Balog Zoltán miniszter 3 napos felsőoktatási reformja valójában egy „zseniális” trükk kigondolására volt elegendő. A feladvány ugye az volt, hogyan teremtsünk 40 majd 55 ezer államilag finanszírozott felsőoktatási helyet ugyanabból a megszavazott költségvetési keretből. Röviden a válasz: sehogy. Hosszabban: ne legyenek "keretszámok", ne legyenek ponthatárok, mindenki felvételizhessen, ám a legnépszerűbb társadalomtudományi szakokat, amelyre 2011-ben körülbelül 30.000 diák jelentkezett, nos, azokat ne támogassa az állam. A természettudományi helyeket évek óta nem tudják feltölteni, így azokkal nem is kell számolni – bölcsészekből pedig szerencsére vagy sajnálatosan nem lesznek atomtudósok egy éjszaka alatt.    Az 55 ezer helyből maradt maximum 20-25 ezer, hiszen a finanszírozott szakok oktatásilag (oktatók, gyakorlatok stb. száma) képtelenek 30 ezer diákot felszívni, annál rosszabb a keretszámoknak, mondhatnánk!

                                                 Forrás: MTI, Kovács Attila

Voilá, a fehér nyúl elő is került a kalapból, trükk volt gyerekek, a nagy mágus egyszer már megmondta: „ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok”. 

Megcsinálta, ezután vastaps az utcákon!

The Empire strikes back...a kormány visszavágó attitűdjére jellemző, míg korábban a hallgatók  többsége legalább részfinanszírozásban részesült, mostantól nemes egyszerűséggel 30.000 hallgató teljes tandíjat kap a nyakába, 0, azaz nulla adóforint támogatásban részesül, ha a rezsim szája ízétől eltérő deviáns szakmát választ . "Nem kellett a diákhitel 2, akkor fizessetek mindent saját zsebből..." 

A hoffmani oktatásirányítás első igazi sikerét ünnepli a napokban. Nem a második próbálkozásra elfogadott közoktatási törvény koncepciójára gondolok, hanem arra, hogy a NEFMI bejelentése szerint  jelentősen csökkent a több, mint 50 órát igazolatlanul hiányzó diákok száma, méghozzá a tavaly bevezetett rendszernek köszönhetően. Ennek lényege, hogy a több, mint 50 órát igazolatlanul mulasztó diákok családjaitól megvonhatják az iskoláztatási támogatást (korábbi családi pótlékot).  Az előző tanévben  31000 diák érte el a 10 igazolatlant,  13289 gyerek lépte át az 50-et, és 7427 diák esetében függesztették fel a támogatás folyósítását. 2009-ben 44361 bejelentés érkezett tankötelezettség megszegésével kapcsolatban a helyi hivatalokhoz.

A korábbi szabályozás szerint 10 igazolatlan óra után indult szabálysértési eljárás, azaz a 44361 bejelentés párja a 31000. Az adat persze nem a tényleges hiányzásokról, hanem az igazolatlan hiányzások számáról szól, ahogy arról sincs adatunk, hogy 50 órát vagy annál többet hány diák mulasztott igazolatlanul az előző tanévben. Természetesen a csökkenés mindenképpen jelentős, ugyanakkor érdemes figyelembe vennünk, hogy ebben a tanévben a kormányzati kommunikáció és a média is nagyobb hangsúlyt fektetett a kérdésre, így feltehetően a szülők jobban odafigyeltek a hiányzások igazolására is.

Az igazán égető kérdés azonban az, hogy az intézkedéssel sikerült-e csökkenteni azok számát, akik kimaradnak az iskolából. Ezt pedig egyáltalán nem tudjuk, hiszen az igazolatlanul hiányzó gyerekek számából nem lehet egyértelműen következtetni erre. Ahhoz, hogy tudjuk, ez az arány csökkent-e, más mérőszámokat kell majd figyelembe vennünk. Ilyen lehet például a korai iskolaelhagyók aránya (2002-2006 között 12,4%), de ezek még nem állnak rendelkezésre.

A hofmanni intézkedés filozófiája az, hogy a kimaradás elsősorban a gyerek, illetve a szülő hibája. Természetesen a családnak rettenetesen fontos szerepe van a gyermek iskoláztatásában, ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a nehezen kezelhető, sokszor hátrányos helyzetű diákok lemorzsolódása az iskolarendszernek is köszönhető, hiszen az eredeti hátrány az évek során behozhatatlan lemaradássá változik. Attól, hogy a gyerek az iskolában ül, nem fogja jobban érteni, mi történik körülötte. Ehhez a képzésnek kell változnia.

A problémás diákok eltávolításának egyik bevált módja a magántanulóvá minősítés. A magántanulók jelentős része hátrányos helyzetű, és természetesen ilyenkor a családban sem a szükséges kulturális tőke, sem az anyagi erőforrás nincs meg arra, hogy az iskolai képzést pótolni tudják. Tehát a magántanulók egy része tulajdonképpen iskolaelhagyóvá válik, méghozzá legálisan, azaz anélkül, hogy ez az igazolatlan hiányzásokról szóló adatokban megjelenne. Ha az iskola működésével nem történik semmi, akkor a szigor hatására a hiányzások csökkenése mellett a magántanulóvá válás megszaporodása várható, hiszen ez az egyetlen út marad a nemkívánatos nebulók eltávolítására, és az iskoláztatási támogatás megvonásának elkerülésére egyaránt. Egyelőre statisztikát arról, hogy a magántanulói létszám növekedett-e az előző tanévhez képest, nem találtam, de néhány lokális beszámolót a növekedésről igen. A Vasárnapi Hírek már 2010 októberében arról számol be, hogy „kiskapuként”  a magántanulói jogviszonnyal élnek érintett családok. Kaposvár környékén pedig az előző évhez képest megduplázódott a magántanulók száma.

2008-ban összesen 7400 magántanuló volt az országban, tehát a 13289 „iskolakerülő” száma akár több ezer diákkal is magasabb lehet a valóságban. Ez pedig a csökkenő gyerekszám mellett egyáltalán nem biztos, hogy valódi csökkenést jelent.