2010.01.24. 15:29
Budapesten, félidőben
A hazaérkezés némileg összekuszálta a blogírás rendjét. Budapesten rácsodálkozom magamra és arra, mi tűnik fel. Változás nincs sok, csak annyi, hogy néhány helyen lekódolták a netet (csak el kell kérni a kódot). Feltűnt, hogy a gyrosomat mindig puszta kézzel fogják meg (mármint a pitát, amibe a tölteléket pakolják) és ez eleinte még zavart is, folyton kések és várok másokra, és persze egy bácsi már elmesélte a villamoson, hogy mit is akarnak a zsidók (most azt hogy valami 48-as, 56-os, trianonos dologra ne emlékezzen a Magyar). Na meg 10 nap alatt ittam annyit, amennyit az elmúlt 4 hónapban összesen.
A holocaust postnak kellett volna érkeznie, el is kezdtem írni, valójában nem is a Holocaustról szól, és most úgy látom, később jobb helye lesz.
2010.01.13. 01:54
Ellis Island
A reptéren ücsörögve van időm megírni az Ellis Islandről szóló bejegyzést.* Furcsa érzés most írni róla: miközben a Szigeten keresztül milliók jöttek Amerikába én épp elhagyni készülök a kontinenst.
Egy kicsike szigetről van szó közel Liberty Islandhez. Ugyanaz a komp visz oda, a jegyet is egyben lehet megvenni. Részben ez az oka, hogy az ember számára evidenciának tűnik egybetartozásuk, pedig direkt kapcsolat nincs a műemlék és a múzeumsziget között.
A Szabadság Szobor, bár közelről nagy, de mai szemmel korántsem monumentális: igazi varázsa a távolból érződik. Ha a partról szemléli az ember – és kicsit elfelejti, hogy a parton van – néhány pillanatra megérezheti, mit élhetett át a 19. század végi emigráns, amikor 3 heti vagy hosszabb hajóút után megpillantotta a Szobrot, ami az „Ígéret Földjét” jelezte.
Ezután behajózott a szigetre, ahol regisztrálták, orvosi vizsgálatnak vetették alá és ha minden rendben volt, továbbengedték New Yorkba.
Ez zajlott 1892 és 1924 között. Összesen 12 millió emigráns jött be, főleg Európából, kisebb mértékben Ázsiából. És ez csak New York, összesen 15-20 befogadóállomáson történt ugyanez – bár a New Yorki volt a legforgalmasabb, napi átlagosan 5000 bevándorlóval. Alig 1-2 százalékukat fordították vissza. Ma 100 millió amerikai származik legalább részben ezektől a bevándorlóktól.
1924-ben a szabad bevándorlás időszaka végetért. Megjelent a vízum-rendszer, a bevándorlás engedélyezési folyamatát az állomásokról áthelyezték a nagykövetségekre Később a Szigetet teljesen bezárták, a 80-as évek óta pedig bevándorlási múzeum működik rajta.
1924-ben rakták le a mai bevándorlási jogszabályok alapját. Bár az Államok önképe nem ezt erősítené, de ezek a bevándorlási szabályok egyáltalán nem oly nyitottak és befogadóak. Sőt, a két világháború között éppen e szabályokra is hivatkozva alapján akadályozták zsidó és más Világháborús menekültek Államokba vándorlását. (lásd pl. a St. Louis esetét). Meg kell hagyni persze, hogy a világ többi állama sem viselkedett elegánsabban.
Ma a helyzet az, hogy külföldiként legálisan munkát kapni az Államokban szinte lehetetlen, ha legalább a férjünk/feleségünk nem bír ún. social security numberrel (mondjuk olyan, mint a személyi szám), vagy nem állampolgár, esetleg nem vagyunk top tudósok, informatikusok, menedzserek, akiket úgy hívnak meg az Államokba. És a legtöbb esetben a munkavállalás bizonyos területekre korlátozódhat. Például egy diák vállalhat munkát az egyetemen, de csak külön engedéllyel egy kávézóban az egyetem területén kívül.
Sokan kockáztatják az illegális bevándorlást (pontosabban maradást), és a bevándorlási ügyek mára külön üzletággá váltak a jogászok számára, hiszen igény a maradásra akkor is lenne, ha a hatóságok ezt nem szeretnék.
Na, nem mintha kis hazánk, vagy az EU nagyon jó példával járna elöl, mindössze arra a diszkrepanciára hívnám fel a figyelmet ami a szabadság, tolerancia, sokszínűség, a versenyben való hit, és a bevándorlás legfőképp protekcionista okok miatti korlátozása között áll fenn. Legfőképp a verseny dolog problémás, ha ezt valamiféle meritokratikus kiválasztás alapjának képzeljük, mint ahogy érzésem szerint ezt az amerikaiak teszik. És hát sokszor épp a lehető leginkább privát és a piaci verseny által szabályozott egészségbiztosítás mellett pálcát törő republikánusok vannak ellene a bevándorlási szabályok bármiféle lazításának.
*A bejegyzést 2 napja írtam meg, de csak ma sikerült véglegesíteni.
Szólj hozzá!
Címkék: usa szabadság bevándorlás szobor new york ellis island
2010.01.08. 21:25
jazz
Az előre tervezett bejegyés menetrendet muszáj egy kicsit megszakítanom. Van itt egy ismerősöm, akivel most sikerült összatelálkoznunk. Tegnap este vele meg abarátaival elmentem két helyre. Az első helyen egy nagy repertoárral bíró, nagyon profi zenekar játszott, igazi bulizenét, a rockn'roll-tól a hip-hopig.
A második helyre negyed 3 után értünk, Greenich Willage-ben van ez is, mint az első.
Egy alagsor, ahol lehet biliárdozni, csocsózni, és pingpongozni, meg sakkozni. Rengeteg pingpongasztal van az asztalok egy részére meg eleve fel van festve a sakktábla és kinn vannak a bábuk, vagy sakkasztal.
És hát egy kicsit lepukkant klub, szakadt székekkel, alacsony menyezettel. Valami jammalős estébe csöppentünk bele, a zenekarok, illetve a zenészek folyamatosan váltották egymás. Jó kis jazz, jó kis improvizációkkal, zongora, bőgő, 2 szaxofonos hölgy, több trombitás, klarinét..
Feketék, fehérek, kínaiak együtt.
Kedden egy másik közeli helyre ültem be, ott belépő sincs (de 7 dolcsi egy sör, ami nem is drága itt), egy elképesztően jó kis jazz-blues zenekar játszott.
Most kezdem el úgy érezni hogy vissza akarok jönni.
2010.01.07. 03:34
A Szabadság és a Szobra 2
Nos, a Szobor az elmúlt 124 év alatt kétségkívül az amerikai identitás egyik fontos elemének szimbólumává vált. Az egyén szabadsága ma is rendkívül fontos - egyébként ez áll egyébként az egészségügyi reformról folyó viták hátterében is.
Persze hogy arról, Amerika mindig is a szabadság földje volt, nekünk, tudatlan turistáknak kétségünk se legyen, a kompra szállás előtt két tábla fogadja az érkezőt.
A két táblához több, mint egy óra sorbanállás, két sor (egy a jegyekért, egy pedig a szigetre vivő komphoz) megjárása után, és a reptereken szokásos biztonsági ellenőrzésen keresztül vezet az út. A Szabadság sorát természetesen egyszerű fém kerítés – na meg a benső fegyelem - szegélyezi.
Folytatjuk Ellis Islanddel és a bevándorlókkal, hamarosan.. (Utána meg Holocaust topic, hogy ezen is túlessünk..)
2010.01.05. 04:49
A Szabadság és a Szobra 1
A szobor története érdekes. A teljes történettel senkit nem untatnék, a Wikipédián (http://en.wikipedia.org/wiki/Statue_of_Liberty) vagy a szobor honlapján http://www.nps.gov/stli/index.htm) utána lehet olvasni.
Néhány dolgot azonban kiemelésre érdemesnek tartok, mert szerintem jól jellemzi az Államokat, illetve a történetét. Az alábbiakat persze csak óvatosan, elsősorban benyomások alapján írom le, könnyen lehet hogy tévedek.
1. A szobor ajándék a franciáktól – benne a III. Napóleon uralmát nem szívelő francia polgárok vágya fogalmazódik meg a hőn áhított politikai rendszer után.
Szerintem ebben van valami, ami az Államok és Európa kapcsolatát jellemzi. Amerika már története kezdetén is a vágy tárgyaként jelent meg az európaiak számára. Először a felfedezők és kereskedők, majd a sikerre, gazdagságra áhítozó kisemberek tekintettek rá így. Ha Európán kívüli igazodási pontot keresünk, ma is erre nézünk. Az Egyesült Államok egyszerre a szabadság, a civil társadalom és demokrácia zászlóvivője, a lehetőségek hazája, a modern rabszolgaság és a fogyasztói társadalom rákfenéinek szülőatyja vagy a környezeti problémák iránti vakság ikonja, a szabad piac szószólója, a gazdasági felelőtlenség állama és a válság oka és okozója. Mióta itt vagyok határozottan érzem, milyen leegyszerűsítően, általánosítóan gondolkodunk az USA-ról. Ez persze természetes, csak az a gond, hogy ez esetben gondolataink tárgya erős szimbólum, ami komoly energiákat, érzelmeket képes mozgósítani.
A szimbólum jelleg oka bizonyára sokrétű. Mindenestre a távolság ellenére a történetünk összefonódott, és az Államok a 20. században különösen megmentőként vagy a bajok okozójaként jelent meg (világháborúk, gazdasági válságok). Emellett talán az USA-t még érteni véljük, hisz mégiscsak európai gyermek.
Amerika érzésem szerint hasonlóan tekint Európára. Az építészetében hangsúlyosan érzékelhető birodalmi jelleg egyértelműen a modern európa közvetítette görög-római kultúrára való utalásokkal van tele. Találkozunk ugyan gótikával is a 20. századból (egy 1946-ban épült kis gót templommal találkoztam, vagy a Greenwood Temető főbejárata), de főleg a neoklasszicista építészet, formák jellemzőek a középületek tervezésében. Mintha a Nemzeti Múzeumot látnánk 1000 példányban, különböző méretekben. Az európai divatmárkák jelentik az igazi luxusdivatot, az elit pedig európainak tűnő külsőségekkel veszi körül magát. És persze Európa a tengerentúl (nem Kína, vagy Japán).
2. A szobor befejezését az amerikaiak adakozása tette lehetővé. Nem csak a gazdagok, hanem szegények és gyerekek is adtak a projektbe (az utolsó fázisra Pulitzer kampánya hozta össze a pénzt. Iskolás gyerekek adták össze a lóvé egy jelentős hányadát.) A szoborba Sam bácsi egy fityinget nem adott.
Az adakozás gyakorlata ma is jelentős az országban. 2008-ban 289 milliárdnyi USD-t http://nccs.urban.org/statistics/quickfacts.cfm sikerült az amerikaiaknak adományozni. Ez fejenként majdnem 1000 USD lenne. Benne vannak azonban a cégek és más nem állami szervezetek is, de a meglepő az, hogy ebből 229 milliárdot magánszemélyek adtak össze. Nem csak nagy adományokról van szó, teljesen mindennapos látványt jelentenek a különböző helyi csoportok vagy segítő szervezetek aktivistái, dime-okat vagy nikkeleket (10 és 1 centes) kérve. De gyűjt a Kmart is rákos gyerekeknek, dolláronként. Csak hogy érzékeltessem, ez mit jelent: Nálunk jelenleg ugyan nincs pontos adat, de az 1%-okból 9,9 milliárd gyűlt össze 2008-ban nonprofit szervezeteknek. Ez 52,1 millió dollár, a nonprofitok teljes magánszemélyektől származó bevételei pedig 125 milliárd Ft-ot tettek ki. Az egész az 1%-al együtt összesen 630-40 millió dollár körül van. Ebben benne vannak a tagdíjak is, ami az amerikai pénzben nem, méghozzá elég jelentős aránnyal. (viszont nincsenek benne a cégek). Így ez fejenként kb. 65 dollár lenne évente. A legutolsó kutatás 2004-ben készült, e szerint majdnem 20 milliárd pénzbeni támogatást adtak a magyarok nonprofit szervezeteknek (egyházakat és politikai pártokat is beleértve). A kutatók szerint ez az összeg az 1993-as háromszorosa (de még így sem inflációkövető), így ha ennek az ütemnek megfelelően növekedett, akkor 2009-ben 26 milliárd forint körülire kell becsülnünk az adományok összegét. Nagyjából 2600 Ft/fő, azaz 13-14 dollár.
http://nonprofitkutatas.hu/letoltendo/gyorsjelentes.pdf
3. Végül egy roppant jellemző érdekesség: Ha már megvolt a Szobor, az amcsik egyből azon kezdtek el gondolkodni, hogyan lehetne hasznossá tenni azt, így megpróbáltak világítótornyot csinálni belőle (eleinte nem sok sikerrel).
Szólj hozzá!
Címkék: usa new york szabadságszobor
2010.01.03. 23:12
Ma főzünk
Ahogy igazi értelmiségihez illik, - európai értelmiségihez, jegyzem meg halkan – természetesen a konyha világa sem ismeretlen számomra. A karácsonyi receptözön közepette egy igazi, hétköznapi amerikai finomság, a „peanut butter and jelly” receptjét osztom meg a nagyérdeművel. A bemutatott étek az édes és sós ízek ötvözésének keleti hagyományát elegyíti az angolszász konyha nemes egyszerűségének tradíciójával.
Az étel elkészítése 8 éven felülieknek ajánlott ( de 12 éves kor alatt szülői felügyelettel), nemre, és iskolázottságra való tekintet nélkül.
Hozzávalók:
- vaj
- 2 szelet csomagolt kenyér (kicsomagolva)
- jelly (vagy jam, lehetőleg minél kocsonyásabb, amely gyümölcsöt csak nyomokban tartalmazhat. sznobok „Nagymama lekvárját” is használhatják)
- peanut butter
- serpenyő
- tányér
- kés
Első lépésként kivesszük a kenyérszeleteket a zacskóból, és egy tányérra egymás mellé helyezzük.
Ezután nyersanyagot nem kímélve megkenjük peanut butterrel. Ebből van crunchy (mogyoródarabokkal) és sima változat is, mindkettő nyugodt szívvel felhasználható. Én ma a mogyoródarabok nélküli verziót használtam.
Következő lépésként a jelly-ből egy-egy dió nagyságú – de valójában ízlés szerinti – darabot a kenyerekre helyezünk, majd ezzel is megkenjük azokat. Igen, ugyanazon az oldalán amelyiken már egyszer mogyoróvajjal megkentük. ezután finoman, leheletkönnyű mozdulattal egymásra helyezzük a szeleteket.
Serpenyőben vajat forrósítunk (nem olajat!!!), majd amikor elég forró, belehelyezzük a szendvicset. Mikor egyik oldala már barnásra pirult,újfent egy kis vajat teszünk a serpenyőbe és megfordítjuk a szendvicset, másik oldalát is aranybarnára pirítva.
Végül ízlés szerint tejeskávéval, vagy anélkül, félbevágva vagy egyben tálalható. Frissen a legjobb.
Jó étvágyat!
2010.01.02. 04:23
HNY
Boldog Új Évet. Tegnap holnapra ígértem a bejegyzést és bár otthon már holnapután van, itt még időben vagyok.
A Times Square-en minden évben van közös nagy banzáj. A 42 utcától az 59. utcáig töltik fel az utcákat. Tegnap 9 körül sikerült odaérni és akkor már csak az 59 utca környékén volt hely. Kis kalickákba terelik az embereket. Látni onnét már semmit nem lehetett, csak a mellettem lévőket. Az egész a totális fegyelmezettség jegyében zajlott, bár az is megtörtént, hogy a rendőrök pár embert engedtek átmászni a ketrec falán, mert ki akartak menni. Ez merőben szokatlan lazaság. Amúgy rengeteg rendőr volt, a táskák ellenőrzése, eső, és részeg franciák.
A végén viszont észre sem vettük, mikor bontották el mögülünk a kordont, a távozáskor nem volt semmi tülekedés, egymás taposása.
Találtam a Youtube-on egy videót az jobb, mintha a saját képeimet raknám fel.
https://www.youtube.com/watch?v=OSdO9Yysx0A
A rendezvény hivatalos weboldala.
http://www.timessquarenyc.org/nye/nye.html