2012.01.25. 22:37
Számháború
A szombati, kormánypárti tüntetés nyomán megszólaló ellenzékiek alapvetően kétféle érvre hivatkozva próbálják „elbagatellizálni” a tüntetés nagyságát:
- Azt feltételezik, - feltehetően megalapozottan, látva a buszok számát – hogy a szervezők mögött ott állt a FIDESZ vagy az önkormányzatok infrastruktúrája, pénze, és a kormány-uralta sajtó egész médiafelülete, így pedig érthető, hogyan szednek össze több embert, mint az ellenzéki tüntetések.
- A tüntetés okai nem érthetőek, vagy nem legitimek, vagy egyszerűen csak őrültség amit követeltek a felvonulók. A tüntetők Magyarország szuverenitásáért tüntetnek, EU ellenesek - ami önmagában nonszensz. Nem látják, hogy az áhított függetlenség egyenlő lenne az államcsőddel, a magasabb kamatokkal, deviza árfolyamokkal. A tüntetők azzal sincsenek tisztában, hogy a kormány hogyan járult hozzá a jelenlegi helyzethez, és nem értik, hogy annak támogatása csak tovább lök bennünket a szakadékba.
Ezek a próbálkozások szerintem egyszerre feleslegesek és károsak, hiszen továbbépítik azt a diskurzust amely jelentősen megtámogatja a sokak által emlegetett, egyöntetűen problémának tartott polarizációt.
De miért is feleslegesek ezek az érvek?
A szervezők mögött álló erőforrásokra történő hivatkozás azért, mert ennél nagyobb tömegeket más országokban komoly szervezés nélkül is ki tudnak vinni az utcára. Azaz 50, 100, 150 ezer ember nem is annyira sok. Ha belegondolunk, mindösszesen a felnőtt lakosság kb. 1 %-áról van szó. Persze, ez számottevő a magyar viszonyok között. Szép számmal látunk azonban olyan országokat, ahol mindenféle komoly szervezői háttár nélkül alakulnak ki többszázezres mozgalmak vagy tüntetések. Remek példája ennek az olasz Beppe Grillo humorista által meghirdetett V-Day (B..meg nap). 2007-ben 332000, 2008-ban (V-Day2) pedig 1.3 millió aláírást gyűjtött össze egy nap alatt 120.000 aktivista 500 helyszínen egy korrupcióellenes törvényt követelve úgy, hogy a humorista csak a blogján tette közzé felhívását. Izraelben tavaly nyáron többezer sátrat vertek fel az utcán, egy, a Facebookon közzétett felhívás nyomán, hogy a magas lakhatási költségek ellen tiltakozzanak. A tiltakozás hónapokig tartott, tömegtüntetésekkel (75000-450000 fő) tarkítva amelyik közül a legnagyobb 450 ezer főt mozgatott meg, szerte az országban.
Természetesen lehet sorolni az okokat, ettől azonban tekintsünk el és nézzünk szembe vele: akármennyire is élénknek tűnik az utóbbi 2 év tüntetési repertoárja és mozgalmi élete, ez még mindig kevés. A mozgalmak, megmozdulások szinte kizárólag Budapestre korlátozódnak, ami alkalmas arra, hogy nagy médiafigyelmet kapjanak, és a budapestiekben azt a tévképzetet keltsék, hogy itt hatalmas tömegek aktívak. Miközben a magyarok politikai passzivitása minden korábbinál jelentősebb méreteket öltött. Nem önmagában a pártoktól, hanem a demokratikus akaratkifejezés politikai és civil intézményeitől (választás, tüntetések, petíciók, civil szervezetek) való elfordulás jelzi mindezt. A nagynak tűnő civil szervezetek napi szintű emberi erőforrás-problémákkal küzdenek, a párszázas-ezres tüntetések a jellemzőek, és a kisebb ügyekben mindössze pár száz embert sikerül rendre mozgósítani.
És a táborok..
Arra hivatkozni, hogy a kormánypárti tüntetők tüntetők okai nem helytállóak, gyengék, vagy veszélyesek, egyszerűen arról árulkodik, hogy a demokratikusnak nevezett ellenzék jelentős része talán nem is annyira demokrata. A politikai szabadságjogok gyakorlásának csupán más jogsérelme szabhat gátat, egyébként - ahogy minden szabadságjognak – pont az a lényege, hogy önmagában értékes és legitim. Az, hogy valaki a csokiautomaták liberalizálása, vagy a kormány támogatása, esetleg a rasszizmus ellen vonul utcára, teljesen lényegtelen és egyenlőképpen legitim motiváció. A motiváció szubjektív fontossága és legitimitása kétségbevonása ahhoz vezet, hogy a másikat butának, félrevezetettnek, éretlennek tekintjük, míg magunkra az igazság ismerőjeként és letéteményeseként tekintünk. Ebben a helyzetben a párbeszéd és megértés nem, csak a kioktatás, a helyreigazítás, helytelenítés, dorgálás kommunikációs aktusai lehetségesek. Ez pedig automatikusan védekezésre kényszeríti és a teljes oppozícióba löki a másik felet.
Igaz, hogy a „másik oldal” nem különb. Valakinek azonban el kellene kezdeni FELNŐTT embernek tekinteni és komolyan venni minden állampolgárt.
És pontosan az utóbbi érv az, ami miatt a kormánypárt és pártiak győzelmi jelentései is roppant veszélyesek. Hiszen a nagyobb létszám „nem kötelez”. Ha háromszor ennyi ember megy az utcára, az mit sem változtat azon, hogy van az országnak egy jelentős kisebbsége (nem tudjuk, hogy nem többség-e) aki nem elégedett. Nem elsősorban – vagy nem csupán – a kormány intézkedéseivel, hanem a demokratikus intézmények működési, a döntéshozatali, egyeztetési mechanizmusokban bekövetkezett változások irányával. Ami korántsem jelenti azt, hogy elégedett lenne a korábbi kormányok teljesítményével. De elmúlt 8, 10, 20, 40, 140 év ide-vagy oda, tény, hogy ez a kormány nem egyeztet és nem hallgatja meg e csoportok érveit (sem). Ezt pedig nem lehet semmiféle választási felhatalmazásra, szükséghelyzetre, forradalomra hivatkozva megtenni. Hiszen, amit feljebb az ellenzéken kérek számon, ugyanúgy számonkérhető a jobboldalon is: tekintsétek az ellenzékit FELNŐTT embernek és vegyétek komolyan.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
naneee3 2012.01.28. 19:37:06
Ezért én már semmin sem csodálkozom, legfeljebb a szerző naivitásán.
Itt már csak a nemzetközi segítségben lehet bízni, mert hagyták elszabadulni, -sőt segítették ezt az Akarnokot, talán megvilágosodtak.