Kabar 2010.01.08. 21:25

jazz

Az előre tervezett bejegyés menetrendet muszáj egy kicsit megszakítanom. Van itt egy ismerősöm, akivel most sikerült összatelálkoznunk. Tegnap este vele meg abarátaival elmentem két helyre. Az első helyen egy nagy repertoárral bíró, nagyon profi zenekar játszott, igazi bulizenét, a rockn'roll-tól a hip-hopig.

A második helyre negyed 3 után értünk, Greenich Willage-ben van ez is, mint az első. 

Egy alagsor, ahol lehet biliárdozni, csocsózni, és pingpongozni, meg sakkozni. Rengeteg pingpongasztal van az asztalok egy részére meg eleve fel van festve a sakktábla és kinn vannak a bábuk, vagy sakkasztal.

És hát egy kicsit lepukkant klub, szakadt székekkel, alacsony menyezettel. Valami jammalős estébe csöppentünk bele, a zenekarok, illetve a zenészek folyamatosan váltották egymás. Jó kis jazz, jó kis improvizációkkal, zongora, bőgő, 2 szaxofonos hölgy, több trombitás, klarinét.. 

Feketék, fehérek, kínaiak együtt.

Kedden egy másik közeli helyre ültem be, ott belépő sincs (de 7 dolcsi egy sör, ami nem is drága itt), egy elképesztően jó kis jazz-blues zenekar játszott.

Most kezdem el úgy érezni hogy vissza akarok jönni.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tengelytores.blog.hu/api/trackback/id/tr681657727

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása