Az USA-ban ismerősökön keresztül sikerült szállást találni, így nagyjából megúsztam az ezzel járó mizériát. A dolog a továbbiakban is egyszerűen zajlott, megállapodtunk az árban, semmi írott szerződés, semmi kaució.

A landlady végig korrekt volt, én végig rendesen fizettem, semmi para a határidőkkel - nem is nagyon voltak. Türelmes volt, mert az egyetemnek mintegy 2,5  hónapba tellett amíg kifizette az ösztöndíjamat. Ha ez nem jött volna össze kénytelen lettem volna a korábbi ösztöndíjasok által szellemházként becézett apartman-házban lakni, amit egyébként a dalai láma unokaöccse birtokol.  

Izraelben valahogy ez nem akar sikerülni, így maradnak a hirdetések.  A Héber Egyetem szerint kettő és négyszáz dollár között változik egy szoba ára, ehhez képest én szinte csak 475 fölöttieket találtam eddig. Az utóbbi pár napban ugyan ráakadtam néhány 3-400 dolláros szobára is, azok tulajdonosai viszont nem válaszolnak.

Persze az egyetem honlapján működő oldal héberül van, ahogy a legnagyobb szálláskereső oldalak is. Az én héberem meg a betűk felismerésével kifújt. Azaz dehogy. Tudok ilyeneket mondani, hogy : „Szeretem a fagyit”, vagy  „Budapesten lakom”, de egy hirdetés értelmezéséhez ez kevésnek bizonyul.

Van azért 1-2 angol nyelvű oldal is (pl.: craigslist.com, flathunting.com, israelroomates.com), de élek a gyanúperrel, hogy ezeken a drágább hirdetéseket találom meg.

Nehezíti a dolgot, hogy sokszor shomer shabbat arcot keresnek. Az esetek nagy részében a hangsúly csak azon van, hogy ne tréflizze el a konyhát (azaz valójában mindegy, hogy vallásos-e vagy sem). Ez részben érthető, újra kóserolni egy konyhát macerás, és úgy tűnik így is megéri, azaz van elég kóser lakáskereső. Az én esélyeimet nagyban csökkenti. Először fura volt, hogy a hirdetéseknek (akár lakást ajánl akár keres valaki) része, hogy a hirdető vallásos-e vagy sem.

Mindenestre, akikkel leveleztem eddig elég viccesek. Volt egy nő, aki a szobába berakott egy mikrót meg egy fridzsidert, mert a konyhát nem lehet használni. Mellesleg elpanaszolta, hogy a mostani albérlője egész nap otthon ül és hát ő ezt igazán nem akarja még egyszer. Látogatók persze kizárva...

Aztán egy angol srác egyből szerződni akart, nem nagyon érdekelte, hogy a válaszlevelemben volt néhány kérdés. Például: Mivel magyarázható az az apróság, hogy 1300 sékelt ír a hirdetésben és aztán meg valójában 1800-at kér.  Egy olcsó lehetőséget pedig elszalasztottam: Arra a kérdésre, hogy képes volnék-e a tejes konyhát kóserként megtartani azzal kezdtem a választ, hogy: I think I can… Na, azóta nem kaptam választ. Mondjuk érdekes lett volna kiűzni a húst és származékait a konyhából.

 Még bizakodó vagyok, legalább válaszolgatnak.