December 17-én a 777 blogon Vágvölgyi Gergely egy rendkívül nyugodt, mértéktartó és kiegyensúlyozott cikkben fejtette ki gondolatait és érzéseit: https://777blog.hu/2018/12/17/bekes-karacsonyt/.

Olvasóit arra kéri, hogy mi mindannyian „vegyük észre, hogy az ellentétes oldalon is emberek, magyar honfitársaink vannak, akik a véleményeltérés ellenére lehetnek tisztességes, jószándékú emberek is! Esetleg ugyanúgy édesapák, édesanyák, ugyanannak a csapatnak szurkolnak, ugyanúgy felugranak örömükben, ha Hosszú Katinka elsőként csap célba a világbajnokságon, vagy a női kézi válogatott kapusa az ellenfél szemét is kivédi az EB-n. Akik pontosan ugyanúgy békés karácsonyra vágynak, mint mi.”

„Hagyjunk fel szánkók égetésével, de hallgassuk meg azokat, akik mást gondolnak. Hagyjunk fel az értékek támadásával és – mert hiszem, hogy képesek vagyunk rá! – folytassunk végre érdemi párbeszédet közös ügyeinkről! A vitába bocsátkozás nem a gyengeség, hanem a morális erő egyértelmű jele, sőt, a jellemé, amely tiszteletet érdemel.”

Felhívja a figyelmet arra, hogy „a tüntetések közepette számos vállalható megszólalás mellett rengeteg vállalhatatlan kezdeményezés is felütötte a fejét, voltak, akik az erőszak egyes formáitól sem riadtak vissza, mások verbális agresszióban élték ki magukat.”

Egy kommentelő a következő megjegyzést fűzte a blogposzthoz: „Én is hajlandó lennék egyetérteni az írással, ha nem épp a karácsonyt ócsárolnák, többek között Jézus személyét, betlehemet és karácsonyfát felgyújtani buzdítják egymást, képviselők füstbombát dobálnak és még csak rosszul se érzik magukat miatta, hanem hencegnek vele és sorolhatnám.... én kívülről nézem és nem tetszik... ez már rég nem egy keresztény ország... sokan nem is akarják, hogy az maradjon/legyen... jól jött ez a nyomorult, elbaltázott törvény, most legalább lehet valami mögé bújva hőzöngeni. Sajnálom, hogy mindez karácsony előtt. Bár gondolom így is fel tudnak készülni lélekben is az ünnepre a tüntetők.”

Ebben az írásban szeretném bemutatni, hogy a tüntetések szervezői nem keresztényellenesek, elhatárolódnak attól a tíz-húsz tüntetőtől, akik vállalhatatlan jelszavakat kiabálnak és dobálják a rendőröket. A tüntető tömeg viszont tényleg ingerült, és hajlana az erőszakra, ha a szervezők nem csitítanák őket folyamatosan.

Engem is elszomorít a folyamatos sípolás, a skandált mondatok némelyike („Orbán takarodj!”, „Mocskos Fidesz!”), és a rendszeres nyomakodás a rendőrökkel. Ugyanakkor azt hiszem, pszichológiailag meg lehet érteni, hogy sokan sajnos így tudják csak levezetni a bennük felgyülemlett dühöt és haragot.

A szánkók felgyújtása is elkeserítő szimbolikát hordoz. Ugyanakkor elismerésre méltó, hogy a Momentum egyik politikusa, Szarvas Koppány Bendegúz „gyűjtést szervezett, hogy pótolni tudják a szánkókat.” Vasárnap estére „már 1000 euró összejött, tehát tudják pótolni a veszteséget, de a cél, hogy még 1000 eurót gyűjtsenek, és még többet adakozhassanak.” (Forrás: https://merce.hu/pp/2018/12/16/vasarnap-tuntetes-rabszolgatorveny-budapest-videk-kulfold/osszejott-a-penz-a-tonkretett-szankokra)

Ami a keresztényellenességet illeti, a vasárnapi nagytüntetésen több felszólaló is kategorikusan elhatárolódott az adventi időt megzavaró, a kereszténységet sértő megnyilvánulásoktól.

Komáromi G-Ras Gergő egyenesen így fogalmazott: „Most van ugye az advent időszaka. A felkészülésé. A végül megvalósuló csodára való felkészülés, a lelki erősödés időszaka. […] Bizonyítsuk be, hogy éppen az ellenkezője igaz ennek a keresztényellenességnek! Mi komolyan vesszük ezeket a dolgokat.” 12:56 a következő videóban:

Ugyanakkor igaz, hogy Donáth Anna, a Momentum alelnöke a színpadon szimbolikusan meggyújtott egy füstbombát, de fontos a szövegkörnyezet is. Érdemes végignézni a teljes beszédet:

Fontos megemlíteni azt is, hogy Beer Miklós katolikus püspök egy szívélyes, de egyben a túlzásoktól óvó levelet küldött a tüntetőknek, melyet Lukácsi Katalin olvasott fel:

Végül még egy gondolat jutott eszembe az adventi időszakhoz méltó lelkülettel kapcsolatban. Az advent nemcsak az elcsendesedés időszaka. Keresztelő Szent János egyáltalán nem csendesen, hanem nagyon is harsány hangon mutat rá hallgatóságának bűneire. A tüntetések résztvevői hasonló hévvel és lelkesedéssel az országban eluralkodott botrányos igazságtalanságokat sorolják fel újra és újra – legalábbis én így látom.

Az előző bejegyzésben foglalkoztam azzal, hogy miért nem lehet, vagy nem célravezető gárdamódszereket alkalmazni egy kisebb-nagyobb bűncselekményekkel erősebben fertőzött területen. A mai bejegyzés a félelemkeltés következményeivel foglalkozik, a teljesség igénye nélkül. Mivel a kurrens probléma etnikai csoportok közötti konfliktusként jelenik meg, elsősorban arra fókuszálok, hogy mi történik az érintett csoportokkal. 

Az önjelölt rendfenntartók jelenlétéből adódó félelem hatékonynak tűnhet rövidtávon. A bűnözés, főképp a kényszer szülte kisebb bűncselekmények felszámolásában azonban hosszú távon nem segít. Egyrészt minden következmény megszűnik, amint a „rendfenntartók” elvonulnak. Az erőszakmonopólium államra ruházásával és a privátszféra kialakulásával a közösség közvetlen kontrollja meggyengül, a tömegtársadalom méretei miatt pedig nem kormányozható a hatalom állandó, közvetlen jelenlétével. Így a bűnözéstől valójában a bensővé tett normák tartanak vissza, nem a szankciótól való félelem. A jog ilyen elvont normákat jelent, a hatékony megoldást e normák a közösség egésze általi elfogadása jelentheti. Ennek persze egyik alapfeltétele, hogy a jogszabály elvi üzenete és annak alkalmazása között ne legyen túl nagy feszültség (ez Magyarországon ma úgy tűnik nem teljesül, ami részben a milíciák megjelenését toleráló közhangulat oka is lehet.)

A paramiltiárisok megjelenésének – vagy bármilyen félelemkeltésen és kirekesztésen alapuló módszernek – következménye a csoporthatárok egyre erősebbé válása, és a csoportok bezárkózása. A „mi” tudat mindkét oldalon egyre erősödik, a kapcsolatok a csoportok között eltűnnek. Ez ahhoz is vezet, hogy a szembenálló csoportok egyre homogénebbnek látják egymást, a saját csoport identitásának a másik csoporthoz való ellenséges viszonyulás egyre hangsúlyosabb elemévé válik. Ezzel a folyamattal jár együtt az is, hogy egyre kevésbé tartják tiszteletben a másikat. Azaz az esetleges károkozásokat már nem csak szociális szempontok, hanem a másik alacsonyabbrendűnek tartása is gerjeszti, ami  természetesen ahhoz vezet, hogy a gárdisták is egyre megalapozottabbnak találják előítéleteiket, egyre erősödik a „kemény” fellépés iránti igény, ami csak jobban összezárja az így megalkotott roma csoportot, amely még kevésbé fogja tiszteletben tartani az ellenséget és annak vagyonát. Az egész folyamat beindulását segíti a különböző társadalmi csoportok közötti erőforrásbéli egyenlőtlenségek etnikai alapú értelmezése, vagy megokolása. Amint a folyamat beindul az erőforrások feletti kontrollt gyakorló csoportok egyre kevésbé osztja meg a forrásokat a gyengébb csoporttal, hiszen annak tagjait nem tartja jogosultnak arra (csak elisszák, eljátsszák, az uzsoráshoz megy, nem akarnak dolgozni, lusták stb.) Így egyre erősebb a megélhetési kényszer is. A spirál beindul, a konfliktus eszkalálódik, ami szélsőséges esetben kisebb nagyobb összecsapásokhoz, a másik elkergetésének, megsemmisítésének igényéhez vezethet.

A „megrendszabályozandó”populáció elmenekülésével sincs megoldva a probléma, sőt valójában a probléma növekedéséhez és a konfliktus további kiterjesztéséhez vezethet

A) Amennyiben a probléma valós, az elvándorlás annak exportálását jelenti más településekre.

B) Az elvándorlók elveszítik kapcsolataik egy részét, gyengül a rokonok jelenettte gyenge,de mégis valamelyest őket megtartó szociális háló  - ld. a szegény romákból kisebb eséllyel lesz hajléktalan, mint a nem roma szegényekből a kiterjedt rokonság segítsége miatt – ami oda vezethet, hogy kénytelenek lesznek kisebb-nagyobb szabálysértésekkel, bűncselekményekkel tarkított túlélési stratégiákat alkalmazni.  Gondoljunk arra, hogy sokszor az újonnan betelepülő családokra panaszkodnak a helyiek.

C) A pogrom jelentette tapasztalat azt okozza, hogy  a települést elhagyók maguk is az őket kitaszító közösségen kívül, azzal szemben határozzák meg magukat, ezzel pszichológiai bázist is teremtve  - vagy megerősítve azt - a másik közösség ellen elkövetett bűncselekmények okozta kognitív disszonancia eliminálására, és a saját magukról alkotott pozitív kép fenntartására. (A másikkal a kitaszítóval szemben nem bűn, sőt jogos a bűnelkövetés.)

Mindez pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy az eluralkodó közhangulat által előkészített településeken könnyedén ott is konfliktusok alakuljanak ki, ahol korábban nem volt ilyen. A vészhelyzet elhárítására pedig megérkezik valamilyen gárda...