Sok hívő keresztény van itt. Ők főállású keresztények éppen, azaz bibliai tanulmányokat folytatnak. És amerikaiak mindannyian, ebből az is következik, hogy protestánsok. ami némileg érthetőbbé teszi számomra, hogy miért vannak itt.

Kérdezgetem őket, miért jöttek ide tanulni. Volt, aki azt válaszolta, az ótestamentum nélkül nem lehet hinni az újtestamentumban sem, és ezt pedig itt lehet a legjobban megérteni. Nem kérdeztem, hogy ha az ótestamentum nélkül nem lehet, akkor a Talmud nélkül lehet-e.

Volt aki nem válaszolt.

Kérdezek még, ha nem vágnak orrba.  

Félreértés ne essék, nem akarom eltagadni senki jogát arra, hogy itt legyen, sőt. Egy zsidó nemzetállam koncepciója, szerintem eleve elhibázott, egy modern, befogadó, sokféle kulturális identitást elbíró demokratikus jogállam lenne igazán működőképes és vonzó arabok, beduinok, muszlimok és keresztények, zsidók számára egyaránt.   

Laikusként és csupán az emberben hívőként  - ha azt akarom elmondani, nem hiszek istenben, nem vagyok vallásos, folyamatosan valami ellenében határozom meg magam, eleve oppozícióba taszítva, pedig nincs itt ellentét, inkább másság van - erősen kételkedem abban, hogy a keresztény és zsidó vallás közötti kapcsolat különösebben erős volna manapság.

Főképp itt, Izraelben, ahol az érintkezés a zsidóság szemszögéből legalábbis nem egy alá-fölé rendelt hierarchikus viszonyban történik. Azaz az izraeli zsidóknak nem a kereszténységre kell reflektálniuk, hanem egymásra és az iszlámra. 

A hazaérkezés némileg összekuszálta a blogírás rendjét. Budapesten rácsodálkozom magamra és arra, mi tűnik fel. Változás nincs sok, csak annyi, hogy néhány helyen lekódolták a netet (csak el kell kérni a kódot). Feltűnt, hogy a gyrosomat mindig puszta kézzel fogják meg (mármint a pitát, amibe a tölteléket pakolják) és ez eleinte még zavart is, folyton kések és várok másokra, és persze egy bácsi már elmesélte a villamoson, hogy mit is akarnak a zsidók (most azt hogy valami 48-as, 56-os, trianonos dologra ne emlékezzen a Magyar). Na meg 10 nap alatt ittam annyit, amennyit az elmúlt 4 hónapban összesen.

A holocaust postnak kellett volna érkeznie, el is kezdtem írni, valójában nem is a Holocaustról szól, és most úgy látom, később jobb helye lesz.   

süti beállítások módosítása