Sok hívő keresztény van itt. Ők főállású keresztények éppen, azaz bibliai tanulmányokat folytatnak. És amerikaiak mindannyian, ebből az is következik, hogy protestánsok. ami némileg érthetőbbé teszi számomra, hogy miért vannak itt.

Kérdezgetem őket, miért jöttek ide tanulni. Volt, aki azt válaszolta, az ótestamentum nélkül nem lehet hinni az újtestamentumban sem, és ezt pedig itt lehet a legjobban megérteni. Nem kérdeztem, hogy ha az ótestamentum nélkül nem lehet, akkor a Talmud nélkül lehet-e.

Volt aki nem válaszolt.

Kérdezek még, ha nem vágnak orrba.  

Félreértés ne essék, nem akarom eltagadni senki jogát arra, hogy itt legyen, sőt. Egy zsidó nemzetállam koncepciója, szerintem eleve elhibázott, egy modern, befogadó, sokféle kulturális identitást elbíró demokratikus jogállam lenne igazán működőképes és vonzó arabok, beduinok, muszlimok és keresztények, zsidók számára egyaránt.   

Laikusként és csupán az emberben hívőként  - ha azt akarom elmondani, nem hiszek istenben, nem vagyok vallásos, folyamatosan valami ellenében határozom meg magam, eleve oppozícióba taszítva, pedig nincs itt ellentét, inkább másság van - erősen kételkedem abban, hogy a keresztény és zsidó vallás közötti kapcsolat különösebben erős volna manapság.

Főképp itt, Izraelben, ahol az érintkezés a zsidóság szemszögéből legalábbis nem egy alá-fölé rendelt hierarchikus viszonyban történik. Azaz az izraeli zsidóknak nem a kereszténységre kell reflektálniuk, hanem egymásra és az iszlámra. 

A bejegyzés trackback címe:

https://tengelytores.blog.hu/api/trackback/id/tr541789826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pleiades.hu 2010.02.28. 09:42:47

A Talmud nem teljesen szerencsés példa, mert már a Misna is a keresztény Újszövetség megírása után került kialakításra, nem beszélve a Tóráról.

Párhuzamos vizsgálat hasznos, de semmiképp nem beszélhetünk úgy az egymásra építkezésről, mint amire te célzol.

Kabar 2010.02.28. 15:26:09

Persze, a leírás későbbi, de azt feltételezhetjük, hogy valamilyen szokásrendszer - ami a leírással vált kanonikussá - szorosan hozzákapcsolódott a Tanach-hoz (akkor már legyünk pontosak, hiszen nem csak az 5 könyvről van szó). Tulajdonképpen ezzel tették élővé a szöveget, az Ószövestégben nincs túl sok valódi parancs, az értelmezés során válnak azzá. Ezt az értelmezést pedig a szóbeli hagyomány végezte el, ami a Talmudot is látva nyilvánvalóan nem volt egységes persze. De éppen ezért gonolom én is azt, hogy ma már nem beszélhetünk egymásra építkezésről.

pleiades.hu 2010.03.04. 00:11:48

Nem voltam teljesen friss, mikor kommenteltem és már magam sem tudom értelmezni a korábbi mondatom :)

Csak arra céloztam, hogy a Talmud kialakulása és a keresztény újszövetség kialakulása mind Kr.u. indult el - ráadásul a Talmud jóval később. A Tanach meg adott volt (bár annak a fixálásához is kellett egy Jamnia).

A szóbeli hagyományokkal csak részben értek egyet, mert nem volt egy Talmud jellegű közmegegyező magyarázat. Nem is véletlen, hogy nagy pártok "teológiailag" (már amennyire ez értelmezhető a zsidó vallásban) szemben álltak egymással. A farizeusok és a szadduceusok nem kis dolgokban különböztek ugye.
A templom lerombolása után a kultuszvallás megszűnésével (azaz a maradék összetartó erő megszűnésével) pont ezért volt szükségszerű az általános rendezés. Mindez azonban a kereszténység születésénél nem volt egzakt módon leképezhető. A Tanach azonban elérhető volt, a kereszténység valóban épít rá. Illetve építenie kellene rá, de mára már inkább a pogány-görög-római kultúrkörre épít és ezzel rengeteget veszt.

Csak ennyire utaltam. :)

Kabar 2010.03.13. 22:14:11

Én itt nem is gondoltam egy egységes szabályrendszerre, hiszen az a Talmudból is látszik, hogy több "versengő" értelmezés volt.
Csak arra gondoltam, hogy a Tanach az értelmezések nélkül - és legyen bármilyen értelmezésről szó - nem jelent túl sokat. A kereszténység meg amennyire én látom gyökeresen másképpen értelmezi, mint a zsidóság. Persze nem foglalkoztam behatóan a dologgal, úgyhogy ez inkább egy felületes meglátás, mintsem valami megalapozott vélemény.
A mai zsidó kultúrában szintén elég sok nyoma van a római-görög hatásnak, a kereszténységnek, vagy az arabnak, nem tudom ezzel veszít-e:).
süti beállítások módosítása