Mindazok számára, akik az „Orbán-rezsim” eltávolításában reménykednek a 2014-es választás „rendszerváltoztatást” jelent. A 2014-es választás már nem egy epizód a demokratikus választások sorában, nem a duális erőtérről, a nagy pártokról, az elmúlt 20 évről szól, hanem a NER-ről és a következő 20 évről. Az E14 által felvázolt ellenzéki együttműködés ebben az értelmezésben tényleg nem személyeket, pártokat jelenít meg, hanem az egyetlen – bármely demokratikus politikai szereplő által képviselhető – reális választási stratégiát a jogállam és a regisztrációmentes szabad választás, netán az „alapszabályosság” helyetti régi „alkotmányosság” visszaállítása érdekében.

Ebben az erdőben tévedt el az LMP és Schiffer András, minden jószándékuk ellenére. A választás tétje már vagy még nem a „jó kormányzás” és az azt képviselő pártok, identitások, hanem a demokratikus politizálást, bármifajta demokratikus versengést hosszútávon lehetővé tévő jogállami berendezkedés kialakítása és stabilizálása. Az LMP vitustánca a szavazóbázisok vándorlásának és az erkölcsi „bro code” vonatkozások számolgatása nélkül is egy elvi és egy gyakorlati következményre mutatott rá.

1.) Elviekben nagyon tisztességes az „elmúlt 20 év” politikájának, politikusainak az elutasítása, azonban a gyakorlati „nem működünk együtt más parlamenti pártokkal” megvalósítása zsákutcába vezet. Az új választási rendszerben nem lehet egyszerre elitváltó kormányzóképességre törekedni és izolációs politizálást folytatni. Ennek feltétele ugyanis a korábbihoz hasonló többfordulós, regisztrációmentes választás lenne többségében fideszes többségű választókerületi határok nélkül, azaz egy meghatározott jogállami berendezkedés. Ebből kiindulva az „elmúlt 20 évezés” az „elmúlt 8 évezéshez” hasonlóan színtiszta populizmus. Arról nem is beszélve, egyértelműen el kellene dönteni, hogy az elmúlt 20 évből kiket szeretnénk leváltani, mert a NER fülkeforradalma után vagy az MSZP vagy a Fidesz közül lehet választani. A rendszerváltozás mesterséges, felülről irányított „rebootolása” véleményem szerint ugyanolyan zsákutcás gondolkodás, mint a Jobbik hasonló nézetei vagy EU-ellenessége, és irrealitásában hozzájárul az Orbánhoz hasonló világmegváltó, instant mennybemenetelt ígérő karizmatikus személyek és nézetek virulásához.  

2.) Akárki találta ki a kampánycsapatban, helyes volt Bajnainak az időben elkezdett ellenzéki programalkotásra való pragmatikus felhívása. No nem feltétlenül az, hogy a Milla vagy Bajnai kell ennek a motorja, főszereplője stb. legyen, ám az általuk beindított folyamatok világossá tették, erre tényleg időt kell szánni. Legyen bármi a sorsa az E14-nek vagy más ellenzéki „pólusnak”, a szereplők vehemens reagálásai, tiltakozásai mind azt mutatják, hogy a demokratikus ellenzék oldalán tényleg hiányzik a több évre előretekintő konszenzus az értékekben és normákban. Az LMP, a 4K! reagálása ugyanis szimptomatikusan fejezi ki a magyar politikai elit konszenzusképtelenségét, a párbeszéden alapuló „más politizálásra” való képtelenséget. Amikor például jelen helyzetben a hasonló oldalon álló, részben azonos érdekekkel rendelkező aktorok nem hajlandóak egy asztalhoz ülni egy demokratikus jogállami minimum program kidolgozása érdekében. Mintha 1956-ban elmaradt volna a forradalom Nagy Imre kommunista „padláslesöprő” múltja miatt, avagy 1989-ben az Ellenzéki Kerekasztal nem ült volna össze, amíg az MSZMP nem számol le nyilvánosan az „elmúlt 40 évvel” még a hatalom átadása előtt. Persze fontosak az elvek, de a nemzeti-köztársasági minimumot még igazi diktatúrák árnyékában is össze lehetett hozni, hát még most!

Az is lehet, hogy „nekünk Mohács kell”, rossz helyett még rosszabb alapon. 2018-ig biztosan több idő lesz az egyeztetésekre, s addig a Fidesz ismételt győzelmével a jogállammal együtt a gazdaság is végleg a földbe áll, így segítve több millió választó szemfelnyitását. 

Eredetileg nem kívántam újra foglalkozni az Alkotmányozással, hiszen szinte mindent leírtak már a folyamatról. Mégis, van talán egy-két gondolat, amiről még nem esett szó és annak fényében, hogy Húsvét hétfőn írja alá Schmitt Pál az új alaptörvényt, mégiscsak lehet jelentősége.

Orbán Viktor az újjászületéshez, bűnbocsánathoz, és így a húsvét ünnepéhez próbálja kötni az alkotmány születését, azt sugallva, hogy Magyarország számára is az újjászületés ígéretét hordozza az új alaptörvény. A „sorsszerűség és rendeltetésszerűség” érzésének hangoztatásával (ld. a Húsvéti üzenetet) azonban továbbmegy egy egyszerű hasonlatnál: transzcendensbe hajló legitimációs kísérletről van szó. Egy politikai aktus ilyen típusú megalapozása roppant veszélyeket hordoz. Azok számára is, akik ma még egyetértenek vele, hiszen az alkotmány transzcendens gyökere olyan külső legitimitással látja majd el a kétharmados törvényeket is, amely nem tűri a vitát és az eltérő értelmezéseket, még akkor sem, ha azok majd keresztény alapokon nyugszanak.  

Persze azt reméljük, hogy ez a fajta legitimációs elv nem vihető végig teljesen a 21. századi Magyarországon és inkább retorikai fogásról van szó.  Mégis, talán hozzájárulva ennek a legitimációs kísérletnek - vagy kirekesztő retorikai fordulatnak - a kezdetektől való gyengítéséhez, két gondolat erejéig azt próbálom bemutatni, hogy a Húsvét párhuzam és a keresztényi gondolat egyáltalán nem állja meg a helyét az alkotmányozás esetén.

1. A Húsvét

A keresztény alapdokumentum szerint a kereszthalál és az általa elnyert bűnbocsánat tulajdonképpen azt jelenti, hogy mindazok a jogokat és lehetőségek, amelyek korábban a zsidóság számára voltak adottak az üdvözülés, túlvilági jutalmak és az emberiség számára kiszabott terv végrehajtásában, kiterjesztetnek mindenkire. Alapvetően tehát a bűnbocsánat keresztényi gondolata kiterjesztő, befogadó szellemű és egyenlősítő, szemben az új alaptörvénnyel, amely hierarchiát hoz létre az országban élő magyarok és nem magyarok között (egyáltalán, az alaptörvény szintjére emeli ezt a megkülönböztetést), másrészt kirekesztő, hiszen kirekeszt a kulturális nemzetből, és bizonyos jogokat csupán a népesség egy része számára biztosít. Ráadásul úgy, hogy mindez a korábbi alaptörvényhez képest visszalépést jelent. Így, ha hívő keresztény lennék, kézzel lábbal tiltakoznék a párhuzam és a Húsvét az alkotmányozás transzcendens legitimációjaként való felhasználása  ellen.

2. A kereszténység és az emberi jogok

Az új alkotmánnyal szemben az az egyik legerősebb kifogás, hogy gyengíti az emberi jogi normákat. Elég a szexuális diszkrimináció hiányára, az ombudsmani rendszer gyengítésére vagy arra gondolni, hogy több helyen a „ mindenkinek joga van" formula helyett a „Magyarország törekszik” kifejezést használja. Ahogy a TASZ fogalmaz „Mi a baj az új alkotmánnyal?” című kiáltványában:

„Az emberi jogok védelmi szintje lényegesen csökken...Számos szociális jog csupán államcélként szerepel az új alkotmányban.”

Az emberi jogok elődeit természetjogoknak nevezzük. Azért, mert „természetadta jogok” amelyeknek az a tulajdonságuk, hogy mindenkit megilletnek, születésüktől kezdve és elidegeníthetetlenek. Ráadásul mindenkire egyenlően érvényesek. Az élethez például mindenkinek, társadalmi státusztól függetlenül ugyanolyan joga van.

Bár az emberi jogok gondolatát  a modern társadalmakhoz kötjük – és Kant óta a társadalomból eredeztetjük, nem pedig Istentől vagy a természettől  - őse egyáltalán nem a modern kor szülötte.

Az első természetjogoknak a Tízparancsolat bizonyos tételeit tarthatjuk. Ugyan ezek parancsolat formájában jelennek meg, de tulajdonképpen jogokat jelentenek: A Ne ölj parancsa azt is jelenti egyben, hogy másoknak joguk van az élethez, amelyet senki nem vehet el tőlük. 

A Tízparancsolat kezdetben egy törzsszövetségre, a zsidóságra vonatkozott. A zsidóság ugyanakkor megkülönböztet hetet (Noé 7 parancsolata) amely nem csupán a zsidókra, hanem mindenki másra is vonatkozik, Jézus pedig a keresztény tanítás szerint az összes parancs érvényét kiterjesztette mindenkire. Azaz Jézust akár az egyik első emberi jogi aktivistának is tekinthetjük. Természetesen a bibliai természetjogok rengeteg átalakuláson mentek át, de tagadhatatlan, hogy a mai emberi jogi gondolkodás részben ezekben gyökerezik. Ebből következően úgy látom, ezek kiteljesítése „keresztényi kötelességként” is felfogható, míg csorbításuk mellett nehéz keresztényként kiállni, még akkor is, ha néhány esetben úgy tűnik, ez egyeztethető össze a vallás alapvető értékeivel. Persze, nem vagyok teológus, még csak különösebben hozzáértő sem, de az talán megérthető belőle, miért értem nehezen azokat, a magukat hívő kereszténynek tartó polgártársainkat, és keresztény szervezeteket, akik teljes mellszélességgel az új alkotmány mellett állnak. 

A Népszabin olvastam Gyurcsány „Vagy Orbán vagy a demokratikus Magyarország” című blogbejegyzését.

A volt kormányfő ebben leírja, hogy Ő 2002 óta látta a FIDESZ jelentette veszélyt. Látta, hogyan építette ki hátországát, ásta alá a demokrácia működését, „miként destabilizálják a demokratikus kormányt”. Saját politikai cselekedeteit most úgy interpretálja, mint a FIDESZ (ősgonosz) elleni harc lépéseit. A Harmadik Köztársaság élet-halál harcának tekintette ezt a küzdelmet és e szerint küzdött. Nagyvonalúan elismeri, hogy  sok, „talán túl sok” engedményt tett ebben a harcban. 2006-tól szerinte az változott, hogy Viktorék frontális támadást indítottak a kormány ellen, amihez az Őszödi Beszéd csak apropó volt. Míg kezdetben értettük, mi baloldaliak, hogy a beszéd csupán retorikai túlzás volt, később a tömeg és a folyamatos FIDESZ offenzíva miatt utóbbinak kezdtünk hinni. Mármint, hogy valóban hazudtak. És hogy azt hittük – de legalábbis az SZDSZ - ha megszabadulunk Gyurcsánytól akkor helyreáll a rend, ki lehet egyezni az ellenséggel.

Fletó szerint a jóhiszeműek tévedtek, erre itt a bizonyíték. Az új Alaptörvény az első egyértelmű jele annak, hogy neki volt igaza, kezdettől fogva. A FIDESZ a demokráciára tör, mára pedig nem maradt választásunk, vagy Mi, vagy Orbán a tét a demokrácia.

Abban, hogy a tét a demokrácia, igaza lehet. Bár, teszem hozzá, a demokratikus működés egy olyan skála, amelyen a van-nincs között elég sokat lehet mozogni, és az MSZP kormány bizonyos kérdésekben egyáltalán nem jeleskedett. Egy magát messiásnak hívő miniszterelnök pedig eleve nem lehet demokrata, hiszen az egyetlen igazságban hisz, aminek mindent alárendel. És itt van az igazi baj.

Fletó blogbejegyzése azt bizonyítja, még mindig nem érti, mit rontott el. Hogy nem arról van szó, retorikai fogás volt-e a "hazudtunk éjjel nappal" és az "elkúrtuk", hanem arról, hogy a beszéd kiváltotta hatást nem szabadott volna figyelmen kívül hagynia. Hogy a JOBBIK-nak akkor ő ágyazott meg. Igen, a FIDESZ is könyékig benne van, de Gyurcsány nélkül nem tartanánk ott, hogy 16%-os szélsőjobboldali pártunk van, hogy szabadon masíroznak az utcákon paramilitáris szervezetek. Egyetértek Tölgyessy Péterrel is, hogy az Alkotmányozás igénye is a 2006-ban indult folyamatok terméke. 

Nem érti, hogy történelmi lehetőséget játszott el. Nem azért, mert duplázott az MSZP, hanem mert az emberek 2006-ban hittek neki és bíztak benne. A választásokat talán még úgy is megnyerték volna, ha megszorításokat ígérnek, de ha mégsem, akkor is egy erős ellenzék nézett volna szembe a FIDESZ-szel aminek ma biztosan nincs kétharmada. Sőt, ma egy erős legitimitású baloldali kormány lehetne, ami komoly reformoknak vághatna neki, nagy támogatottsággal. Mindezt a saját messianisztikus meggyőződéséért feláldozta. Ha akkor lemond, meg lehetett volna csinálni a reformokat, és még ha az MSZP 2010-ben veszít is, nem bukik ekkorát.  

Gyurcsány megint harcba hív. Megint válságkommunikációt folytat. Élet-halál harc van. Nem érti, hogy a magyar demokráciát elsősorban a folyamatos  élet-halál harc tette tönkre. A kompromisszumai, és az elmúlt 20 év politikusainak és értelmiségének kompromisszumai a Nagyobb Rossz megakadályozásának jegyében visszatekintve nem bocsánatos bűnöknek tetszenek, – persze tudom, hogy ez utólagos konstrukció – hanem saját elveik és ezzel a demokrácia lassú, de folyamatos aprópénzre váltásának. Szavazatokra. Parlamenti helyekre. Közigazgatási pozíciókra. Vagy egyszerűen csak önigazolásra.

Ahogy Heller Ágnes is megjegyezte egy interjúban, komoly hiba volt, hogy  „a liberális értelmiség is nagyon gyakran fontosabbnak tartotta a pillanatnyi politikai érdeket, mint az elveket és a demokratikus intézmények követelményeit.”

Gyurcsány blogbejegyzésének utolsó mondatai ezek:

„Leegyszerűsödött a helyzet. Nem kell taktikázni. A múlt sebei nem érdekesek. Magunk maradtunk, demokraták. Akarjuk vagy nem, együtt kell működnünk. Nem kell hosszú elemzéseket írni Orbánról és önmagunkról. Vagy ő, vagy a Köztársaság. Vagy ő, vagy a demokratikus Magyarország. Vagy ő, vagy mi.”

Ezek a mondatok ugyanerre hívnak fel: kövesd el az elmúlt 20 év hibáit újra és taszítsd még mélyebbre az országot. Nem hiszem, hogy Gyurcsány Ferenc ennek tudatában lenne, de az biztos, hogy képtelen tanulni a hibákból. A kiút nem a rövidtávú, látványos élet halál harc, és az ezzel járó leegyszerűsítő gondolkodás, hanem az elvek következetes képvielete, a hatalom színétől, arcától és demokratikus voltától függetlenül.

Az új alkotmányunkról április 18-án délelőtt lesz a zárószavazás. Ugyan Schmitt Pál 25-én Húsvét Hétfőn írja majd alá a tervek szerint, nem mulaszthatjuk el megemlíteni, hogy április 18-án naplementekor veszi kezdetét a Pészach, és április 26-ig tart. 

Így az új alkotmányt nem csak Húsvéti, de még inkább Pészachi Alkotmánynak nevezhetjük majd. 

Sorban a harmadik kérdés következik az alkotmányozással kapcsolatban kiküldött kérdőíven.  

3.) Vannak, akik azt javasolják, hogy az új magyar alkotmány olyan közös értékeket is vegyen védelem alá, mint a család, a rend, az otthon, a munka, az egészség. Mások szerint ez nem szükséges. Ön mit gondol?

1- Az új magyar alkotmány az emberi jogok védelme mellett törekedjen a közösen elfogadott társadalmi értékek (munka, otthon, család, rend, egészség) védelmére.

2- Az új magyar alkotmányban nem szükséges külön védeni az említett közös értékeket. Elegendő az emberi jogok védelme.

3- Nem tudom megítélni a kérdést.

A válaszom: Érvénytelen.

Egyiket sem jelölném meg, hiszen nem tudom, mi  a kérdés. Ugyanis nem világos, hogy a felsorolt öt értéket vennék be az új Alkotmányba, vagy általában közös  értékeket, mint például ezek, de a kormány, parlament stb. döntése alapján ezek eltérhetnek az itt felsoroltaktól.

Emellett mást és mást gondolok a felsorolt értékekről, így egyben nem tudok dönteni. Fontosnak tartom hogy az Alkotmány rögzítsen közös értékeket, csakhogy nem mindegy, hogy mit. Szabad kezet meg nem adnék, így csupán érvénytelenül szavazhatok.

Ez a kérdés nem csak módszertani szempontból rossz (több dolgot kérdez egyszerre, többféleképpen értelmezhető), hanem tisztességtelen is. Véleményem szerint szándékosan nem értelmezhető egyértelműen – sokan egyetértésüket fejezik majd ki, és meglepődnek amikor olyan „a kormány aáltal elfogadottnak ítélt értékek – kerülnek be amelyre nem is számítottak.

Továbbá nem világos számomra, hogy  „az emberi jogok védelme mellett” kitétel azért került ide, mert azt akarják nyilvánvalóvá tenni, hogy az alapvető jogoknak mindenképpen helye van az új Alkotmányban, vagy egy kommunikációs trükk, amellyel a „hagyományos” értékeket szembeállítják az emberi jogokkal, így ágyazva meg annak, hogy az előbbiek súlyát csökkentsék az új normaszöveg elfogadásakor.

Az esetek többségében ugyanis semmiféle ellentmondás nincs a kettő között: a család védelme rendszerint hangsúlyosan megjelenik a modern állam működési elvei között. Persze kérdés, hogy család alatt férfi és nő házasságát értjük, vagy olyan életközösséget amelyben 1 vagy 2, szülői szerepet és felelősséget viselő felnőtt mellett x gyermek is fellelhető. Hiszen előbbi esetben a család védelme a férfi-nő kapcsolat kizárólagos előnyben részesítését jelenti, azaz igenis ellentmondásba kerül az alapvető jogokkal. Ahogy akkor is, ha a család közösen elfogadott értékének részeként tekintünk arra a Magyarországon szintén meglehetősen elfogadott nézetre, hogy a nőnek a konyhában  a helye..

Mivel sok olyan hír lát napvilágot amely az efféle konzervatív és ultrakonzervatív nézetek érvényesítésére való hajlandóságra utal, hajlok annak a feltételezésére, hogy az emberi jogok és a konzervatív értékek közötti feszültség megkonstruálása, erősítése a kérdés célja, hisz a kettő szembeállítása nagyon jól előhívja a liberális – konzervatív, vagy urbánus-népi, Budapest - vidék konfliktus gondolati sémáit. Arról nem is beszélve, hogy ezeket a sémákat mozgósítva lehet jól biztosítani az 1-es válaszra érkező szavazatok számának maximalizálását, áttételesen pedig a saját tábor részvételét a kérdőíves akcióban. 

 2.) Vannak, akik azt javasolják, hogy az új magyar alkotmánynak korlátoznia kell az állam mindenkori eladósodásának mértékét, ezzel is felelősséget vállalva a jövő nemzedékekért. Mások szerint az alkotmánynak nem szükséges ilyen garanciát tartalmaznia. Ön mit gondol?

1- Az új magyar alkotmány határozzon meg egy maximális szintet, amely fölé az államadósság nem emelkedhet, azaz ezt a korlátot minden eljövendő kormánynak, minden körülmények között tiszteletben kell tartania.

2-Az új magyar alkotmány határozzon meg egy maximális szintet, amely fölé az államadósság nem emelkedhet, azonban engedélyezzen kivételt gazdasági krízishelyzet esetén a mindenkori kormányok számára.

3- Az új magyar alkotmány ne tartalmazzon az államadósságra vonatkozó korlátot

4- Nem tudom megítélni a kérdést.

Az én választásom 3.

Indoklás:

Egyrészt, hogy ez egy tipikusan olyan kérdés, amiről akkor tudnék dönteni, ha pontosan tudnám, a külnböző típusú (külső, belső stb.) államadósságok milyen hatással vannak 

a)      A gazdasági növekedésre

b)      A befektetők szándékaira

c)       Az inflációra

d)      A bérek alakulására

e)      Biztos van még hatással valamire

Nem arra akarok kilyukadni, hogy vannak kérdések amelyekben az átlagember nem tud dönteni. Hanme arra, hogy ha egy ilyen, speciális témában kérdezem meg a véleményét, akkor illik tájékoztatást is adni. Legalább arról, hogy miért teszem fel a kérdést, és mik az alapvető fogalmak és vitapontok, vagy hol lehet utánemenni a dolognak.

Másrészt, vannak ennél fontosabb, az Alaptörvényben mindenképpen megjelenő kérdések: a béke és háború, a szabadság korlátozása, az alkotmánybíróság jogköre, stb stb. Persze ezek egy része nincs a jelenleg tematizált témák között, így érdektelennek tűnnének (nem kelthetnék a valódi konzultáció látszatát sem) más része (Alkotmánybíróság) veszélyes. Az államadósság ügye annyira bonyolult lehet, hogy bármilyen eredmény mellett megmagyarázható, miért mást írtunk a szövegbe.  

Miért nem a második, vagy a negyedik lehetőséget választom? A negyedik lehetőséggel szabad kezet adnék a kormánynak, ezt nem akarom, mert nem bízom bennük. A második lehetőséggel olyan helyzetet teremtenék, amellyel a mindenkori kormány belátására bíznám a helyzet értékelését. ezzel annak teremtenénk legitim hátteret, hogy a politika a rövidtávú érdekeinek megfelelően játsszon a krízishelyzet fogalmával, ami roppant károkat okozhat egy társadalom önképének alakulásában.

A 3-as válasz ezzel szemben kifejezi a demokratikus berendezkedés egyik elemébe, a politikai felelősségbe vetet hitemet. Azaz a kormány felelősen dönt ebben a kérdésben, hiszen az államadósság csupán egy gazdasági mutató, és egyáltalán nem biztos, hogy annak mértéke határozza meg a helyzetünket vagy elszaladása minden esetben eredendően rossz. Ha pedig rosszul dönt, a sajtó,a  civilek és az ellenzék majd ráhúzza a vizes lepedőt és  következő választásokon lehúzzuk a WC-n a kormánypártokat a költségvetési politikájukkal együtt.     

Nos, itt vannak ezek a kérdések, amiket állítólag majd postán is megkapunk. Arra gondoltam, én leírom, mit válaszolnék, és a legjobb tudásom szerint igyekszem megindokolni, miért. Naponta, kétnaponta igyekszem válaszolni 1-1 kérdésre.

1.)  Vannak, akik szerint az új magyar alkotmánynak csak az állampolgárok jogait kellene deklarálnia, kötelezettségeket nem. Mások szerint a jogok biztosítása mellett a legfontosabb, a közösség iránti felelősségünket kifejező állampolgári kötelezettségeknek (munka, tanulás, honvédelem, környezetünk védelme) is helyt kell adni a dokumentumban. Ön mit gondol?

1- Az új magyar alkotmánynak csak az állampolgári jogokat kellene deklarálnia.

2- Az új magyar alkotmánynak a jogok mellett az állampolgári kötelezettségekre is ki kell terjednie.

3- Nem tudom megítélni a kérdést.

Az én döntésem: 1-es

Indoklás:

Elöljáróban, kicsit zavarban vagyok, ugyanis nem tudom pontosan mire gondolnak, amikor állampolgári jogokat mondanak. Ezek nagy része az emberi jogokból, politikai szabadságjogokból és szociális jogokból vezethetőek le. Kevés olyan jogunk van, amely kifejezetten állampolgársághoz kötött. Ilyen mondjuk az önkormányzati vagy parlamenti választásokon való indulás és választás joga.

1. A legfontosabb kötelesség: Mások jogainak tiszteletben tartása: 

Az alkotmányos berendezkedés azt jelenti, hogy jogállami elveket követünk. Más esetben nincs értelme alkotmányról beszélni. Ez egyben azzal jár, hogy az állampolgárokra kiterjedő jogok meghatározása magában foglalja a legfontosabb kötelezettséget: Tiszteletben kell tartanod mások, a tiéddel egyenlő tartalmú, egyenlő értékű jogait.

2. Az állampolgárok védelme

A jogszabályokat a mi parlamentáris rendszerünkben tulajdonképpen a kormány alkotja meg. De mindenképpen a politikai elit amely a legfőbb és legerősebb hatalom birtokosa. Ez az elit bizonyos (mondjuk ideológiai, vagy gazdasági) értelemben szegmentált, ami önmagában  biztosíthat némi demokratikus kontrollt (vagy legalább a különböző érdekek kontrollját), de szociológiai értelemben kevésbé, tehát az érdekei akkor is egybeeshetnek ha egyébként ádáz harcot vívnak egymással.

Emellett létrejöhetnek olyan időszakok is, amikor egészen homogénné válik,  vagy 1-1 csoport túlhatalomra tesz szert (Ld. kétharmadot szerez a Parlamentben.) Az Alkotmánynak fel kell készülnie arra, hogy ilyen esetekben megvédje a túlhatalomtól az állampolgárokat. Ergo az alapvető jogok kulcsfontosságúak.

Azoknak a kötelességeknek kell benne lenniük az Alkotmányban amelyek nem szabályozhatóak alacsonyabb szinten. Ilyen a honvédelem kötelessége, hiszen ez arra szólíthatja fel az állampolgárt, hogy veszélyeztesse az életét a közösség érdekében.

3. A jogok köre egyértelmű, a kötelességeké nem

Itt a kérdésben rejlő turpisságra hívnám fel a figyelmet: amikor állampolgári jogokról beszélünk, a jelenlegi gyakorlat és nemzetközi egyezmények (ENSZ Emberi Jogi Egyezmény, Az emberi jogok európai egyezménye stb.) elég jól kijelöli ezek körét. A kötelességekben nincs ilyen egyetértés. A második válasszal kvázi szabad kezet adunk a kormánynak arra, hogy kitalálják, milyen kötelezettségei is leszek az Új Magyar Állampolgárnak. Már a felsoroltak is arra utalnak, hogy ők kívánják megmondani a tutit és olyan kötelezettségeket szabnának meg amelyek kijelölnék az erkölcsös élet kereteit. A tanulás és a munka ugyanis nem kötelesség. Egyrészt mindenki annyit és azt tanul amennyit akar, másrészt kérdés, hogy mit nevezünk tanulásnak és munkának. Az élet értelmesen és tartalmasan eltölthető a formális intézményeken kívüli világban is, amit úgy tűnik a jelenlegi kormányzat nehezen hajlandó elfogadni.

4. A jogok és kötelezettségek viszonya

A kérdésfeltevés arra emlékeztet amikor pedagógusok azon rinyálnak, hogy a diákoknak mér mindig csak  a jogait hangsúlyozzák. Meg, hogy előbb  a kötelességek, aztán a jogok. Ebben a kérdésben jellemzően kétféle megközelítésről hallunk:

a) Ha a kötelezettségeket teljesítettük, élhetünk a jogainkkal

Ha megetted a spenótot, kaphatsz a desszertből. Ez az alapvetően konzervatív (és mondjuk legalább 40 éve komoly befolyással nem bíró) gondolat Az alapvető jogokat valamiféle bónusznak tekinti, kiváltságnak, amit ki kell érdemelni.

b) A jogok és kötekezettségek egymástól függetlenek.

Ez a klasszikus liberális http://hu.wikipedia.org/wiki/Liberalizmus érvrendszer. Azért, hogy nem eszem meg a levest, büntetésképp nem kapok desszertet. De ez nem jelenti azt, hogy elveszíteném a jogom az evésre, ha éhes vagyok.

Az ebéd példa kibővítésére azért van szükség, mert azt feltételezzük, hogy vannak olyan jogok, amelyek elidegeníthetetlenül megilletik az embert. Hiszen vele, vagy az ember mivoltával szervesen összetartozó tulajdonságait védik. Ilyen például az élethez való jog, a méltósághoz vagy a személyi szabadsághoz (önrendelkezés) való jog.  

A desszertevés joga azért nem ilyen, mert ha egyszer nem eszek desszertet, a világ nem dől össze (jójó, 5 évesen mg úgy érezzük). Ha azonban egyáltalán nem kapok kaját, az már más tészta. Könnyű belátni, hogy az evéstől való eltiltás az ember életét, életminőségét veszélyeztetné.

c) A kötelezettségek teljesítésének feltétele a jogok érvényesülése

Ez a harmadik álláspont kevésbé gyakori, de ez az, amelyik nekem a leginkább szimpatikus. Mondjuk a klasszikus politikai filozófiai hármasból ez lehetne a balos. 

Azaz a kötelezettségek teljesítéséhez a jogok biztosítása előfeltétel. Akkor tudom megenni a másodikat ha a hús nem égett, a saláta nem romlott vagy mérgezett. Ellenkező esetben ez nem várható el, és a desszert is jár.

Az adófizetés feltétele például az, hogy átlátható, egyszerű, a jószándékot feltételező szabályozás legyen., vagy hogy az adók befizetése után is maradjon annyi, amiből meg tudunk élni (be tudjuk fizetni a számláinkat stb.). De legalább az ennek megteremtéséhez való segítő szándékot lássuk a hatalom részéről.  Vagy a tanuláshoz a megfelelő feltételeket kell biztosítani, a megfelelő tanárokat, infrastruktúrát stb. Ha mindent megtettem ami tőlem telik, akkor számonkérhetem, hogy hogyan tanul a gyerek, vagy hogyan viselkedik az órán.

A napokban érkezett a hír, hogy az új alkotmánnyal kapcsolatban minden választójoggal rendelkező polgár kérdőívet kap majd.

Ez aztán a gesztus, gondolhatnánk első pillanatban, majd, miután kicsit belegondolunk rájövünk, hogy nincs szó másról, mint egy puszta marketing akcióról. Már megint hülyének néznek.

  Koncepcionális problémák

A kérdőív alig-alig ismert koncepciójával kapcsolatban eleve kérdések merülnek fel.

A) A megkérdezettek köre

Amikor középiskolás voltam, a tanáraim gyakran azt mondták: maguk még nem is állampolgárok, mert nem nagykorúak.. Na, abban, hogy a választójoggal rendelkezőket kívánják csak megkérdezni, körülbelül ilyen attitűd rejlik. Miért ne lehetne fontos egy 16-17 éves fiatal, vagy egy gyámság alá helyezett öreg néni véleménye? Miért ne lenne fontos az, hogy a közügyektől (értsd választhatóság, választás) eltiltott börtöntöltelék mit gondol? Nem is beszélve a letelepedési, tartózkodási engedéllyel itt élőket vagy a menekülteket. A tapasztalataik, szempontjaik rengeteg hasznos adalékkal járulhatnának hozzá egy jobb Alkotmány megalkotásához.  

Na és itt vannak az újdonsült, ám szavazójoggal még nem rendelkező állampolgáraink is. Meg az őket segítő intézmények. Mellesleg nehogy azt higgyük, hogy nem kell majd egyeztetni a szomszédos államokkal arról, hogy az ott élő kettős állampolgár milyen jogosítványokat kaphat.

Másrészt úgy tekintik, az Alkotmánynak csupán egyének az alanyai, csak az egyének életére van hatással. Ámde ez nem így van, hiszen az olyan alapjogokat és kötelességeket határoz meg, amelyek alapján szerveződünk, gyülekezünk, vállalkozunk, dolgozunk, politikai és bürokratikus, vagy éppen oktatási intézményeket hozunk létre. Sőt, ilyenek létrehozására kötelezheti az államot. Nyilván nehéz elképzelni, hogy az új Alkotmány megalkotása után nem lesznek iskolák, kórházak, egyesületek, szakszervezetek, hadsereg vagy bíróság. Ezekre nézvést az alaptörvény fontos következményekkel jár, így a szervezetek tagjait érdemes lenne nem csupán egyénként, hanem testületileg is megkérdezni.

B) Párbeszéd vs véleményezés

Többször kiderült már, hogy a Kormány és pártjai számára – ezzel feltehetően nincsenek egyedül politikai szereplőink között -  a konzultáció azt jelenti, hogy elküldheted, leírhatod a véleményed, mi azt esetleg meghallgatjuk, elolvassuk és eldöntjük, mi lesz vele. Ezt véleményezésnek hívják, aminek legitim helye lehet egy döntési folyamatban, de nem keverendő össze a valódi párbeszéddel, vagy konzultációval, amelynek a célja az, hogy az érintettek részletesen megismerjék egymás álláspontjait és konszenzusos vagy közösen kidolgozott egyéb megoldásokat alakítsanak ki. Valahol azt is olvastam, a 2005-ös nemzeti konzultációhoz hasonló folyamatot is tervez Orbán (az aztán nagyszabású volt..), önkormányzati közmeghallgatásokat és jogi karokon vitafórumokat rendeznek majd. Az előbbin nincs lehetőség érdemi vitára, a kommunikáció rendszerint kérdések és válaszok formájában zajlik. Maximum egyfajta közhangulat felmérésre lehet jó. Na meg arra, hogy jól nézzen ki.

Az utóbbi forma érdekes lehet, szakmai vitaként feltehetően az is lesz, ha lesz. Azt később fejtem ki, miért nem hiszem, hogy - ha meg is valósul - bármi hatása lenne az Alkotményozás folyamatára. Elöljáróban elég a Pázmányon lezajlott vita eredményeire (nulla) gondolni. 

  A tartalmi kérdések: Mit is véleményezünk? 

Nem lehet tudni, miről kérik ki a véleményünket. A jelenlegi koncepcióról? Egyáltalán, mi a jelenlegi koncepció? Az A, mint Alkotmány oldalon egy magántervezetet tettek közzé (ami elég nevetséges egy EP képviselő és az alkotmánybizottság alelnöke kezdeményezésére létrejött blogon). 

A véleményünket kérhetik a közember számára érthetően megfogalmazott tartalmi kérdésekben és egy megszövegezett normaszövegről, egyben, vagy paragrafusonként, nyílt vagy zárt kérdésekkel. Nem tudjuk, melyik lesz. Szélsőséges esetben feltehetik azt a kérdést is: "Megfelel-e Önnek a fenti szöveg? Válaszlehetőség? 1) Igen, 2)  Nem, 3) Nem tudom." Akár arra is lehet kérni a polgárokat, hogy minden gondolatébresztő segítség nélkül írják le, mit tennének az Alkotmányba. 

Ráadásul míg az érthető szövegről mindenki képes dönteni, annak átalakítása normaszöveggé nem egyszerű technikai kérdés, komoly tartalmi változásokon mehet át, és fordítva, a normaszöveg végleges lehet, de nem biztos, hogy mindenki tud róla dönteni.

  Mi történik a véleményünkkel?

A Konzultációs Testület dönti el, mit építenek be és mit nem? Mi a viszonya az Alkotmány-előkészítő Eseti Bizottsággal a Szájer József vezette testületnek? (Amiben már megint nincs képviselője egyetlen ellenzéki pártnak, vagy bármilyen civil szervezetnek, szakszervezetnek, érdekegyeztető tanácsnak sem.)

Az biztosnak látszik, hogy a kérdőívezés egyszeri akció. A rendelkezésre álló idő nem tesz lehetővé több kört, így csak egy verzióra reagálhatunk, a vélemények begyűjtése után kialakított  koncepcióról már -legalábbis ebben a formában - nem mondhatunk véleményt.

Folyt köv. Így is elég hosszú lett egy olvasásra. A következő etapban szegényes projektmenedzsment ismereteimet felhasználva egy nagyon jóindulatú ütemtervet és költségvetést készítünk majd a projektnek..