Balog Zoltán miniszter 3 napos felsőoktatási reformja valójában egy „zseniális” trükk kigondolására volt elegendő. A feladvány ugye az volt, hogyan teremtsünk 40 majd 55 ezer államilag finanszírozott felsőoktatási helyet ugyanabból a megszavazott költségvetési keretből. Röviden a válasz: sehogy. Hosszabban: ne legyenek "keretszámok", ne legyenek ponthatárok, mindenki felvételizhessen, ám a legnépszerűbb társadalomtudományi szakokat, amelyre 2011-ben körülbelül 30.000 diák jelentkezett, nos, azokat ne támogassa az állam. A természettudományi helyeket évek óta nem tudják feltölteni, így azokkal nem is kell számolni – bölcsészekből pedig szerencsére vagy sajnálatosan nem lesznek atomtudósok egy éjszaka alatt.    Az 55 ezer helyből maradt maximum 20-25 ezer, hiszen a finanszírozott szakok oktatásilag (oktatók, gyakorlatok stb. száma) képtelenek 30 ezer diákot felszívni, annál rosszabb a keretszámoknak, mondhatnánk!

orban_kez2.jpg                                                 Forrás: MTI, Kovács Attila

Voilá, a fehér nyúl elő is került a kalapból, trükk volt gyerekek, a nagy mágus egyszer már megmondta: „ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok”. 

Megcsinálta, ezután vastaps az utcákon!

The Empire strikes back...a kormány visszavágó attitűdjére jellemző, míg korábban a hallgatók  többsége legalább részfinanszírozásban részesült, mostantól nemes egyszerűséggel 30.000 hallgató teljes tandíjat kap a nyakába, 0, azaz nulla adóforint támogatásban részesül, ha a rezsim szája ízétől eltérő deviáns szakmát választ . "Nem kellett a diákhitel 2, akkor fizessetek mindent saját zsebből..." 

A bejegyzés trackback címe:

https://tengelytores.blog.hu/api/trackback/id/tr534975204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kabar 2012.12.21. 12:21:07

Könnyen ki lehet számolni, hogy így még "jobban jár a kormány", hiszen 46000 hallgató kapott volna részösztöndíjat és 10400 teljeset. Azaz akkor kerülne ugyanannyiba a rendszer, ha a 10400.on felül még 23000 hallgató részesülne a tejes támogatásba,n. A keretszámok ilyen elosztásával azonban lehet, hogy még ennél is kevesebb lesz. És persze ez azt is jelenti, hogy míg mérnökökre szüksége van az országnak, könyvelőkre és kommunikációs szakemberekre nincs,menjenek isten hírével..

metakrit 2012.12.21. 12:47:02

Igen, valamit engedtek, de így is csak kb. 9-10 ezer hellyel finanszíroznak többet. Amellett, hogy agyrém, szánalmas látni ahogyan évek óta a jogra, közgázra stb. készülő diákok pszichológiára mennek - ennek mi értelme? Bár lehet, a kormánynak szüksége lesz pár jó elme-szakértőre.
süti beállítások módosítása