Eredetileg nem kívántam újra foglalkozni az Alkotmányozással, hiszen szinte mindent leírtak már a folyamatról. Mégis, van talán egy-két gondolat, amiről még nem esett szó és annak fényében, hogy Húsvét hétfőn írja alá Schmitt Pál az új alaptörvényt, mégiscsak lehet jelentősége.

Orbán Viktor az újjászületéshez, bűnbocsánathoz, és így a húsvét ünnepéhez próbálja kötni az alkotmány születését, azt sugallva, hogy Magyarország számára is az újjászületés ígéretét hordozza az új alaptörvény. A „sorsszerűség és rendeltetésszerűség” érzésének hangoztatásával (ld. a Húsvéti üzenetet) azonban továbbmegy egy egyszerű hasonlatnál: transzcendensbe hajló legitimációs kísérletről van szó. Egy politikai aktus ilyen típusú megalapozása roppant veszélyeket hordoz. Azok számára is, akik ma még egyetértenek vele, hiszen az alkotmány transzcendens gyökere olyan külső legitimitással látja majd el a kétharmados törvényeket is, amely nem tűri a vitát és az eltérő értelmezéseket, még akkor sem, ha azok majd keresztény alapokon nyugszanak.  

Persze azt reméljük, hogy ez a fajta legitimációs elv nem vihető végig teljesen a 21. századi Magyarországon és inkább retorikai fogásról van szó.  Mégis, talán hozzájárulva ennek a legitimációs kísérletnek - vagy kirekesztő retorikai fordulatnak - a kezdetektől való gyengítéséhez, két gondolat erejéig azt próbálom bemutatni, hogy a Húsvét párhuzam és a keresztényi gondolat egyáltalán nem állja meg a helyét az alkotmányozás esetén.

1. A Húsvét

A keresztény alapdokumentum szerint a kereszthalál és az általa elnyert bűnbocsánat tulajdonképpen azt jelenti, hogy mindazok a jogokat és lehetőségek, amelyek korábban a zsidóság számára voltak adottak az üdvözülés, túlvilági jutalmak és az emberiség számára kiszabott terv végrehajtásában, kiterjesztetnek mindenkire. Alapvetően tehát a bűnbocsánat keresztényi gondolata kiterjesztő, befogadó szellemű és egyenlősítő, szemben az új alaptörvénnyel, amely hierarchiát hoz létre az országban élő magyarok és nem magyarok között (egyáltalán, az alaptörvény szintjére emeli ezt a megkülönböztetést), másrészt kirekesztő, hiszen kirekeszt a kulturális nemzetből, és bizonyos jogokat csupán a népesség egy része számára biztosít. Ráadásul úgy, hogy mindez a korábbi alaptörvényhez képest visszalépést jelent. Így, ha hívő keresztény lennék, kézzel lábbal tiltakoznék a párhuzam és a Húsvét az alkotmányozás transzcendens legitimációjaként való felhasználása  ellen.

2. A kereszténység és az emberi jogok

Az új alkotmánnyal szemben az az egyik legerősebb kifogás, hogy gyengíti az emberi jogi normákat. Elég a szexuális diszkrimináció hiányára, az ombudsmani rendszer gyengítésére vagy arra gondolni, hogy több helyen a „ mindenkinek joga van" formula helyett a „Magyarország törekszik” kifejezést használja. Ahogy a TASZ fogalmaz „Mi a baj az új alkotmánnyal?” című kiáltványában:

„Az emberi jogok védelmi szintje lényegesen csökken...Számos szociális jog csupán államcélként szerepel az új alkotmányban.”

Az emberi jogok elődeit természetjogoknak nevezzük. Azért, mert „természetadta jogok” amelyeknek az a tulajdonságuk, hogy mindenkit megilletnek, születésüktől kezdve és elidegeníthetetlenek. Ráadásul mindenkire egyenlően érvényesek. Az élethez például mindenkinek, társadalmi státusztól függetlenül ugyanolyan joga van.

Bár az emberi jogok gondolatát  a modern társadalmakhoz kötjük – és Kant óta a társadalomból eredeztetjük, nem pedig Istentől vagy a természettől  - őse egyáltalán nem a modern kor szülötte.

Az első természetjogoknak a Tízparancsolat bizonyos tételeit tarthatjuk. Ugyan ezek parancsolat formájában jelennek meg, de tulajdonképpen jogokat jelentenek: A Ne ölj parancsa azt is jelenti egyben, hogy másoknak joguk van az élethez, amelyet senki nem vehet el tőlük. 

A Tízparancsolat kezdetben egy törzsszövetségre, a zsidóságra vonatkozott. A zsidóság ugyanakkor megkülönböztet hetet (Noé 7 parancsolata) amely nem csupán a zsidókra, hanem mindenki másra is vonatkozik, Jézus pedig a keresztény tanítás szerint az összes parancs érvényét kiterjesztette mindenkire. Azaz Jézust akár az egyik első emberi jogi aktivistának is tekinthetjük. Természetesen a bibliai természetjogok rengeteg átalakuláson mentek át, de tagadhatatlan, hogy a mai emberi jogi gondolkodás részben ezekben gyökerezik. Ebből következően úgy látom, ezek kiteljesítése „keresztényi kötelességként” is felfogható, míg csorbításuk mellett nehéz keresztényként kiállni, még akkor is, ha néhány esetben úgy tűnik, ez egyeztethető össze a vallás alapvető értékeivel. Persze, nem vagyok teológus, még csak különösebben hozzáértő sem, de az talán megérthető belőle, miért értem nehezen azokat, a magukat hívő kereszténynek tartó polgártársainkat, és keresztény szervezeteket, akik teljes mellszélességgel az új alkotmány mellett állnak.