Azoknak, akik visszatértek állam bácsi nyugdíjkebelébe - de annyira nem hazafiak, hogy a megtermelt hozamot is állambácsira bízzák - a napokban hozza a jól megérdemelt reálhozamot a postás. 

A közéleti sajtó annak találgatásától hangos, hogy vajon miért csak 80, 100 forint a hozam, ki kap 5 milliót, de úgy általában a csalódás hangneme uralja a köz- és magánmédiát.

Persze, értem én, hogy jó lenne most sok pénzt kapni, meg mindenki gyorsan meg is akar gazdagodni, és biztosan lehetne több is az a hozam, ha jobb lett volna  a szabályozás, nincs válság, okosabbak a biztosítók. Csakhogy közben elfeledkezünk arról, hogy a magánnyugdíj-rendszer lényege nem a hozam lett volna, vagy legalábbis nem elsősorban az. 

Egyrészt az a lehetőség, hogy valamekkora hozam lesz - azaz a nyugdíjasévekre szánt pénzem nem veszít, vagy nem annyit az értékéből, mintha a párna alatt tartanám - önmagában előrelépés. De még csak nem is ez a fontos és eszem ágában sincs mentegetni a magas kezelési költségeket, megfeneklett várakozásokat és egyebeket. A hangsúly azon van, hogy a magán-nyugdíj rendszerben

a) a kötelezően fizetendő nyugdíj-megtakarításaim jó része felett nem veszítem el a kontrollt. Persze a gazdaság bedőlhet, elúszhat az egész, de ez akkor is megtörténhet ha az állam kezeli a pénzt. Ettől a rizikótól eltekintve világos lesz, hogy mennyi pénzem van, a magam számára gyűjthetek és nem dönthet úgy állam bácsi, hogy mégiscsak másra fordítja az én megtakarításaimat. Azaz mégiscsak dönthet, de ezt az akciót úgy tekintem, hogy az állam a saját szabályait felrúgva rabolja ki polgárait. 

b) az öngondoskodás eleme erősödik, amire a jelenlegi demográfiai és gazdasági problémákkal sújtott rendszerünkben szükség van. Nem azt állítva ezzel, hogy a nyugdíj szolidaritási kasszájára meg ne lenne szükség. Az önkéntes magánnyugdíj-pénztár pedig szép dolog, csakhogy csupán az engedheti meg magának, akinek sok van, így a kétpillérű rendszer feltehetően rásegít arra, hogy az egyenlőtlenségek még a nyugdíjasévekben is állami kontroll alatt és megfelelő szinten legyenek tartva. 

Persze könnyen beszélek, hiszen már decemberben kiiratkoztam a nemzeti szolidaritás rendszeréből, nyilvánvaló hát, hogy nemzetrontó rendszer pártját fogom és kárörvendően vigyorgok azokon, akiknek a postás érkezése csak csalódást okozott. 

Tegnap este elkezdtem Gramsci Az új fejedelmét olvasni. A cím Machiavelli könyvére utal, Gramsci célja a hatalom, a jó vezető kérdésének újratárgyalása.

Még az elején tartok, de egy izgalmas gondolatot már találtam: Míg Machiavelli számára a Fejedelem egy ember, egy konkrét személy, addig Gramsci szerint a modern kor fejedelme már csak valamilyen szervezet lehet. ez a szervezet pedig a politikai párt lenne. Ebben az összefüggésben a következőt írja az egyszemélyi vezetésről:

„A mai világban konkrét egyén csak olyan közvetlen és azopnnali történelmi-politikai cselekvést személyesíthet meg mitikusan, amelyet gyors, sőt villámgyors eljárás szükségessége jellemez: a gyorsaságot csak oly nagy, közvetlen veszély teheti szükségessé, amely a szenvedélyek és a fanatizmus gyors felhevülésére  vezet, s megsemmisíti a kritikai érzéket és a maró iróniát, mindazt ami szétrombolhatja a vezér karizmatikus jellegét...De az ilyenfajta cselekvés - éppen természeténél fogva – nem lehet átfogó és szerves jellegű: majdnem mindig a restauráció és újjászervezés típusaiba tartozik, nem pedig olyan típusba, amilyen az államok és társadalmi struktúrák megalapozására jellemző.” (Gramsci: Az Új Fejedelem, Magyar Helikon, 1977 12-13. Oldal)

Szóval, az idézet alapján két érdekesség jutott az eszembe: Az egyik a politikai szervezetek nyilvánvaló szükségessége az állam irányításához, ugyanakkor a magyar esetben  - és tőlünk keletre ez talán még inkább így van -  e szervezetek személyközpontúsága. Azonban amíg a balkáni társadalom személyközpontúsága inkább egy klientúra rendszerbe ágyazódik be, addig nálunk karizmatikus vezetőként látott, láttatott vezetőket termelnek ki a pártok – vagy ilyen pártokat a vezetők – illetve a politikai oldalak.

A karizmatikus vezető és az azonnali cselekvés szükségessége kéz a kézben járnak, egyik a másikat erősíti. A karizmatikus vezetőre vészhelyzetben van szükség, különleges jogosítványokkal. Azonban cselekednie is kell, hogy önnön létjogosultságát igazolja. Gyurcsány a párt miatt belebukott ebbe, azonban a jelenlegi kormányzó erő eddig viszonylag sikeresen erőlteti a rohanás ideológiáját. Ezt a „fülkeforradalom”, a „rendszerváltás lezárása” narratívájával alapozták meg, amihez jól jött a gazdasági válság, és kapóra jön az Euró-zóna küszöbön álló válságának képe is.

Mindennek jó példáját látjuk a Lázár Jánossal készült interjúban is:

„Az európai gazdasági térben pedig most olyan bizonytalanság tapintható, hogy a lét és nemlét, az összecsuklás határán áll a kontinens gazdasága. Öngyilkosság lenne, ha korlátoznánk a kormány mozgásterét bürokratikus szabályokkal a törvényalkotásban.”

„Engem, azt gondolom, azért jelölt Orbán Viktor miniszterelnök úr frakcióvezetőnek, és azért választottak meg, hogy a „nagy öregek” döntéseit valósággá kovácsoljam„  

Tehát, válság van, aminek nem látjuk a végét.A válságból pedig nem a pártprogram és a parlament, vagy a kormány, hanem a nagy öregek vezetnek ki bennünket, a politikai gépezet csupán a bölcsek megkérdőjelezhetetlen  döntéseit hajtja végre. Mindez pedig megássa a független média, a tiszteletlen viccek, az oda nem illő jelenetek, írások, vélemények sírját. 

Kedves Olvasók! (Barátaim, Honfitársaim, Magyarok stb stb.) 

Ezen a héten, eltérően a korrupt, bűnös szociálliberális kormány - kiköp - bukását követő év 21 hetétől  - már nem lesz időm normális posztot írni. Ezért, a (még) nálam (is) nagyobb erők parancsa, és a munkából élő, tisztességes állampolgárok, hazánkban élő és külhoni fiaink, a nyugdíjasok, valamint a segélyből élők, a keresztény és nem keresztény, meg az egész nap blogokat olvasó léhűtők véleménye iránt (nemre, korra, világnézetre és szexuális orientációra való tekintet nélkül) érzett epesztő szomjúhozás arra késztet, hogy blogkonzultációt indítsak. 

Most a Te véleményed számít. Ahhoz, hogy ez a blog igazán szárnyalhasson, mindannyiunkra szükség van. Mindannyiunkra, tehát Rád is, aki még azt sem tudod, hogy Te is a mindannyiunk része vagy!

Ezennel kérlek meg tehát Téged, kedves Mindannyiunk, hogy a kommentekben, a facebookon, e-mailben fejezd ki véleményed azzal kapcsolatban, hogy mi tetszik, és mi nem tetszik a blogban. Melyek voltak a jó bejegyzések, vagy az unalmasak? Látsz-e valamilyen tendenciózusnak tűnő zavaró elemet? Min változtassak, hogy áttekinthetőbb, érdekesebb, izgalmasabb legyen a blog? Vagy mi az ami jó így?

Természetesen én is tudom, hogy a döntést nem háríthatom át. A döntést a magyar parlament tagjainak kell meghozni, a magyar kormány tagjainak és a miniszterelnöknek nekem kell meghozni. De mindig van olyan szempont, mindig van olyan sajátos látószög, olyan választói olvasói bölcsesség, amivel a döntéshozók bloggerek nem feltétlenül rendelkeznek. ezért Higgyétek el, sokat segítetek nekem, ha elmondjátok a véleményeteket. 

A mi konzultációnk azonban eltér a mostanában megszokottól: A kommentek lehetőséget adnak arra is, hogy lássátok egymás véleményét, és egymás véleményére is reagáljatok. Sőt, a jövő héten még én is reagálok a leírtakra. És csak utána kezdek bele a döntéshozatalba..

Szóval, Önöké a terep, és előre is köszönöm mindenki véleményét. 

Mostanában a blogban semmi jópofa dolognak nem jutott hely, csak a komor-komoly, kritikus írásoknak. Ezért adásunkat picit megszakítva a Zene Körútjáról számolok be, ami ma (május 29) 17:00-19:00 óra között zajlott a Szent István Körúton.

Egyszerű utcazenei minifesztiválról van szó, ami tényleg elég minire sikerült. Nekem mindössze három zenekarba sikerült belefutnom, (Afrobreakz, Dörzs, és valamelyik brazil karneválozó társaság), meg a Salsa Bulit láttam illetve elvonultak előttem páran, akikről a ruházatuk alapján azt feltételeztem, talán ők lehetnek az Észt és Balti Táncház.

Annak ellenére – vagy éppen amiatt -, hogy ilyen apró rendezvény volt, én kellemesen éreztem magam. Az Afrobreakz-et ismertem korábban is, a kongák és dobok ezúttal hastáncot és nem afrikai táncot kísértek. A Dörzs újdonságot jelentett, egy kedves, főleg rockos, rockandrollos zenét játszó társaság, néha kicsit blues-os hangzással (na nem mintha értenék hozzá). Úgy vettem ki, saját számokat is játszanak néhány klasszikus (Afrika, Nyár van) feldolgozása mellett. Igazi vidám, táncolható és koncerten is élvezhető zene. A salsások hozták a szokásos figurájukat. A tánc magnóról ment, viszont a közönség soraiból is táncra perdültek néhányan.

Azért volt kis magyar abszurd is: valamivel hat után felállítottak bennünket a Vígszínház lépcsőjéről, ahol az Afrobreakzet hallgattuk, mivel a színházból szóltak, hogy ez így nem kóser, elfoglaljuk a lépcsőt, a vendégek nem tudnak majd feljönni, és a lépcső már nem a körúthoz, hanem a színházhoz tartozik. Szóval ott nem szabad a fesztiválozóknak üldögélni.

No de sebaj, a Vígszínházra teszünk ezúttal, a lényeg az, hogy az ötlet szuper, a hangulat kellemes, remélem jövőre is lesz ilyenünk. 

A Szociális Konzultáció kérdőívére illesztett vonalkód céljára adott Szíjjártós magyarázat nem túl hihető. A Népszabadság szerint a szóvivő azt nyilatkozta, hogy a kód „Segítségével megakadályozható, hogy az állampolgár nevében valaki más töltse ki a kérdőívet, és küldje vissza illetéktelenül”.

Természetesen ez a válasz úgy marhaság ahogy van. Vonalkód ide, vonalkód oda, ha más x-elget és más dobja be  a postaládába, más írja alá helyettem, az nem derül ki másképp, csak ha feljelentést teszek az első kormányküldemény után.

Még nagyobb marhaság azt feltételezni, hogy mások akarnák visszaküldeni helyettem a kérdőívet. (Bár gyanús alakok ólálkodnak a lakás körül mostanában:) A VDSZ akciója vagy az MSZP felhívása tulajdonképpen ezt a lehetőséget is magában rejti, de a konzultáció eredményét egyrészt nem fogjuk ismerni, másrészt a kérdések és a válaszlehetőségek pedig még Szíjjártó válaszánál is nagyobb marhaságok, a válaszokból semmi sem következik.

Ha valaki a kormánynak részben nem tetsző válaszokat ad, az természetesen még nem jelenti, hogy ne lenne kormányhű. Így az, hogy a kérdőívek alapján épített adatbázis a lojalitás nyilvántartását szolgálná, szerintem kicsit meredek elképzelés. Bár nem túl nehéz megoldani, hogy egy állásinterjú után egy ilyen adatbázisban utánanézzenek az illetőnek.

Mégis, szerintem a leginkább valószínűsíthető – szintén übergusztustalan és 99%-os eséllyel még a saját alaptörvényük szerint is jogszabálysértő – lehetőség, hogy a FIDESZ már most választási adatbázist épít. Ezt erősíti, hogy a 16-17 évesek, a következő választások első szavazói is kaptak a kérdőívből.

Update gondolat:

Az MSZP-nek ugyanerre is kellhet a dolog.  Azaz akár a kormánynak, akár az MSZP-nek küldi vissza valaki, satírozza le a nevét és vágja ki a kódot, biztos ami biztos.

Megjelent  a Népszabadságban egy hír, amely szerint a választó korú népesség valamivel több, mint 1%-a párttag. A cikk felsorolja  a tagdíjak mértékét, a taglétszámot és a beérkezett tagdíjbevételeket. Arra gondoltam, utánaszámolok egy kicsit a dolognak.és a tagdíjbevételek alapján megnézem, vajon stimmelnek-e a taglétszámról közölt adatok. Sajnos az eredeti MTI felmérést nem sikerült megtalálnom, így néhol csak azt számolhattam ki, hogy egy tagnak reális mértékű tagdíjat kellett-e fizetnie, de azért egy érdekességre bukkantam. Illetve kettőre.

Az első, hogy a bevallott adatok körülbelül reálisnak tűnnek. A második az egyetlen kivétel. A KDNP-nek meglehetősen sikerült elszámolnia magát. A párt által szolgáltatott adat szerint papíron 15500 tagja van, közülük 8100 aktív. Nos, évi összesen hatmillió a tagdíjbevétel, havi 300 Ft-os (évi 3600) tagdíj mellett ez azt jelenti, hogy mindössze 1667 tag fizetett tagdíjat.

Az eltérést háromféleképpen magyarázhatjuk meg. A) Legkeresztényibb pártunk nem tud számolni. B) Megpróbálta kicsit kozmetikázni a helyzetét. C) A párt tagjai nem tesznek eleget keresztényi vállalásaiknak.

Ismerve kisebbik kormányzó pártunk erkölcsösségét és sziklaszilárd keresztény elköteleződését a B és C verziót nyugodtan elvethetjük. Marad az A) verzió..azaz a KDNP egyszerűen hülye.

Na jó.. Valójában úgy gondolom, a KDNP nem csak hülye, de még hazudik is. Sajnos az, hogy nem frissíti a tagnyilvántartást, nem jöhet szóba, hiszen a 8100 aktív tag szerintük részt vesz a taggyűlések legalább felén. Ha ez a 8100 tag fizetne tagdíjat, akkor majdnem 26 millió Ft-nyi bevételt kellene termelnie a pártnak ebből a forrásból. De legalább az, hogy a taglétszámot kozmetikáznák, annyiban megnyugtató, hogy a néppel való kapcsolat látszata még valamennyire fontosnak mutatkozik.

Az előző bejegyzésben foglalkoztam azzal, hogy miért nem lehet, vagy nem célravezető gárdamódszereket alkalmazni egy kisebb-nagyobb bűncselekményekkel erősebben fertőzött területen. A mai bejegyzés a félelemkeltés következményeivel foglalkozik, a teljesség igénye nélkül. Mivel a kurrens probléma etnikai csoportok közötti konfliktusként jelenik meg, elsősorban arra fókuszálok, hogy mi történik az érintett csoportokkal. 

Az önjelölt rendfenntartók jelenlétéből adódó félelem hatékonynak tűnhet rövidtávon. A bűnözés, főképp a kényszer szülte kisebb bűncselekmények felszámolásában azonban hosszú távon nem segít. Egyrészt minden következmény megszűnik, amint a „rendfenntartók” elvonulnak. Az erőszakmonopólium államra ruházásával és a privátszféra kialakulásával a közösség közvetlen kontrollja meggyengül, a tömegtársadalom méretei miatt pedig nem kormányozható a hatalom állandó, közvetlen jelenlétével. Így a bűnözéstől valójában a bensővé tett normák tartanak vissza, nem a szankciótól való félelem. A jog ilyen elvont normákat jelent, a hatékony megoldást e normák a közösség egésze általi elfogadása jelentheti. Ennek persze egyik alapfeltétele, hogy a jogszabály elvi üzenete és annak alkalmazása között ne legyen túl nagy feszültség (ez Magyarországon ma úgy tűnik nem teljesül, ami részben a milíciák megjelenését toleráló közhangulat oka is lehet.)

A paramiltiárisok megjelenésének – vagy bármilyen félelemkeltésen és kirekesztésen alapuló módszernek – következménye a csoporthatárok egyre erősebbé válása, és a csoportok bezárkózása. A „mi” tudat mindkét oldalon egyre erősödik, a kapcsolatok a csoportok között eltűnnek. Ez ahhoz is vezet, hogy a szembenálló csoportok egyre homogénebbnek látják egymást, a saját csoport identitásának a másik csoporthoz való ellenséges viszonyulás egyre hangsúlyosabb elemévé válik. Ezzel a folyamattal jár együtt az is, hogy egyre kevésbé tartják tiszteletben a másikat. Azaz az esetleges károkozásokat már nem csak szociális szempontok, hanem a másik alacsonyabbrendűnek tartása is gerjeszti, ami  természetesen ahhoz vezet, hogy a gárdisták is egyre megalapozottabbnak találják előítéleteiket, egyre erősödik a „kemény” fellépés iránti igény, ami csak jobban összezárja az így megalkotott roma csoportot, amely még kevésbé fogja tiszteletben tartani az ellenséget és annak vagyonát. Az egész folyamat beindulását segíti a különböző társadalmi csoportok közötti erőforrásbéli egyenlőtlenségek etnikai alapú értelmezése, vagy megokolása. Amint a folyamat beindul az erőforrások feletti kontrollt gyakorló csoportok egyre kevésbé osztja meg a forrásokat a gyengébb csoporttal, hiszen annak tagjait nem tartja jogosultnak arra (csak elisszák, eljátsszák, az uzsoráshoz megy, nem akarnak dolgozni, lusták stb.) Így egyre erősebb a megélhetési kényszer is. A spirál beindul, a konfliktus eszkalálódik, ami szélsőséges esetben kisebb nagyobb összecsapásokhoz, a másik elkergetésének, megsemmisítésének igényéhez vezethet.

A „megrendszabályozandó”populáció elmenekülésével sincs megoldva a probléma, sőt valójában a probléma növekedéséhez és a konfliktus további kiterjesztéséhez vezethet

A) Amennyiben a probléma valós, az elvándorlás annak exportálását jelenti más településekre.

B) Az elvándorlók elveszítik kapcsolataik egy részét, gyengül a rokonok jelenettte gyenge,de mégis valamelyest őket megtartó szociális háló  - ld. a szegény romákból kisebb eséllyel lesz hajléktalan, mint a nem roma szegényekből a kiterjedt rokonság segítsége miatt – ami oda vezethet, hogy kénytelenek lesznek kisebb-nagyobb szabálysértésekkel, bűncselekményekkel tarkított túlélési stratégiákat alkalmazni.  Gondoljunk arra, hogy sokszor az újonnan betelepülő családokra panaszkodnak a helyiek.

C) A pogrom jelentette tapasztalat azt okozza, hogy  a települést elhagyók maguk is az őket kitaszító közösségen kívül, azzal szemben határozzák meg magukat, ezzel pszichológiai bázist is teremtve  - vagy megerősítve azt - a másik közösség ellen elkövetett bűncselekmények okozta kognitív disszonancia eliminálására, és a saját magukról alkotott pozitív kép fenntartására. (A másikkal a kitaszítóval szemben nem bűn, sőt jogos a bűnelkövetés.)

Mindez pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy az eluralkodó közhangulat által előkészített településeken könnyedén ott is konfliktusok alakuljanak ki, ahol korábban nem volt ilyen. A vészhelyzet elhárítására pedig megérkezik valamilyen gárda...

A kérdésre több válasz is van, és mielőtt itt abbahagyná az idetévedő Szebb Jövőt Polgárőr, felhívom a figyelmét rá, hogy egyik itt közölt verzió sem csupán annyiból áll, hogy: „mert nem illik”, „vagy mert ez nem európai megoldás”. Szóval, igyekszem némi intellektuális befektetést eszközölni, így kérem a kedves olvahogy sót, hogy ő is tegye ezt. És tegyen hozzá, vagy vitassa a poszt tartalmát. De érvekkel.

Mivel kicsit hosszúra sikerült volna  a poszt, ezért két részletben teszem közzé: ma a gárda által adott válasz alapvető problémáját, majd a zéró tolerancia és a betört ablakok elméletének félreértelmezéséből fakadó problémát mutatom be, a következő posztban pedig a fizikai megfélemlítés a problémát eszkaláló következményeit, és azt, hogy miért nincs szó valódi megelőzésről.

Nagyon röviden muszáj arról írnom, hogy vajon valós problémát kezel-e a Jobbik és a Szebb Jövőt. Gyöngyöspatán a kisebbségi ombudsman szerint nem, sőt sem Hejőszalontán sem a toivábbi településeken nem tapasztalható az, amire az akciók szerveződtek. Mégis azért tartom fontosnak hogy írjak a témáról, mert nagyon vélik úgy: a bűnözés visszaszorításának – függetlenül a valós bűnözési helyzettől, az elkövetők csoportjaitól stb. – a gárdamódszerek megoldást jelenthetnek. Így az alábbiakat muníció gyanánt azoknak is szánom, akik ez ellen érvelnének és szívesen veszek bármilyen kiegészítést, korrekciót.

1.       Az alapvető probléma

Az általunk alkalmazott jogrendben egy bűncselekményre az a megfelelő szankció, hogy megkeresik az elkövetőket, és korrekt eljárás után azokat valamilyen jóvátételre kötelezik vagy valamilyen szankciót szabnak ki rájuk. A felelősségre vonás konkrét személyekre vonatkozóan, konkrét és elkövetett cselekmények nyomán történik, nem pedig feltételezett (jövőben megtörténő) esetekre és a feltételezett bűnösökre vonatkozóan. Bár sokszor tudni véljük kik az elkövetők, jól mutatja az esetleges tévedés lehetőségét, hogy a gyöngyöspatai Kecske-kő „széthordását” a falubeliek a cigányoknak, a telepiek a helyi vállalkozóknak tulajdonítják az ombudsmani jelentés szerint. Gondoljunk arra, hogy a helyi vállalkozóknak ugyanúgy érdeke a romák okolása, mint fordítva. Ezért van szükség korrekt bizonyítási eljárásra és tárgyalásra ahelyett, hogy odamennénk és jól fejbevágnánk az illetőt. Másrészt egy adott bűncselekmény elkövetéséért meghatározott szankciók járnak, amelyek az esetek nagyrészében nem járnak jogfosztással, más esetben pedig bizonyos jogok gyakorlásától lehet ideiglenesen megfosztani az elkövetőt. Nagyon fontos, hogy a bűnelkövető jogalany marad, azaz attól, hogy elkövetett valamit még ember és állampolgár. Pláne amíg nem bizonyosodott be, hogy ő az elkövető.

2.       Zéró tolerancia?

Érzésem szerint a gárdisták a zéró tolerancia elvét és a betört ablakok elméletét keverik össze rendszeresen. Tulajdonképpen egy olyan közpolitikai programról és egy társadalomtudományi elméletről van szó, amelyek azt feltételezik, hogy a legkisebb súlyú szabálysértés vagy helytelennek ítélt cselekedet vonzza – vagy elvezet -  a nagyobb súlyú cselekményekhez is, vagy a bűnözés elterjedéséhez. (utóbbiról lásd: James Q. Wilson és George L. Kelling). Nos, mindkét esetben kérdéses, hogy a feltételezett összefüggés megállja-e a helyét  – ez részben annak köszönhető, hogy rendkívül sok tényezőt kellene vizsgálni, hogy a zéró tolerancia vagy a betört ablakok önálló hatását megismerjük  - de amennyiben elfogadjuk ezek érvényességét, akkor is látjuk, hogy szebb jövőt reklámozó barátaink ezeket rosszul alkalmazzák. Egyrészt a zéró tolerancia politikája az európai jogrendet alkalmazza, azaz egy elkövetett cselekmény esetén az elkövetőt bünteti, kivételezés nélkül. A zéró tolerancia elvének alkalmazása abban az értelemben jelent megelőzést, hogy a potenciális elkövető tisztában van vele, hogy viszonylag kis súlyú szabálysértés aránytalanul magas költségeket okoz neki, viszonylag kicsi az esélye hogy megússza, és ha elkapják akkor nincs kibúvó. Ezért ennek hatékonysága legalább annyira kommunikációs kérdés, mint a valós szankciók alkalmazásának kérdése. A zéró toleranciának elsősorban a kisebb súlyú cselekmények esetében lehet visszatartó ereje (pl.: a bliccelés a metrón). A betört ablakok elmélete pedig nem csupán a gyors és kiszámítható szankciók hatásáról szól, hanem arról is, hogy a környezet állapota és az ez által sugallt normarendszer befolyásolja a viselkedésünket. Egy betört ablak vonzza a további rongálást, egy letépett virág látványa azt üzeni, hogy el lehet hordani a parkot. Ebből azonban nem csak a szankcionálás szükségessége, hanem a környezet rendben tartásának fontossága következik. Azaz a közösségnek gondoskodnia kell arról, hogy amint valamilyen rendetlenséget fedez fel azt eltakarítsa, rendet tartson a közterületeken (az elméletből fakadó policy a közterületekre érvényes!)

A masírozás, járőrözés nem aktuális, hanem feltételezett  szabálysértésért vagy bűncselekményért szankcionál, feltételezett elkövetőket, nem lehet tudni, miért milyen büntetést szab ki, nem beszélve az eljárás teljes jogszerűtlenségéről. Így nem tud teljesülni a szabályozás visszatartó ereje sem. További hiányossága, hogy különböző jogokat feltételez a különböző csoportoknak: a gárdistáknak mindent szabad, azaz az érvényes jogszabályokat áthágni is, míg egy másik csoport számára plusz kötelezettségeket ír elő. Ráadásul a a környezet rendbenntartásáról és helyreállításáról sem gondoskodtak a betyárok és társaik, sőt adott esetben az általuk rendezett randalírozás, ivás, szemetelés és a kisebb nagyobb szabálysértések és bűncselekmények a betört ablakok elmélet szerint további rendetlenkedést vonzanak. 

 "Gyöngyöspatán 2010-ben összesen 49 regisztrált bűncselekmény történt, 2011 első két hónapjában – tehát a járőrözés megkezdése előtt – pedig 5. Ez utóbbiak között kiemelt, súlyos bűncselekmény nem volt, három kisebb értékű, vagyon elleni bűncselekmény, egy rongálás és egy rágalmazás történt. A főkapitány elmondása szerint kutattak a látens, a rendőrség által nem ismert bűncselekmények után is, ám a lakosok csak elenyésző számban említettek ilyen eseteket. A községben tehát semmiképp sem volt rosszabb a bűnözési helyzet, mint a hasonló adottsággal rendelkező településeken. Gyöngyöspatán két körzeti megbízott teljesíthetett volna szolgálatot, de az egyik helyet huzamosabb ideig nem tudták betölteni. A szolgálati kutyával is rendelkező körzeti megbízott a lakosság megítélése szerint egyedül is jól végezte a feladatait.  

Eredetileg nem kívántam újra foglalkozni az Alkotmányozással, hiszen szinte mindent leírtak már a folyamatról. Mégis, van talán egy-két gondolat, amiről még nem esett szó és annak fényében, hogy Húsvét hétfőn írja alá Schmitt Pál az új alaptörvényt, mégiscsak lehet jelentősége.

Orbán Viktor az újjászületéshez, bűnbocsánathoz, és így a húsvét ünnepéhez próbálja kötni az alkotmány születését, azt sugallva, hogy Magyarország számára is az újjászületés ígéretét hordozza az új alaptörvény. A „sorsszerűség és rendeltetésszerűség” érzésének hangoztatásával (ld. a Húsvéti üzenetet) azonban továbbmegy egy egyszerű hasonlatnál: transzcendensbe hajló legitimációs kísérletről van szó. Egy politikai aktus ilyen típusú megalapozása roppant veszélyeket hordoz. Azok számára is, akik ma még egyetértenek vele, hiszen az alkotmány transzcendens gyökere olyan külső legitimitással látja majd el a kétharmados törvényeket is, amely nem tűri a vitát és az eltérő értelmezéseket, még akkor sem, ha azok majd keresztény alapokon nyugszanak.  

Persze azt reméljük, hogy ez a fajta legitimációs elv nem vihető végig teljesen a 21. századi Magyarországon és inkább retorikai fogásról van szó.  Mégis, talán hozzájárulva ennek a legitimációs kísérletnek - vagy kirekesztő retorikai fordulatnak - a kezdetektől való gyengítéséhez, két gondolat erejéig azt próbálom bemutatni, hogy a Húsvét párhuzam és a keresztényi gondolat egyáltalán nem állja meg a helyét az alkotmányozás esetén.

1. A Húsvét

A keresztény alapdokumentum szerint a kereszthalál és az általa elnyert bűnbocsánat tulajdonképpen azt jelenti, hogy mindazok a jogokat és lehetőségek, amelyek korábban a zsidóság számára voltak adottak az üdvözülés, túlvilági jutalmak és az emberiség számára kiszabott terv végrehajtásában, kiterjesztetnek mindenkire. Alapvetően tehát a bűnbocsánat keresztényi gondolata kiterjesztő, befogadó szellemű és egyenlősítő, szemben az új alaptörvénnyel, amely hierarchiát hoz létre az országban élő magyarok és nem magyarok között (egyáltalán, az alaptörvény szintjére emeli ezt a megkülönböztetést), másrészt kirekesztő, hiszen kirekeszt a kulturális nemzetből, és bizonyos jogokat csupán a népesség egy része számára biztosít. Ráadásul úgy, hogy mindez a korábbi alaptörvényhez képest visszalépést jelent. Így, ha hívő keresztény lennék, kézzel lábbal tiltakoznék a párhuzam és a Húsvét az alkotmányozás transzcendens legitimációjaként való felhasználása  ellen.

2. A kereszténység és az emberi jogok

Az új alkotmánnyal szemben az az egyik legerősebb kifogás, hogy gyengíti az emberi jogi normákat. Elég a szexuális diszkrimináció hiányára, az ombudsmani rendszer gyengítésére vagy arra gondolni, hogy több helyen a „ mindenkinek joga van" formula helyett a „Magyarország törekszik” kifejezést használja. Ahogy a TASZ fogalmaz „Mi a baj az új alkotmánnyal?” című kiáltványában:

„Az emberi jogok védelmi szintje lényegesen csökken...Számos szociális jog csupán államcélként szerepel az új alkotmányban.”

Az emberi jogok elődeit természetjogoknak nevezzük. Azért, mert „természetadta jogok” amelyeknek az a tulajdonságuk, hogy mindenkit megilletnek, születésüktől kezdve és elidegeníthetetlenek. Ráadásul mindenkire egyenlően érvényesek. Az élethez például mindenkinek, társadalmi státusztól függetlenül ugyanolyan joga van.

Bár az emberi jogok gondolatát  a modern társadalmakhoz kötjük – és Kant óta a társadalomból eredeztetjük, nem pedig Istentől vagy a természettől  - őse egyáltalán nem a modern kor szülötte.

Az első természetjogoknak a Tízparancsolat bizonyos tételeit tarthatjuk. Ugyan ezek parancsolat formájában jelennek meg, de tulajdonképpen jogokat jelentenek: A Ne ölj parancsa azt is jelenti egyben, hogy másoknak joguk van az élethez, amelyet senki nem vehet el tőlük. 

A Tízparancsolat kezdetben egy törzsszövetségre, a zsidóságra vonatkozott. A zsidóság ugyanakkor megkülönböztet hetet (Noé 7 parancsolata) amely nem csupán a zsidókra, hanem mindenki másra is vonatkozik, Jézus pedig a keresztény tanítás szerint az összes parancs érvényét kiterjesztette mindenkire. Azaz Jézust akár az egyik első emberi jogi aktivistának is tekinthetjük. Természetesen a bibliai természetjogok rengeteg átalakuláson mentek át, de tagadhatatlan, hogy a mai emberi jogi gondolkodás részben ezekben gyökerezik. Ebből következően úgy látom, ezek kiteljesítése „keresztényi kötelességként” is felfogható, míg csorbításuk mellett nehéz keresztényként kiállni, még akkor is, ha néhány esetben úgy tűnik, ez egyeztethető össze a vallás alapvető értékeivel. Persze, nem vagyok teológus, még csak különösebben hozzáértő sem, de az talán megérthető belőle, miért értem nehezen azokat, a magukat hívő kereszténynek tartó polgártársainkat, és keresztény szervezeteket, akik teljes mellszélességgel az új alkotmány mellett állnak.