Kabar 2012.04.01. 08:53

Hol voltatok?

Tegnap elmentem a tüntetésre. A Deák térről sétáltunk a Sándor-palota elé. Szánalmasan kevesen.

Jellemzően igyekszem megérteni azokat a folyamatokat, amelyek miatt a tüntetés nem működik, amelyek megakadályozzák, hogy számottevő résztvevő jöjjön össze. A plágium ügy azonban elsősorban és leginkább az akadémiai és egyetemi szférában dolgozók, a Phd hallgatókat sérti közvetlenül. Nem nagyon fér a fejembe, hogy miközben az Elnök folyamatosan sértegeti a tudomány intézményeit, valótlanságokat állítva - mind az interjúban, mind azóta - hol maradtak az egyetemek oktatói, az MTA kutatói, kutatóintézetek munkatársai, PhD hallgatók a tegnapi tüntetésről? Hiszen magasan kvalifikált emberekről van szó, akik átlátják, mi történik,  és akik feltehetően jóval tudatosabbak az átlagpolgárnál.

Mindössze néhány ismerős arcot láttam a tüntetők között – ami persze nem zárja ki, hogy minden általam nem ismert tüntető a felsőoktatásban, az akadémiai szférában, kutatóintézetekben dolgozik. Rendben, a spontán tüntetésre nem jöttek Szegedről, Győrből, Debrecenből. Jó, sokaknak mindenféle dolga volt, családi program, egyebek. De hol maradtak a budapestiek, a fiatalok, vagy akiknek már nagyok a gyerekei? Nem tudom, pontosan hány oktató és kutató dolgozik, hány PhD hallgató tanul budapesti egyetemeken, hány alkalmazottja van az MTA-nak, mennyi akadémikussal számolhatunk, de biztosan tízezres nagyságrendről van szó. Hányan voltak ott az Oktatói Hálózat 274 tagja közül? Nem kell mindenkinek mindig ott lenni, nem is lehet, de nem lehet a rossz idővel rossz időzítéssel, a spontán jelleggel, az egyéni okokkal megmagyarázni a folyamatos, nagymértékű távolmaradást. Ha a leginkább érintett csoportok tagjai nem jönnek, miért várják, hogy mások cselekedjenek? Ha nekik nem fontos ami történt, akkor miért lenne másoknak az? Akkor miért panaszkodik az egyetemi-akadémiai szféra, hogy értelmiség-ellenes a hangulat, a politikai diskurzus és a kutya sem figyel rá oda? 

A bejegyzés trackback címe:

https://tengelytores.blog.hu/api/trackback/id/tr814353247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vidra84 2012.04.01. 10:09:04

lehet, hogy az alábbi logika szerint jártak el, és ezért maradtak otthon: tengelytores.blog.hu/2012/03/31/schmitt_pal_menj_te_a_jo_budos_francba

Kabar 2012.04.01. 10:20:51

@vidra84: Lehet:) Ezért írom, hogy nem kell mindenkinek mindenhol ott lennie. De hogy mindenhol ennyire kevesen vannak/vagyunk, az azért nincs rendjén.

zupasta · http://mikor-melyiket.blog.hu/ 2012.04.01. 12:26:38

Nekem igazolt mentségem van: éppen a szakdolgozatomat ÍRTAM. :)

tükörfúró 2012.04.01. 12:45:51

egyszerű, ez a réteg az, ami nálunk a legfertőzöttebb és a leg-megcsömörlöttebb, ismeri azt az effektust, hogy általában nem csak magas helyen, de bármely egszerű intézményben is felülről kinevezett, emberileg gyenge, szervilis, általában emberileg és néah sajnos szakmailag is kevéssé alkalmas személyek a vezetők

ebből követlezik minden, kádár apatikus, cinikus, gerinctelen és alkalmatlan, mindet korrupcioval és kapcsolatokkal működtető rendszere tovább él, az oktatás, az államigazgatás, a rendvédelem, bíráskodás, az állami hatalom minden ágabogában

aki naponta ebben a rendszerben létezik, ebben a fertőben tocsog, félelmet érez és félelmet kelt, beosztottakat fenyeget és csicskáztat, miközben maga is felülről hasonlóan értelmetlen módon folyamatosan napi szinten presszionálva van mindenféle ökörséggel, tudja jól, itt nem szeretik az okoskodókat, a különutasokat, a hangoskodókat

csak mert jelenleg a dékánok, a rektorok, a teljes egyetemi vezetők igyekeznek elkerülni ogy tul nagy politikai vagy társadalmi figyelem irányuljon az intézményükre, nagyonis megvetik és amint lehet alaposan begáncsolják majd nemcsak a hallgatói hálózat ismert tagjait, de az oktatók sem számíthatnak semmi jóra hosszútávon

jol látható, már maga ez a szelet is mennyire kicsike, miylen kevés oktató, tanszék, intézmény az, ahol egyáltalán felmerülhet, hogy az adott egység anynira lazán irényitott felülről, van akkora tudományos önállósága, nem lehet azonnal a háttérből politikai kézivezérkléssel fellépni és mesterségesen kikényszeriteni a máig napi szinten közismert kádárista módszerekkel a politikai célokat, a "kussoltatást", tüntetgetés, foglalgatás, tiltakozás letörését

valami oylasmi lehet felülről az ukáz, amig iylen majomcirkusz, hagyni kell

nem véleltlen volt minden hálózatos akció esetében a dékánok és vezetők viselkedése ambivalens, szavaikban tulajdonképpen elitélték és nonszensznek nevezték a tiltakozást, ha virágnyelven is, de erősen elhatárolódtak, ugyanakkor nem akadályozták, mert felülről amig ilyen kicsike a láng, igyekeznek a karanténban megőrizni, mint a látszólagos véelményszabadság és demokrácia skanzenbe zárt kis lenyomatát, tessék, ilyet is lehet, mekkora itt a demokrácia

s tulajdonképpen mi történik? semmi, megunják, hazamennek

mivel ért volna el többet a hálózat, ha megjelenik (az egyébként 8-10 sarokra várakozó) 100-200rendőr és a kamerák előtt kirángatják a tiltakozókat, vagy igy, hogy lement a cirkusz, elmondták hogy jujdejujj, majd szépen elmentek haza, és minden maradt ahogy van?

andrismania 2012.04.01. 13:12:25

szerintem nem jól volt szervezve a tüntetés. csak kevesekhez jutott el. (facebook-on láttam csak egy-két embernél a jelzést)

pukancs 2012.04.01. 18:10:47

BREAKING NEWS:

index.hu/belfold/2012/04/01/lemondott_a_semmelweis_rektora/

A rektor a lépést azzal indokolta, hogy személyét érintően olyan fokú bizalomvesztést érzékel, ami már az egyetemnek is árthat. "Ha egy százalék esélye van annak, hogy az egyetem rosszul jár, akkor fel kell álljak" - mondta.

Mi ez ha nem színtiszta diktatúra!
Rosszabb mint az átkos KOMCSI rendszer!
Itt az idő, most vagy soha.

Ha ezt lenyeljük, akkor megérdemeljük.

TÜNTETÉS A REKTOR MELLETT, A DIKTATÚRA ELLEN!

Egyetemisták, főiskolások MINDENKI! itt az idő, tüntetés amíg meg nem bukik a kormány!

UTCÁRA EMBEREK!
TÜNTETÉS AMÍG A KORMÁNY MEG NEM BUKIK!
süti beállítások módosítása