Ma én is ott voltam a Milla tüntetésén, ám a korábbiakkal ellentétben nem igazán tartottam fontosnak a pontos érkezést. Körülbelül 10 percet késtem, viszonylag hátul álltam meg (a Jégbüfé környékén). A tüntetés közben a barátaimmal beszélgettem, a beszédekre szinte egyáltalán nem figyeltem. Leginkább azt vettük észre, hogy a szónokok beszédtechnikai szempontból nem állnak a helyzet magaslatán. De ez talán természetes egy civil mozgalom esetében, ugyanakkor fontos, hogy a tartalomra nem, csak a forma hiányosságaira tudtunk odafigyelni.  

Úgy éreztem, hogy előre tudom mi fog elhangozni. Hogy ugyanazok a szereplők, ugyanazokat a beszédeket mondják majd el, hiszen a helyzet nem változott, de  - és ez fontosabb - nem vártam azt sem, hogy a változatlan helyzet valamilyen új megközelítéséről, új gondolatokról, a megoldás új eszközeiről lesz majd szó. Elmentem, mert fontosnak éreztem, hogy az elégedetlenségem kifejezzem, és lássák, hogy még mindig elég sokan vagyunk elégedetlenek. Ugyanakkor a tüntetés nem spannolt fel, nem mozgósította az érzelmeimet és a gondolataimat még annyira sem, mint korábban. Valahogy sótlannak és unalmasnak éreztem. 

Úgy tűnik számomra, hogy a kezdeti tüntetések okozta, részben a nem várt résztvevői létszám okozta katarzis-közeli állapot már elmarad, hiszen megszokottá vált a több tízezres létszám. A cél minden egyes alkalommal mégis mintha az lenne hogy többen jöjjenek el, mint az előző alkalommal, holott lehet, hogy most már inkább a minőségre, a dramaturgia kidolgozására, új elemek bevezetésére kellene koncentrálni. És nem kis mértékben a tüntetések közötti időszakban történő kommunikációra és programkidolgozásra. A tüntetésről-tüntetésre való készülés azonban mintha felemésztené az erőforrásokat, és az okok megértésére, valamint a jövőről való gondolkodásra kevesebb energia maradna. 

Ti mit gondoltok? Hogyan látjátok a helyzetet? 

Update (21:14): No, csak most olvasgattam el a sajtót és más blogokat, többen hasonlóan látják a helyzetet. Lásd az Index cikkét, és érdemes olvasgatni a Milla falát is. Persze ez csak amellett érv, hogy érdemes beszélgetni a kérdésről.

Szevasztok, szabadságharcosok! – Ezzel köszöntötte Bakáts Tibor a tömeget múlt hét pénteken. Egyből visszahőköltem: Én nem vagyok szabadságharcos.

Aztán próbálgattam résztvenni az eseményekben, énekelni a „Miért hagytuk hogy így legyen”-t, meg a „Ha én rózsa volnék”-ot, tapsolni, fütyülni, de valahogy a körülöttem állókat nem ragadta magával a dolog, így én is csak tessék-lássék, félgőzzel éltem bele magam.

Később több helyről hallottam, hogy lagymatag volt a dolog, az Index szerint kezdő tüntetők vagyunk, a résztvevők többet vártak. Azért volt olyan ismerősöm is, aki azt mondta, így volt ez jó.

A szabadságharcos identitástól való visszahőkölésem és a bennem is munkáló hiányérzet ellentmondása indított gondolkodásra. Mi okozhatja a lagymatagságot, és hogyan lehetne összeegyeztetni az elköteleződést a háborús-erőszakos retorikától való mentességgel?

I. A megszólított közeg

Bármennyire is sokan voltunk január 14-én (az elmúlt 10 évben biztosan ez volt  a legnagyobb utcai akció, megmozdulás, ha nem számítjuk a pártrendezvényeket.), 10.000 ember még bőven verbuválódhat hasonló társadalmi bázisról. Azt feltételezem, hogy a résztvevők viszonylag hasonlítanak egymáshoz a vallott elveiket, politikai magatartásukat illetően. Bár már az is nagy szó, hogy ténylegesen több generáció megjelent, ennyiben tehát sikerült a kezdeményezésnek a szokásosnál szélesebb és többféle körben elterjednie. Én a rádió előtti megemlékezésen éreztem először így, bár a december 20-i tüntetésről készült videók is hasonló tendenciákról árulkodtak. Ennek kétségtelenül az az egyik oka, hogy a kezdeményezés kilépett a Facebookról és a sajtóban is megjelent a tüntetés híre.De azért nem hiszem, hogy a tüntető 10.000 emberből sok olyan lett volna , akihez maximum 3 lépésben ne jutnék el.  (Ez kb azt jelenti, hogy valamilyen ismerősöm általam nem ismert ismerősének a szülei is ott vannak)

Persze mondjuk ki, hogy a mozgalomnak  - nem feltétlen a politikai pártokhoz való kötődés értelmében - baloldali, liberális támogatói vannak, akik szerintem viszonylag magasan képzettek lehetnek, és természetesen egyelőre elsősorban budapestiek. A pécsi társtüntetés szerintem bármilyen picike is volt, mégis nagyon előremutató kezdeményezést jelentett és remek lenne, ha követőkre találna.

Szerintem a tüntetők motivációinak két tiszta típusát lehet belőni. Azt is sugallom ezzel, hogy a tüntetőket egyelőre nagyfokú tudatosság jelemzi, viszonylag kevesen jöhettek pusztán azért, mert valamilyen referenciaszemély hívta őket.

Nos, tehát vagy azért jött el valaki, mert emberi jogi értelemben liberális, és ez elég fontos is a számára, vagy azért, mert ki nem állhatja a jelenlegi kormányt. Az első csoportnak mindenképpen megvan az a sajátossága, hogy bár intellektuálisan roppant komolynak tarja az egészet, mégis érzelmileg távolságtartó, nem képes és nem is akar 100%-osan elköteleződni,  pláne egy olyan mozgalom, szervezet  mellett amelynek nem ismeri minden tagját, nem vitatta meg az alapelveket és a képviselendő eszméket.  A kritikai attitűd sokkal közelebb áll hozzá, mint akár a jobboldalhoz, akár a kormány- FIDESZ- utálattól fűtött tüntetőtársaihoz, és hajlamos még a saját szervezeteit is előbb kritizálni, mint kinyilvánítani az elismerését, attól félve, hogy ezzel reflektálatlannak tűnő, szubjektív véleménynek ad hangot és lejáratja magát egy életre.  

Az ehhez hasonló attitűdre nagyon jó példa a visszafogott hangú Népszabis, Indexes tudósítás. Ezektől a lapoktól azt is várhattuk volna, hogy amilyen elánnal ágálnak a médiatörvény ellen, olyan lelkesen állnak majd az ügy mellé, és hangsúlyozzák, hogy mennyien voltak. Ehhez képest én a tudósításokat semlegesnek, visszafogottnak éreztem, ahol az, hogy 10.000-en voltunk, szinte mellékes, említésre sem méltó tényként jelent meg. Az Index egyből a tüntetésszervezők amatőrizmusát, a hiányosságokat emelte ki.

Ezen az attitűdön nincs mit csodálkozni. Egyrészt, ha valaki az individuum csorbíthattalan jogai mellett áll ki, akkor feltehetően a feloldódás az egy közös cél érdekében sem annyira megy, ha  pedig a mozgalom élére áll, próbálja kerülni a vezér szerepet. Persze ebből sokszor az lesz, hogy vezetői  sem lesznek a mozgalomnak.  Azaz mondjuk a vezérszónok fel sem emeli a hangját, a résztvevők pedig bármilyen bevonási kísérletre szereptávolítással  reagálnak. Ezt a hozzáállást egy csomó negatív tapasztalat erősíti. Az ember elmegy tüntetni, becsatlakozik valamibe és kiderül, hogy nem, vagy csak félig arról van szó, mint amire számított. A képviselt ügy mellé sokszor olyan, más ügyeket vagy olyan stílust társítanak, amivel már nem ért egyet, amihez nem adná az arcát. Így aztán kétszer is meggondolja, hogy legközelebb elmegy-e bárhova is, és ott hogyan viselkedik.  

A kevésbé tudatos, vagy tisztán proteszt tüntető, de szintén inkább baloldali értékrendű polgárok hagyományosan a kellemes, piknikezős, fáklyás-sétálós, barátságos hangulatú megmozdulásokat szokhatták meg, a rendszerváltás óta. A gyújtó hangú beszédek, a markáns, minden megsemmisítő ellenség rémképe, az érzelmi feszültésg folyamatos fenntartása inkább a jobboldal eszköztárába tartozik. A baloldalon ilyesmire inkább a választások környékén kerül sor. Bár a Zöld Baloldal is próbálkozik, leginkább csak a gyújtó hanggal szerencsére, ellenségkép nélkül, a Munkáspártot meg azt hiszem akár figyelmen kívül is hagyhatjuk. Hogy érzékeltessem akülönbséget a balolda azt mondja: „Védjük meg magunkat!” A Jobboldal pedig: „Söpörjük el őket!”

Bár az egész ügy pártsemleges, mégis a mellette/ellene táborok a politikai törésvonalak mentén szerveződhetnek. Persze nem is lehet pártsemleges annyiban, hogy kormány és FIDESZ-ellenes a mozgalom, lévén a FIDESZ a kormányzópárt.

Az Ipsos januári közvéleménykutatása a szavazótáborok elszántságának tekintetében a fentiekhez hasonló képet fest: A jobboldali (FIDESZ, JOBBIK) szavazók mozgósíthatósága jóval meghaladja az MSZP szavazókét, az emberi jogi tematikát legmarkánsabban képviselő  LMP-nek pedig a cikk szerint inkább csak szimpatizánsai, mint szavazói vannak. 

Folytatása következik, a napokban..