszakmentes jellege, amely apró mozzanatokban megfigyelhető - sajnos a hazai történelemben nincs igazán jó viszonyítási pont az erőszakmentes megmozdulásokra, országos mozgalmakra, de ettől függetlenül én fontosnak tartom külföldi - és amúgy történelmileg is ritka - politikai eszközök felidézését, amelyekhez közel áll a mai politikai önszerveződés. Szerintem onnan kell példákat venni, ahol vannak, voltak, ezek világtörténelmileg is fontos viszonyítási pontok, ahogyan a francia forradalom óta minden forradalom-narratíva 1789-hez vagy 1848-hoz nyúl vissza, meríti eszközkészletét.

Az elnyomás módjai különbözőek, nem szükséges feltétlenül nyílt erőszak az alávetettség és kiszolgáltatottság légkörének megteremtéséhez - most olyan kádári reflexek aktiválódtak riasztóan, pl. állami munkahelyeken a politikai irányultságot ismét titkolják az emberek, amelynél szükséges visszautalni, a jelen helyzetet ismételten elnyomási keretben értelmezni.

Miközben szerintem nincs vita köztünk a történelmi helyzetek különbözősége tekintetében, én azt problémásnak látom, hogy alapvetően elutasítsuk pl. a Gandhi ideológia mentén való politikai összevetést, a jelen helyzetre vonatkoztathatóságát, hiszen ezzel mi magunk elutasítjuk a korábbi történelmi tapasztalat fontosságát jelen életünkben.

mertektarto 2012.12.18. 17:26:52

@metakrit:

Ilyen horderejű kérdésekben eddig még soha nem engedett a kormány: ebben igazad van, meggyőztél.

Indiai analógia: szerintem elég sok európai vagy akár magyar példa van arra, hogy a békés utcai demonstrációkkal, sztrájkokkal, tárgyalásokkal, flashmobokkal stb. befolyásolni lehet a döntéshozókat. Mi az, ami miatt a mostani mozgolódást erőszakmentesebbnek látod, mint a vér nélküli rendszerváltást, a taxisblokádot, a különféle vasutassztrájkokat vagy bármilyen más tiltakozást az elmúlt években? Mik azok az ,,apró mozzanatok'', amikre utalsz? Kiket értesz bele ebbe az újfajta, erőszakmentes ellenállásba? Csak a mostani diákmozgalmakat? Vagy a Millától az LMP-n keresztül a DK-ig minden ellenzékit? Azért is érdekel, mert most nem nagyon követem az eseményeket, de kimondottan örülnék, ha egy Gandhiéhoz hasonló mozgalom bontakozna ki Magyarországon. Csak sajnos kevés esélyt látok rá.

metakrit 2012.12.18. 17:44:10

@mertektarto:

Ez egy nagyon jó kérdés, annyira jó, nem is biztos, hogy tudok rá válaszolni - szubjektív benyomásaimon alapszik. Talán a következők miatt:
1. széleskörű társadalmi összefogásról van szó,
2. az érdekeltek szolidaritás alapon, közös cél érdekében, mégsem csak 1 réteg érdekét képviselve lépnek fel - többször hangsúlyozták a több ágazatot, a "szegényebb osztályok" mobilitását,
3. közös erőszakmentes stratégiát dolgoznak ki, amely a leghétköznapibb elemekből építkezik,
4. a gimnazisták stratégiája kifejezetten passzív ellenállás, a "csend" stratégiája.
5. a kormányzat demokratikus túlhatalma és szinte kikezdhetetlen pártokrácia kiépítése - Kádár-felhangokkal, Kádár-kép helyett NER a hivatalokban, marxizmus helyett etika-vallási órával az iskolákban, önkormányzatok helyett állami helyi hivatalokkal, nyílt cenzúra, nemzeti vagyon és piacok állami újraosztása (ld. só-monopólium) stb.. Ezzel az ellenállást vagy elutasítást nagyon visszaszorítják a privátszférába

Ez ettől még nem egy Gandhi-szerű mozgalom, csak az összevetés lehetőségét teremti meg (látod, hogyan puhul az álláspontom:).

metakrit 2012.12.18. 17:51:52

@metakrit:

A 10 napja kezdődött keretszám ellenes diák-hallgató-rektorok-pedagógusok koalícióra gondoltam.

metakrit 2012.12.18. 17:55:43

És még egy fontos hasonlóság: Indiában a közös ellenfél időleges a hinduk és muzulmánok összefogását hozta, ahogyan az egyébként rivális HAHA és eddig konform EHÖK összefogott, a Rektori Konferenciát nem is említve - a legnagyobb érdekérvényesítő képességű fórum tett eddig a legkevesebbet...
süti beállítások módosítása