Az NMHH oldalán megjelent az online sajtótermékek, hírportálok regisztrációjához szükséges űrlap. Az önmagában kicsit vicces, hogy postai levélben kell regisztrálni, de hát az elmúlt egy hónap nyilván nem volt elegendő egy olyan regisztrációs rendszer létrehozásához, ami a szükséges kb. 30 adatot kezelni tudja. 

Ahogy az Index is írja, nem világos, hogy a blogoknak regisztrálniuk kell-e, legalábbis abban az esetben, ha hirdetéseket is közöl (ebből is többféle lehet, mi van például akkor, ha a blogszolgáltató helyez el hirdetéseket az oldalon?).

A regisztrációs kérelem egyébként szemmel láthatóan nem az egy, vagy néhány személy által működtetett blogokra lett szabva, így feltehetően a Hatóság kezd visszavonulót fújni az ügyben. Arra, hogy online sajtótermékről van szó, két kérdés utal. Kérik az url címe(ke)t és meg kell jelölni, hírportálról vagy sajtótermékről van-e szó.  Egyébként az offline sajtótermékek  adataival megegyező információkat kell megadni, pl. a kiadó és alapító adatai, vagy cégjegyzékszám. Illetve majd nyilvántartási számokat osztogatnak, ha az alapító természetes személy volna. 

A kedvencem: ha a sajtóterméknek nem kell ISSN számmal rendelkeznie, arról is igazolást kell csatolni. Elképzeltem, hogy a bloggerek ostromolják a Széchenyit, vagy valamelyik illetékes hivatalt.

Egyébként az űrlap meglehetősen részletes a személyes adatok tekintetében: Egyszerre kéri a bejelentő, az alapító, és az alapító képviselőjének adatait és elérhetőségeit is. Ez így is túlzásnak tűnik, hiszen az azonosítához ennél kevesebb is bőven elég, de ha ezeket egyszerű blogoknál is kérnék, akkor valóban felmerülhet a kérdés, mivégre? 

Mondjuk, ha a blogokat is regisztrálni kell végül, akkor azt hiszem, mind az NMHH, mind az igazolásokat osztogató intézmények nehéz időszaknak néznek elébe...

A napokban érkezett a hír, hogy az új alkotmánnyal kapcsolatban minden választójoggal rendelkező polgár kérdőívet kap majd.

Ez aztán a gesztus, gondolhatnánk első pillanatban, majd, miután kicsit belegondolunk rájövünk, hogy nincs szó másról, mint egy puszta marketing akcióról. Már megint hülyének néznek.

  Koncepcionális problémák

A kérdőív alig-alig ismert koncepciójával kapcsolatban eleve kérdések merülnek fel.

A) A megkérdezettek köre

Amikor középiskolás voltam, a tanáraim gyakran azt mondták: maguk még nem is állampolgárok, mert nem nagykorúak.. Na, abban, hogy a választójoggal rendelkezőket kívánják csak megkérdezni, körülbelül ilyen attitűd rejlik. Miért ne lehetne fontos egy 16-17 éves fiatal, vagy egy gyámság alá helyezett öreg néni véleménye? Miért ne lenne fontos az, hogy a közügyektől (értsd választhatóság, választás) eltiltott börtöntöltelék mit gondol? Nem is beszélve a letelepedési, tartózkodási engedéllyel itt élőket vagy a menekülteket. A tapasztalataik, szempontjaik rengeteg hasznos adalékkal járulhatnának hozzá egy jobb Alkotmány megalkotásához.  

Na és itt vannak az újdonsült, ám szavazójoggal még nem rendelkező állampolgáraink is. Meg az őket segítő intézmények. Mellesleg nehogy azt higgyük, hogy nem kell majd egyeztetni a szomszédos államokkal arról, hogy az ott élő kettős állampolgár milyen jogosítványokat kaphat.

Másrészt úgy tekintik, az Alkotmánynak csupán egyének az alanyai, csak az egyének életére van hatással. Ámde ez nem így van, hiszen az olyan alapjogokat és kötelességeket határoz meg, amelyek alapján szerveződünk, gyülekezünk, vállalkozunk, dolgozunk, politikai és bürokratikus, vagy éppen oktatási intézményeket hozunk létre. Sőt, ilyenek létrehozására kötelezheti az államot. Nyilván nehéz elképzelni, hogy az új Alkotmány megalkotása után nem lesznek iskolák, kórházak, egyesületek, szakszervezetek, hadsereg vagy bíróság. Ezekre nézvést az alaptörvény fontos következményekkel jár, így a szervezetek tagjait érdemes lenne nem csupán egyénként, hanem testületileg is megkérdezni.

B) Párbeszéd vs véleményezés

Többször kiderült már, hogy a Kormány és pártjai számára – ezzel feltehetően nincsenek egyedül politikai szereplőink között -  a konzultáció azt jelenti, hogy elküldheted, leírhatod a véleményed, mi azt esetleg meghallgatjuk, elolvassuk és eldöntjük, mi lesz vele. Ezt véleményezésnek hívják, aminek legitim helye lehet egy döntési folyamatban, de nem keverendő össze a valódi párbeszéddel, vagy konzultációval, amelynek a célja az, hogy az érintettek részletesen megismerjék egymás álláspontjait és konszenzusos vagy közösen kidolgozott egyéb megoldásokat alakítsanak ki. Valahol azt is olvastam, a 2005-ös nemzeti konzultációhoz hasonló folyamatot is tervez Orbán (az aztán nagyszabású volt..), önkormányzati közmeghallgatásokat és jogi karokon vitafórumokat rendeznek majd. Az előbbin nincs lehetőség érdemi vitára, a kommunikáció rendszerint kérdések és válaszok formájában zajlik. Maximum egyfajta közhangulat felmérésre lehet jó. Na meg arra, hogy jól nézzen ki.

Az utóbbi forma érdekes lehet, szakmai vitaként feltehetően az is lesz, ha lesz. Azt később fejtem ki, miért nem hiszem, hogy - ha meg is valósul - bármi hatása lenne az Alkotményozás folyamatára. Elöljáróban elég a Pázmányon lezajlott vita eredményeire (nulla) gondolni. 

  A tartalmi kérdések: Mit is véleményezünk? 

Nem lehet tudni, miről kérik ki a véleményünket. A jelenlegi koncepcióról? Egyáltalán, mi a jelenlegi koncepció? Az A, mint Alkotmány oldalon egy magántervezetet tettek közzé (ami elég nevetséges egy EP képviselő és az alkotmánybizottság alelnöke kezdeményezésére létrejött blogon). 

A véleményünket kérhetik a közember számára érthetően megfogalmazott tartalmi kérdésekben és egy megszövegezett normaszövegről, egyben, vagy paragrafusonként, nyílt vagy zárt kérdésekkel. Nem tudjuk, melyik lesz. Szélsőséges esetben feltehetik azt a kérdést is: "Megfelel-e Önnek a fenti szöveg? Válaszlehetőség? 1) Igen, 2)  Nem, 3) Nem tudom." Akár arra is lehet kérni a polgárokat, hogy minden gondolatébresztő segítség nélkül írják le, mit tennének az Alkotmányba. 

Ráadásul míg az érthető szövegről mindenki képes dönteni, annak átalakítása normaszöveggé nem egyszerű technikai kérdés, komoly tartalmi változásokon mehet át, és fordítva, a normaszöveg végleges lehet, de nem biztos, hogy mindenki tud róla dönteni.

  Mi történik a véleményünkkel?

A Konzultációs Testület dönti el, mit építenek be és mit nem? Mi a viszonya az Alkotmány-előkészítő Eseti Bizottsággal a Szájer József vezette testületnek? (Amiben már megint nincs képviselője egyetlen ellenzéki pártnak, vagy bármilyen civil szervezetnek, szakszervezetnek, érdekegyeztető tanácsnak sem.)

Az biztosnak látszik, hogy a kérdőívezés egyszeri akció. A rendelkezésre álló idő nem tesz lehetővé több kört, így csak egy verzióra reagálhatunk, a vélemények begyűjtése után kialakított  koncepcióról már -legalábbis ebben a formában - nem mondhatunk véleményt.

Folyt köv. Így is elég hosszú lett egy olvasásra. A következő etapban szegényes projektmenedzsment ismereteimet felhasználva egy nagyon jóindulatú ütemtervet és költségvetést készítünk majd a projektnek..

Sajnos az utóbbi két hétben nem igazán volt időm írni, ráadásul ezt a sorozatot még a január 14-i tüntetés után indítottam el.  Azaz igazán ideje folytatni. Az időhiány miatt egy, a tervezettnél rövidebb poszt következik, de igyekszem írni még a témában.  El is vagyok késve a tüntetés értékelésével, de talán jobb későn, mint soha.

Az előző posztban  a tüntetések által megszólított közeg lehetséges összetételéről volt szó, illetve arról, hogy a résztvevők különböző okok miatt ugyan, de nehezen köteleződnek el a mozgalom, vagy a mozgalmi hangulat mellett.

A 27-i megmozdulást a korábbi kritikák alapján másképp szervezték, és határozott előrelépések is történtek. Ugyanakkor  az én véleményem szerint még van mit javítani, illetve részben más koncenpcióból indulnék ki.

Először is, ebben a hidegben nagyon hosszú egy több, mint másfél órás program. Nyilván a hideg miatt nagyon sokan haza is mentek. A program színesebb volt, mint legutóbb, ám ez a színesség inkább úgy jelent meg, hogy többféle rétegzenét vonultattak fel a szervezők, ami a fiatalokat inkább, az idősebbeket kevésbé találta meg. Utóbbiakat a 80-as évekre emlézetethette Bárdos Deák Ági, már ha sokan voltak jelen a Kontroll Csoport egykori fellépéseit látogatók közül. Szerintem annyira nem lehettek sokan (A művésznő maga jelentette ki, hogy 10 éve nem játszott ekkora tömeg előtt..) Az első zenekar pedig olyan andalító zenét játszott, ami nem egy töntetésre hanem egy csilláut partyra való. Ha már választani kell a fellépő zenekarok közül, akkor én a Szilvásyval kezdtem volna.  

De  a lényegi kritikám a szervezői szerepfelfogást illeti. A tüntetés Facebook oldalán feltűnt egy szöveg, hogy hosszabb és tartalmasabb programmal töltik meg a tüntetést. Nos, én akkor is azt gondoltam és a programot végigálldigálva is az volt a véleményem,  gondoltam, hogy ez nem egy szórakoztató-ipari esemény. Settenkedő többször is azt mondta: bulit ígértünk...

No, én nem bulizni mentem. El lehet képzelni persze egy kulturális eseményt is valamilyen politikai véleménnyilvánításnak, de egy tüntetés jobb, ha tüntetés, és inkább a rövid, tömör, világos, de igényes beszédeken és egy két  közösségi érzést fenntartó performanszon van a hangsúly. Például a Ha én Rósza Volnék pont ismertsége miatt alkalmas arra, hogy egy abszolút békés, de mégis hangulatában, mondandójában súlyos közös élményt indukáljon. Csak annyit kell mondani, hogy akkor ezt most énekeljük el együtt. Alkalmas erre a Himnusz is, és még sok más dal, ha tudjuk a szövegét.

Néhány neves közéleti személyiség bojkottot indított a 13, a különadók miatt az Európai Unió brüsszeli központjához forduló nagyvállalat ellen. A bojkott megvalósításának nehézsége, és a kezdeményezők hitelessége (Pozsgay - mint őscivil?) nem igazán érdekel bennünket. Inkább azt mutatom be, hogy miért érezzük: valami nincs rendjén ezzel, amikor magukat civileknek, a kezdeményezést pedig civil akciónak nevezik.

A civil szónak sok jelentése van. Sokszor egy adott szakmához tartozók  - eredendően az erőszakszervezetek tagjai – nevezik így az adott szakmán kívülieket. Ebben az értelemben, mivel nem főállású politikusokról van szó, a kezdeményezők valóban civilnek tekinthetőek.

Azonban amikor politikai akciókról beszélünk, ez a meghatározás kevés. A lényegi elem ilyenkor nem az, hogy nem politikusokról van szó, hanem az, hogy nem a politikai, vagy gazdasági alrendszer, illetve annak szereplői által kijelölt célok és főleg ún. legitimációs mechanizmusok mentén, hanem a demokratikus részvétel, a diszkurzív kommunikáció, alapjogok, bizonyos csoportok érdekeinek, bizonyos értékek képviselete  érdekében cselekednek.

Egy – szükségképpen leegyszerűsítő – példa:

Az MSZP által november 27-én a Papp László Sportarénában tartott dzsemborin olyan témák merültek fel, amelyeket ugyanebben az időszakban civil csoportok is képviseltek. Civil e-ettől az MSZP? Nem. Ennek pedig az az oka, hogy a politikai alrendszer szabályai szerint játszik. Azaz elsősorban nem a témák fontossága, vagy adott csoportok akarata érdekli, hanem az, hogy a következő választáson minél több szavazatot gyűjtsön. Ehhez pedig adott témák képviselete csupán eszköz és nem önmagában vett cél. A képviselt érdekek vagy értékek felcserélhetőek. A cél a szavazatmaximálás, a cél pedig szentesíti az eszközt, és ebben csak a közmegegyezés, a demokratikus fékek, civil mozgalmak, a nyilvánosság, kulturális beidegződések vetnek - vagy nem vetnek - gátat.

Nos, ahhoz hogy eldönthessük, a bojkottunk civil kezdeményzeés-e, először nézzük meg, mi a konfliktusban szereplők célja.

a)     A kormány célja kettős: Az államháztartási hiány csökkentése, vagy az államadósság csökkentése-szinten tartása.

Mindezt úgy megtenni, hogy a nép továbbra is szeresse őt. Ehhez stratégiai kommunikációs formaként a „szabadságharcos” retorikát választotta. A kormány sikerességét tehát a támogatottság megőrzése és a rövidtávú költségvetési célok teljesítése jelenti.

Lehetne más célokat is felsorolni, mint mondjuk az államadósság hosszú távú csökkentése, a fejlesztés, versenyképesség fenntartása de ebben a konfliktusban ezek nem jelennek meg.

b)     A gazdasági alrendszer különadóval sújtott szereplői  - mint ahogy a többiek is – elsősorban a megfelelő, vagy minél nagyobb profit elérésére törekednek. Sikerességüket tehát a profit mértéke határozza meg.  Ennek érdekében beruháznak és fejlesztenek is, illetve próbálnak jó kapcsolatokat kialakítani a nekik helyet adó társadalommal. És persze minél több fogyasztásra rávenni annak tagjait.

A különadók hatása:

Nos, a különadók nyilvánvalóan a profit csökkenését okozzák, ezt pedig valahogyan ellensúlyozni kell. Ez történhet leépítéssel, a szolgáltatások drágulásával, és a fejlesztések, bankok esetén a hitelezések/kockázatvállalás visszafogásával. A jelenlegi hírek szerint ez utóbbi történik, azaz nem közvetlenül fizetünk mi fogyasztók, hanem mondjuk nem lesz optikai szálas internet még egy darabig.  Ennek hosszabb távú hatása persze a nemzetközi versenyképesség csökkenése lehet, vagy a beruházási kedv (belföldi-külföldi egyaránt) csökkenése.

Ezeket a hatásokat ellensúlyozhatja az államadósság csökkenése, magasabb belső fogyasztás lehetősége, az államháztartás stabilitása.

Lehet-e az egyik cél jobb, mint a másik?

Önmagában egyik sem jobb, vagy rosszabb. Mindkettő megvalósítása kerül valamibe és adott esetben ez az ár vállalható lehet. Civil szemmel mindkét alrendszer úgy működik, hogy a céljaik elérése érdekében súlyos károkat okozhatnak. A politikai családokat téphet szét táborait építve, a multik egészségtelen, ellenőrizetlen kaját adhatnak el, vagy kinyírhatják a kistermelőket és lokális boltokat. Mindkettő törekedhet a fogyasztó/szavazó elbutítására és mértéktelen manipulálására.

Ugyanakkor az ellátás megszervezése, innovációk létrehozása, koordináció, érdekegyeztetés szempontjából szükség is van rájuk. Azaz a civil szempont az, hogy miközben ezeket a funkciókat ellátják, ne okozzanak kárt a civilek által vallott értékek (párbeszéd, kölcsönös megértésre törekvés, alapjogi eszmék, minél teljesebb információ-hozzáférés, részvétel) megvalósulásában és ne korlátozzák az állampolgár szabadságát. Egyszerűen: a politika és a gazdaság a célok,a civil az értékek felől közelít.

Így a politikai akciókban civil az, akinek a célja ezen értékek minél teljesebb megvalósulása és nem a hatalom megszerzése, megtartása. Számon kérheti például:

Az információ-hozzáférést: Tudnunk kell arról, milyen hatások várhatóak. Követelhetjük tehát, hogy készüljenek hatástanulmányok, ezeket tegyék közzé.

A részvételt: Kérdezzenek meg bennünket, melyik célt tartjuk fontosabbnak. Legyen társadalmi párbeszéd, egyeztetés. Számos módszer van erre: ott az OÉT, civilek, lehet fórumokat szervezni, közvéleménykutatni stb. stb. 

Civilként csatlakozhatok-e a multik, vagy a kormány követeléseihez?

Csatlakozhatok akkor, ha valamely demokratikus eljárási elv sérül, hiszen önmagában minden cél legitim lehet.

Önmagában azonban amellett lobbizni, tüntetni bojkottálni, hogy a cégek hadd termelhessenek még több profitot, vagy a kormány újabb adókat vethessen ki, nem más, mint az adott alrendszer nem-civil céljainak szajkózása, a civil társadalom legitimációs mechanizmusainak figyelembevétele nélkül: egyszerű politikai vagy gazdasági akció. Úgy is mondhatnánk, e tekintélyek a polgári kormányzat céljainak megvalósítása érdekében vetik latba a befolyásukat. Ez akkor is igaz, ha indokolt és igazságos adóztatásról beszélnek, vagy erkölcsről némely nyilatkozatukban. A felhívás egyetlen olyan elemet sem tartalmaz, amely megindokolná, racionálisan megérvelné, hogy milyen módon, miért képvisel bármilyen csoportot jobban a kormány elképzelése, mint a cégek igényei, hol és miképpen sérti a cégek tiltakozása az érdekeinket, vagy a demokratikus legitimációs elveket.  

Persze ez nem tilos. Csak nevezzük nevén a gyereket és ne járassuk le a civil eszmét.   

Bayer Zsolti az európai hagyomány végét vizionálja abból, hogy az Európa naptárból kifelejtették a keresztény-keresztyén ünnepeket, ellentétben a muszlim, zsidó stb. vallási ünnepekkel. 

Ez valóban hiba. Az Európai Bizottság elnézést is kért érte, és azt ígéri megteszi a szükséges lépéseket, korrekciót.

Ugyanakkor, ha Zsoltunk elolvasta volna legalább azt, hogy a naptár hogyan készült, kiderülne, hogy a lapok alján különböző jegyzetekben  - és nem feltétlenül szisztematikusan - közölnek kulturális, történelmi stb. megjegyzéseket, Azaz nem feltétlenül úgy kell elképzelni a naptárat, hogy a Ramadan napjai nagy piros betűkkel vannak jelezve, vagy bekarikázva, hanem feltehetően megjegyzésként ott lehet a lap alján, hogy az ma kezdődik, végződik stb. (Nem láttam a naptárat, de én így értettem a leírásból. Ha alkalmam lesz rá megnézem, vagy ha valakinek van és tévedek akkor jelezze.)

Másrészt, azt írja, hogy ez már nem is tudatos cselekedet volt, nem az összeesküvés része, hanem odáig jutottunk, hogy az európai hagyományt elfelejtettük. Ebből is látszik, hogy Zsoltunk még nem nagyon csinálhatott semmit, mert akkor tudná, hogy ilyen hibák márpedig előfordulnak. Akkor is, ha a naptárkészítők 95%-a a keresztény ünnepeket üli meg. 

Egyébként pedig innét üzenem Zsoltnak: annyira felejtettük el az európai keresztény hagyományt, hogy a Karácsony, Húsvét, Vízkereszt, Advent, Pünkösd időpontját még én is tudom. Pedig én csak egy ateista, baloldali, emberi jogokat szajkózó zsidó vagyok, akinek az őseit szerinte valahol, valamikor ki kellett volna nyírni (ha jól értem korábbi írásainak némelyikét). De ha el is felejteném, nem tudom feltűnt-e neki, hogy nálunk nem a Pészach első napja, hanem Húsvét Hétfő munkaszüneti nap. Ha meg nem kell iskolába menni, az elég jó emlékeztető a diákoknak is. 

Arról nem is szólva, hogy az európai hagyománynak olyan részei is vannak, amiket ő nemhogy elfelejtett, de úgy tűnik, meg sem tanult soha. Pedig rendes, jobboldali, keresztény, ízig-vérig magyar úriemberről van szó. 

Szevasztok, szabadságharcosok! – Ezzel köszöntötte Bakáts Tibor a tömeget múlt hét pénteken. Egyből visszahőköltem: Én nem vagyok szabadságharcos.

Aztán próbálgattam résztvenni az eseményekben, énekelni a „Miért hagytuk hogy így legyen”-t, meg a „Ha én rózsa volnék”-ot, tapsolni, fütyülni, de valahogy a körülöttem állókat nem ragadta magával a dolog, így én is csak tessék-lássék, félgőzzel éltem bele magam.

Később több helyről hallottam, hogy lagymatag volt a dolog, az Index szerint kezdő tüntetők vagyunk, a résztvevők többet vártak. Azért volt olyan ismerősöm is, aki azt mondta, így volt ez jó.

A szabadságharcos identitástól való visszahőkölésem és a bennem is munkáló hiányérzet ellentmondása indított gondolkodásra. Mi okozhatja a lagymatagságot, és hogyan lehetne összeegyeztetni az elköteleződést a háborús-erőszakos retorikától való mentességgel?

I. A megszólított közeg

Bármennyire is sokan voltunk január 14-én (az elmúlt 10 évben biztosan ez volt  a legnagyobb utcai akció, megmozdulás, ha nem számítjuk a pártrendezvényeket.), 10.000 ember még bőven verbuválódhat hasonló társadalmi bázisról. Azt feltételezem, hogy a résztvevők viszonylag hasonlítanak egymáshoz a vallott elveiket, politikai magatartásukat illetően. Bár már az is nagy szó, hogy ténylegesen több generáció megjelent, ennyiben tehát sikerült a kezdeményezésnek a szokásosnál szélesebb és többféle körben elterjednie. Én a rádió előtti megemlékezésen éreztem először így, bár a december 20-i tüntetésről készült videók is hasonló tendenciákról árulkodtak. Ennek kétségtelenül az az egyik oka, hogy a kezdeményezés kilépett a Facebookról és a sajtóban is megjelent a tüntetés híre.De azért nem hiszem, hogy a tüntető 10.000 emberből sok olyan lett volna , akihez maximum 3 lépésben ne jutnék el.  (Ez kb azt jelenti, hogy valamilyen ismerősöm általam nem ismert ismerősének a szülei is ott vannak)

Persze mondjuk ki, hogy a mozgalomnak  - nem feltétlen a politikai pártokhoz való kötődés értelmében - baloldali, liberális támogatói vannak, akik szerintem viszonylag magasan képzettek lehetnek, és természetesen egyelőre elsősorban budapestiek. A pécsi társtüntetés szerintem bármilyen picike is volt, mégis nagyon előremutató kezdeményezést jelentett és remek lenne, ha követőkre találna.

Szerintem a tüntetők motivációinak két tiszta típusát lehet belőni. Azt is sugallom ezzel, hogy a tüntetőket egyelőre nagyfokú tudatosság jelemzi, viszonylag kevesen jöhettek pusztán azért, mert valamilyen referenciaszemély hívta őket.

Nos, tehát vagy azért jött el valaki, mert emberi jogi értelemben liberális, és ez elég fontos is a számára, vagy azért, mert ki nem állhatja a jelenlegi kormányt. Az első csoportnak mindenképpen megvan az a sajátossága, hogy bár intellektuálisan roppant komolynak tarja az egészet, mégis érzelmileg távolságtartó, nem képes és nem is akar 100%-osan elköteleződni,  pláne egy olyan mozgalom, szervezet  mellett amelynek nem ismeri minden tagját, nem vitatta meg az alapelveket és a képviselendő eszméket.  A kritikai attitűd sokkal közelebb áll hozzá, mint akár a jobboldalhoz, akár a kormány- FIDESZ- utálattól fűtött tüntetőtársaihoz, és hajlamos még a saját szervezeteit is előbb kritizálni, mint kinyilvánítani az elismerését, attól félve, hogy ezzel reflektálatlannak tűnő, szubjektív véleménynek ad hangot és lejáratja magát egy életre.  

Az ehhez hasonló attitűdre nagyon jó példa a visszafogott hangú Népszabis, Indexes tudósítás. Ezektől a lapoktól azt is várhattuk volna, hogy amilyen elánnal ágálnak a médiatörvény ellen, olyan lelkesen állnak majd az ügy mellé, és hangsúlyozzák, hogy mennyien voltak. Ehhez képest én a tudósításokat semlegesnek, visszafogottnak éreztem, ahol az, hogy 10.000-en voltunk, szinte mellékes, említésre sem méltó tényként jelent meg. Az Index egyből a tüntetésszervezők amatőrizmusát, a hiányosságokat emelte ki.

Ezen az attitűdön nincs mit csodálkozni. Egyrészt, ha valaki az individuum csorbíthattalan jogai mellett áll ki, akkor feltehetően a feloldódás az egy közös cél érdekében sem annyira megy, ha  pedig a mozgalom élére áll, próbálja kerülni a vezér szerepet. Persze ebből sokszor az lesz, hogy vezetői  sem lesznek a mozgalomnak.  Azaz mondjuk a vezérszónok fel sem emeli a hangját, a résztvevők pedig bármilyen bevonási kísérletre szereptávolítással  reagálnak. Ezt a hozzáállást egy csomó negatív tapasztalat erősíti. Az ember elmegy tüntetni, becsatlakozik valamibe és kiderül, hogy nem, vagy csak félig arról van szó, mint amire számított. A képviselt ügy mellé sokszor olyan, más ügyeket vagy olyan stílust társítanak, amivel már nem ért egyet, amihez nem adná az arcát. Így aztán kétszer is meggondolja, hogy legközelebb elmegy-e bárhova is, és ott hogyan viselkedik.  

A kevésbé tudatos, vagy tisztán proteszt tüntető, de szintén inkább baloldali értékrendű polgárok hagyományosan a kellemes, piknikezős, fáklyás-sétálós, barátságos hangulatú megmozdulásokat szokhatták meg, a rendszerváltás óta. A gyújtó hangú beszédek, a markáns, minden megsemmisítő ellenség rémképe, az érzelmi feszültésg folyamatos fenntartása inkább a jobboldal eszköztárába tartozik. A baloldalon ilyesmire inkább a választások környékén kerül sor. Bár a Zöld Baloldal is próbálkozik, leginkább csak a gyújtó hanggal szerencsére, ellenségkép nélkül, a Munkáspártot meg azt hiszem akár figyelmen kívül is hagyhatjuk. Hogy érzékeltessem akülönbséget a balolda azt mondja: „Védjük meg magunkat!” A Jobboldal pedig: „Söpörjük el őket!”

Bár az egész ügy pártsemleges, mégis a mellette/ellene táborok a politikai törésvonalak mentén szerveződhetnek. Persze nem is lehet pártsemleges annyiban, hogy kormány és FIDESZ-ellenes a mozgalom, lévén a FIDESZ a kormányzópárt.

Az Ipsos januári közvéleménykutatása a szavazótáborok elszántságának tekintetében a fentiekhez hasonló képet fest: A jobboldali (FIDESZ, JOBBIK) szavazók mozgósíthatósága jóval meghaladja az MSZP szavazókét, az emberi jogi tematikát legmarkánsabban képviselő  LMP-nek pedig a cikk szerint inkább csak szimpatizánsai, mint szavazói vannak. 

Folytatása következik, a napokban..

Néhányan úgy döntöttünk, hogy kérdést intézünk a Magyar Hírlaphoz Bayer Zsolt, "Ugyanaz a bűz" című írásával kapcsolatban. Nem Bayer Úr írása, indítékai, személye érdekelnek bennünket, hanem az, hogy a Magyar Hírlap szerkesztősége milyen elvek mentén szerkeszti az újságot, milyen megfontolások játszottak szerepet akkor, amikor rábólintottak az írásra. Hiszen a lap tartalmáért a szerkesztőség felel, és mi valóban arra vagyunk kíváncsiak, mit gondolnak. 

Ezért, hogy a kíváncsiságunknak hangot adjunk, többen is elküldjük a levelet a Szerkesztőségnek. Amennyiben Te is kíváncsi vagy, küldd el az alábbi levelet a levelezes@magyarhirlap.hu címre. 

Tisztelt Szerkesztőség!

Nyilván Önök is szembesültek a január 4-én, Bayer Zsolt tollából született, ,,Ugyanaz a bűz'' című cikkük keltette rendkívül erős ellenérzésekkel. Arra szeretném kérni önöket, reagáljanak a cikk keltette visszhangra, és fejtsék ki, milyen szakmai, szerkesztési elvek, érvek szóltak a cikk közlése mellett.

A kérdésemet azért Önökhöz intézem, mert az, hogy Bayer Zsolt mit ír, az ő dolga. Ha szerkesztett lapban nem tehetné, leírná egy blogban, amihez minden joga megvan. Ugyanakkor az újság tartalmáról a szerkesztőség dönt, és e döntés mögött - gondolom - szakmai, üzleti, etikai és világnézeti megfontolások állnak.

Várom válaszukat,

Üdvözlettel:

Aláírás

Körülbelül - egy kávé közbeiktatásával - 8-ra érkeztem haza a Magyar Rádió épülete elé Mong Attilával és Bogár Zsolttal való szolidaritás jegyében szervezett megmozdulásról. Kb. 100-an lehettünk, legtöbben gondolom a Facebook felhívásra érkeztek, de volt aki az újságban olvasta. Ha jól tudom, a Népszabi hozta le. Ennek eredményeképp az életkori összetétel is változatos volt, 20 és 75 között.

A megmozdulás része lett volna valamiféle gyertyagyújtás, de időközben Mong Attila és Bogár Zsolt azt írta a szervezőknek, hogy ezt kicsit túlzásnak érzik. Ezért volt aki úgy érezte nem kell gyertyát vinni, volt aki hozott. Én nem vittem, de a végén egy úr odajött és gyertyákat osztogatott, úgyhogy ha már volt, mi is gyújtottunk. A jövőre nézve fontos tapasztalat, hogy ilyen hidegben meglehetősen problémás a gyertya lecsöpögtetős módszerrel való rögzítése. Végül egy tüntetőtárs javaslatára hajgumival fogtunk össze 3 gyertyát, így sikerült talpon maradnia. 

Egyébként kicsit szerencsétlen volt a szervezés, ugyanis a rendezvényenk nem volt, aki instruálja, hogy mi történjen. Legyen gyertyagyújtás vagy ne, énekelünk, vagy csak állunk egy percig némán, stb stb.

Ennél kicsit nagyobb gondot okozott, hogy a helyszínen úgy tűnt, a rendőrségen nem jelentették be a demonstrációt. Ez abból látszott így (valójában nem tudom, mi a helyzet), hogy egy rendőr kereste a szervezőket és nem tudta kiket keres.  Valamiért engem szúrt ki. Megkérdezte, szervező vagyok-e és hogy mire jöttem. Erre azt válaszoltam, hogy nem vagyok szervező és elmondtam, hogy a Facebookon láttam, stb stb.

Aztán később még elkérte volna az adataimat, (mondjuk marhára kutathatott, ha egy emberrel beszélt) mire előkerült két srác, akik azt mondták, ők  szervezték a dolgot. Őket igazoltatták is. Később ugyan nekem azt mondták, hogy mégsem ők a szervezők, csak bevállalták. Persze nyilatkoztak, majd kiderül, hogy mit, ha megjelenik valahol.

Azzal egyébként, hogy egy-két rendőr ott volt, kicsit terelgette az embereket (csak annyi volt, hogy  maradjunk a járdán) nem volt semmi gond, ahogy azzal sem, hogy keresték a szervezőket. Nagyobb probléma szerintem  az, hogy mi, megmozdulók  nem tudtuk mi a helyzet. Be van-e jelentve a demonstráció, vagy sem, mi fog történni, történik-e valami egyáltalán?

Tulajdonképpen ennek némi pozitív hatása is volt, mert a jelenlévők elkezdtek egymással beszélgetni kicsit, kezdett kialakulni valamiféle közösségi érzés. Az igazoltatások még egy kicsit segítettek ebben, bár többen azt hitték, itt valamiféle „rendőrállami” akcióról van szó, de én ezt nem érzékeltem.  

Egy kis szervezéssel azért jobbá lehetett volna tenni ezt az akciót.  Elég lett volna, ha valaki megjelenik szervezőként és eljátssza a karmester szerepét,, vagy pedig eleve úgy hirdetik meg a megmozdulást,  hogy nincs bejelentve, csak odamegyünk, meggyújtjuk a gyertyákat, vagy mondjuk  egy percig csöndben maradunk és hazajövünk. És még egy apróság: ha egy event 1 órás, vagy ¾, akkor  azt kellene kiírni és nem azt, hogy 6-tól 9-ig tart.  A december 20-i tüntetésről sokan lemaradtak emiatt.

A Tartalomfelügyeleti Főosztály legújabb irodalmi remekében a következőt írja:

"A műsorszegmens hűen reprzentálja a hírműsorok elbulvárosodását, azt az elmúlt években lejátszódott folyamatot, amelynek során a kereskedelmi és közszolgálati hírműsorok tudatosan eltávolodtak a politikai élet történéseinek dokumentálásától, a társadalmat érintő kérdések és problémák megtárgyalásától"

Na, végre valami, amiben egyetértünk. Csak szerintem nem kellettek évek az eltávolodáshoz, elég volt néhány hónap. A legutóbb például akkor távolodott el a kedves Híradó és MTI, amikor nem adott hírt arról, hogy egyetemisták tüntetnek az Alkotmánybíróság jogköre csorbítása ellen. Vagy amikor a köztévé híradója alig-alig közöl valamit a médiatörvény elfogadásáról és az a körüli vitákról.  

Erről ennyit. De hogyan kerül egy ilyen szöveg hatósági levélbe? Mi a köze a bulvárosodásnak a jogszabályokhoz? Jó úton haladunk az ízlésrendőrség felé.

Írtam egy verset is, mert nem voltam képes moderálni magam. Ebből is látszik, hogy szükség van a tartalomfelügyeleti főosztály áldásos munkájára.  (Csak erős idegzetűeknek és 14 felett):  

Vér, Vér bazdmeg!

Repedő epe, kiforduló belek,

A tévéséfet bírságolják,

Mert egy csirkét kibelezett.

Utóirat az NMHH-nak, a versem művészi értékéről és politikai tartalmáról, ha az nem lenne világos: 

Búcsú 

Nem: látjátok, nem hiába firkálok,
mert ha ezt a verset ki nem gondolom,
fölöttem folyna már régen az árok,
s csalán nőtt volna már a gyomromon.
Ezért, ha a zsaruk a nyakadra hágnak,
az urak előtt ne fogd be a pofádat.

(Francois Villon, Faludy György átköltése)

Olvasd el még: Ballada a Parlamenthez, ugyanott. 

és budapesti, annak itt kell nyilatkoznia, személyesen. 

Cím: 1081 Budapest Fiumei út 19/a.
E-mail cím: onyf_budapest@onyf.hu
Telefon: +36 (1) 323-6000
Fax: +36 (1) 323-6116

vagy itt

Cím: 1132 Budapest Visegrádi u. 49.
E-mail cím: onyf@onyf.hu
Telefon: +36-1-270-8000
Fax: +36-1-270-8151

A nem budapestiek az www.onyf.hu honlapon megtalálják az illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatóságot.