Kabar 2012.03.15. 20:45

Milla szubjektív

Ma én is ott voltam a Milla tüntetésén, ám a korábbiakkal ellentétben nem igazán tartottam fontosnak a pontos érkezést. Körülbelül 10 percet késtem, viszonylag hátul álltam meg (a Jégbüfé környékén). A tüntetés közben a barátaimmal beszélgettem, a beszédekre szinte egyáltalán nem figyeltem. Leginkább azt vettük észre, hogy a szónokok beszédtechnikai szempontból nem állnak a helyzet magaslatán. De ez talán természetes egy civil mozgalom esetében, ugyanakkor fontos, hogy a tartalomra nem, csak a forma hiányosságaira tudtunk odafigyelni.  

Úgy éreztem, hogy előre tudom mi fog elhangozni. Hogy ugyanazok a szereplők, ugyanazokat a beszédeket mondják majd el, hiszen a helyzet nem változott, de  - és ez fontosabb - nem vártam azt sem, hogy a változatlan helyzet valamilyen új megközelítéséről, új gondolatokról, a megoldás új eszközeiről lesz majd szó. Elmentem, mert fontosnak éreztem, hogy az elégedetlenségem kifejezzem, és lássák, hogy még mindig elég sokan vagyunk elégedetlenek. Ugyanakkor a tüntetés nem spannolt fel, nem mozgósította az érzelmeimet és a gondolataimat még annyira sem, mint korábban. Valahogy sótlannak és unalmasnak éreztem. 

Úgy tűnik számomra, hogy a kezdeti tüntetések okozta, részben a nem várt résztvevői létszám okozta katarzis-közeli állapot már elmarad, hiszen megszokottá vált a több tízezres létszám. A cél minden egyes alkalommal mégis mintha az lenne hogy többen jöjjenek el, mint az előző alkalommal, holott lehet, hogy most már inkább a minőségre, a dramaturgia kidolgozására, új elemek bevezetésére kellene koncentrálni. És nem kis mértékben a tüntetések közötti időszakban történő kommunikációra és programkidolgozásra. A tüntetésről-tüntetésre való készülés azonban mintha felemésztené az erőforrásokat, és az okok megértésére, valamint a jövőről való gondolkodásra kevesebb energia maradna. 

Ti mit gondoltok? Hogyan látjátok a helyzetet? 

Update (21:14): No, csak most olvasgattam el a sajtót és más blogokat, többen hasonlóan látják a helyzetet. Lásd az Index cikkét, és érdemes olvasgatni a Milla falát is. Persze ez csak amellett érv, hogy érdemes beszélgetni a kérdésről.

Kabar 2010.12.14. 21:27

Médiatörvény

Néhány hasznos link. Elsősorban nem a sajtócikkekre, hanem elemzésekre, véleményekre utaztam, a sajtó nyilvánvalóan tele van vele. Ha ismersz még, küldd el, vagy linkeld be a kommentekben. 

A Freedom House bírálata a Médiatörvény tervezetéről elérhető itt:

http://freedomhouse.org/template.cfm?page=70&release=1292

És maga a tervezet:

http://www.parlament.hu/irom39/01747/01747.pdf

Valamint egy átfogóbb anyag a TASZ-tól, Eötvös Károly Intézettől és a Helsinki Bizottságtól, az elmúlt hónapok változásairól.

http://tasz.hu/files/tasz/imce/masodik_jelentes_december13_0.pdf

A TASZ álláspontja december 6-án a tervezetről.

http://tasz.hu/szolasszabadsag/tasz-allaspontja-mediaszolgaltatasokrol-es-tomegkommunikaciorol-szolo-torvenyjavasla

December 15-i Nol cikk szerint nemzetközi megfigyelők érkeznek, különböző nemzetközi civil szervezetektől. A jogszabály várhatóan nem változik a tervezett elfogadásig.

http://nol.hu/archivum/20101215-meg__gyelok_erkeznek_a_mediatorveny_miatt

Egy készülő, december 20-ra tervezett tüntetés Facebook oldala.

http://www.facebook.com/event.php?eid=116460895085881

Polyák Gábor, médiajogász levele a tervezet feltételezett szerzőjéhez  

http://www.jogiforum.hu/mediajog/blog/11#axzz18B7VKzeV

süti beállítások módosítása